Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-147

147. országos ülés Í897. Julius 26-án, hétfőn. akarta lehetetlenné tenni, hogy az ország százezrekre menő tisztikara ez évre is megkapja a megélhetés eszközeit! Mit tettek azonban önök? Az fogták rá az ellenzékre, hogy az ellenzék a maga törekvéseiben csak a kormány megbuktatását tűzte ki czélúl. Pedig nem. Mert első sorban arra törekedett az ellenzék, hogy útját állja annak, hogy a már létező vívmányokból valami visszavétessék. Ez ellen lépett fel. A kormány ily előzmények után siet azt vetni az ellenzék szemére, hogy kap egy alkalmon akkor, mikor az alkalom kézen fekszik. Már hiszen ilyen naivitást azok sem tulajdoníthatnak nekünk, a kik az ellenzék mostani eljárását az őrííítek házába valónak deklarálják. Igenis, t. ház, látni akartuk, hová fejlődnek a viszonyok. És láttuk akkor, mikor fix határidőhöz kötött javaslatai voltak a kormány által beterjesztendők, nem ezeket terjesztette a ház elé, hanem forszírozta a húsvéti szünetek után a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló javaslat tárgyalását, a melyben egy szabadsági garaneziától való megfosztás van inaugurálva. Azt hiszem, azért választotta a kormány ezt a sorrendet, mert ellentállást akart provokálni, a mi a további rendszabályok behozatalát szükségessé, indokolttá tehetné. (Ügy van! a szélső baloldalon. Mozgás jobbfélől.) Már akár így vau, akár nincs tényleg így, én Örülni fogok, ha a miniszterelnök úr feláll és férfias nyilt felszólalással ki fogja jelenteni, hogy ezek az intencziók tőle távol állanak. Én a közbeszólásoktól lehetőleg tartózkodni szoktam, de nagyon indíttatva éreztem magam erre, mikor a t. túloldalnak korifeusai olyan erős rekrimináczióba bocsátkoztak; és midőn mi ezen az oldalon felszólítottuk a miniszterelnök urat, hogy miért nem beszél, erre azt a választ kaptuk, hogy csak azért nem beszél, mert hiszen a pénzügyminiszter úr a czukorpréminmnál úgyis felállott és beszélt. Akkor arról volt szó, hogy miért nem beszél a 1 túloldal. Nem szakbeszédet kértünk a miniszterelnök úrtól. Nem kellett neki attól félnie, hogy egy szakbeszédben szakszerű ellenvetéseket várunk tőle. Férfias nyilatkozattal azt kellett volna kijelentenie, hogy azok a feltevések, a melyeknek indokai megvannak a múltban, alaptalanok, és hogy ő volna az első, a ki ellent fogna állani minden törekvésnek, mely a szólásszabadságot akarná a nemzettől elkobozni. Ez nem került volna sem nagy fáradságába, sem nagy megerőltetésébe éö azt hiszem, ilyen harczban, a mikor a kedélyek fel vannak izgatva és a békéltetés czímén még jobban felizgattattak, a miniszterelnök úrnak nemcsak joga, de kötelessége is lett volna." (Közbekiáltások a szélső baloldalon: Hazafias kötelessége!) T. ház! Szemünkre vetik a t. túloldalról, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. ÍX. KÖTRT. hogy túlságosan sokat beszéltttnk a vita alatt. Ha a túloldal maga tenné, akczeptálnám. A t. túloldal jogosítva van talán nézetét nyilvánítani, de csak talán, mert én azt hiszem, mindenekelőtt azt, hogy milyen hosszasan vettük igénybe az ország idejét, mások fogják meghatározni annak idején, hogy ha fel fogjuk deríteni, hogy ha mi nem szóltunk volna, akkor az ország érdekében semmiféle intézkedés nem történt volna, hanem ki erre, ki arra ment volna. Mi a magunk idejét használtuk fel, t. ház, ez ellen nem tehet az ország kifogást, mert ez az országnak semmibe se kerííl, hanem a t. kormánynak magának nincsen joga meghatározni, hogy mikor tartja ő soknak a felszólalást, azt neki nincsen joga soha megbírálni, hogy mi túlmegyünk-e a szólásszabadság határain, hogy ha az ő javaslatát bíráljuk; mert a kormánynak az ellenzék tényeit bírálnia nincs joga, nincs joga a túloldalnak, a többségnek tényeit sem bírálni, mert a túloldal szuverenitása a kormány felett is áll. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az ellenzéknek bírálati joga a nemzet bizalmán alapszik. Azt meghatározni, vájjon visszaélt-e ezzel az ellenzék, csak a nemzet jogosult. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) T. ház! A lefolyt vita során igen nagy terjedelmű, a békét proklamáló felszólalása volt Pulszky Ágost t. képviselőtársamnak, őszintén szólva, csak egyen csodálkoztam, és ez az volt, hogy míg Pulszky Ágost t. képviselőtársam előre kijelentett intencziója szerint békíteni akart, — nem is vonom kétségbe, — a többiek közt azt a tanácsot adta nekünk, hogy: szálljunk magunkba! Ugyanakkor ő, még el sem jutva a békének ajánlásáig, annyira kikelt magából, hogy tényleg azt hiszem, elvesztette a békítési fonalat. Én, t. ház, teljesen méltánylom az ő törekvését, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ha azt a törekvést kevesebb indokkal támogatta volna, akkor talán közelebb hozta, volna, mint a mennyire így sikerült eltávolítania. Azt mondotta a t. képviselő úr, hogy a bűnvádi perrendtartás nagy, merész alkotása volt a kormánynak. Ebből a tényből, hogy az ellenzék ezen merész alkotásért az igazságügyminisztert nem üdvözölte, óriási vádat kovácsolt az ellenzék ellen. Ha más téved így el és nem Pulszky Ágost egyetemi tanár, akkor nem csodálkoznám rajta: de hogy egy oly erős logikájú ember, oly régi parlamenti szónok utólagosan se rektifikálja azt, a mi ebben nyilvánvalókig ellenkezik a tényekkel, ezen igazán csodálkozom. (Úgy van! Úgy! van! a szélső baloldalon.) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy a bűnvádi perrendtartás beterjesztése alkalmával az igazságügyminisztert 2