Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-151

151. országos Illés 1897. Julius 30-án, pénteken. 109 valami jól fizetnék a répamunkásokat, elhiimém ezt, de vajmi rosszul fizetik őket. Itt van egy szakmunka a répatermelésről; az a répamun­kások viszonyairól a következőket irja (olvassa) : »Vas- és Sopronmegyében fizetnek a nagyobb uradalmak a hónap-számosoknak: felnőtt férfinak 15 forint havi bért, szántógyerekeknek 7—8 forintot. Hatvan vidékén a hónapszámosok 16 fo­rintot és 1 mérő rozsot kapnak. A zelizi urada­lomban (Barsmegye) sok vándormunkást fogad­nak, kik többnyire a felső megyékben lakó tótok és svábok. Ezek kapnak házonként minden hóra 20 liter búzát, 80 liter rozsot, 20 liter árpát, 20 liter eleséget, 2 kiló sót és azonkívül min­den munkanapra a férfiak 35 krajezárt, az asszo­nyok 25 krajezárt. A hol a leirt módok egyike alkalmazásával sem lehet elegendő munkásokat szerezni, ott vagy egyáltalában nincs helye a ezukorrépaterinelésíiek, vagy csak a munkások letelepítése áítal válik lehetségesség A barsmegyei viszonyokról pedig a követ­kezőkép nyibitkozík meg e könyv: »Leidenfrost László és Gyula főbérnöksége alatt kezelt lévai uradalom 20 évi rendszeres czukorrépatermelése által, mintaképül és vezérlő például szolgál. Évenkénti ezukorrépavetés 900— 1000 holdra megy, melynek megmunkálásához tetemes erő szükségeltetik. A vidék (Alsó-Gra­ramvölgy) lakossága kisebb-nagyobb részben földmíves lévén, csak az esetben szerződhetik munkába, ha saját földjének mívelése engedi. Továbbá a vidéken lévő szőlőhegyek is annyira igénybe veszik a munkás erőt, hogy bizonyos idő­szakban az uradalom nem számíthat az odavaló munkásnépre. így kor? tavasztól május végéig szolgáltat ugyan a vidék mintegy 5—600 mun­kást, de ezután mindinkább*ritkulnak, úgy hogy a napibérnek bizonyos fokig való emelése által sem lehet kielégítő munkaerőt kapni. Ez okból az uradalom évenként 600 idegen embert szer­ződtet Bars- és Nyitramegyék hegyes vidékeiről, kik rendesen május elején megérkeznek és a gabonaaratás befejeztéig ott maradnak. A vidékbeli munkások napszáma a répa­mívelésnél nők és gyermekeknek 30—45 kraj­czár, férfiaknak 50—70 krajezár. E bér aratás­kor 80 krajezártól egész 1 forintig emeltetik. Az idegen munkásokat egyes vállalkozók, az úgynevezett gazdák toborzzák össze, kik tavasz­kor jelentkeznek az uradalomban, átveszik mun­kásszerződésüket s ezzel gyűjtik a vidéken az embereket.* Kitűnik ez adatokból, hogy a répatermelő munkások a legnyomorultabbűl vannak fizetve és hogy alig keresnek kora reggeltől késő estig — a legkedvezőbb viszonyok között — 60—70 krajezárt. Hát a prémiumrendszerrel hogy akar­nak ilyen módon befolyást gyakorolni a szocziá­lis kérdés megoldására? De a répatermelők nincsenek megelégedve a viszonyokkal. Itt van nálam egy verpeléti levél, melyben a következőkről értesítenek (ol­vassa) : »A Hatvani Deutsch részére termelünk ezukorrépát és az előpénz-osztáskor tizével állítják össze az embereket, azon ürügy alatt, hogy a városházi tanácsteremben ne legyen olyan tolongás. Már most kiállítanak egy váltót a tiz ember részére és mindenikkel a váltó hátára Íratják a nevüket; ezzel elbocsátják. 1894. évben is így jártak el, akkor a tíz közül kettő nem termelt annyi répát, hogy fe­dezte volna az előleget. És most 1897-ben 30 forintot követelnek a jó termelő nyoíez emberen, hogy fizessék meg a rossz termelők adósságát.« Ilyféle visszaélések is vannak, ilyeneket is megengednek maguknak a ezukorgyárosok. Cso­dálom, hogy erre nem terjed ki a kormány figyelme és nem tesz intézkedéseket arra nézve, hogy váltókkal ilyes visszaéléseket ne követ­hessenek el és egyes embereket azzal tönkre ne tehessenek. Azt mondják, hogy a gazda, a sze­gény nép érdekeit védik. Ha ez igaz, akkor nem szabad megengedni hasonló visszaéléseket; nem szabad eltűrni, hogy hasonló módon zsa­rolhassák a gyárosok a termelőket: még akkor sem szabad azt tűrni, ha talán szép összegeket juttatnak is a gyárosok egyik-másik esetben a pártkasszába. (Helyeslés balfelől.) Míg mi itt azon tanácskozunk, hogy adjunk-e a gyárosoknak ajándékot, míg itt, különösen a t. túloldal nagy örömmel ós riadalommal fogadja a miniszternek előterjesztését, mely azt foglalja magában, hogy a prémiumot meg kell adni, adclig nem találunk semmi lelkesedést azon ér­dekek iránt, melyek magának a népnek érdekei. Míg itt mi a ezukorgyárosoknak ajándékot sza­vazunk meg, addig évről-évre emeljük, nagyob­bítjuk az adóterhet, csavarjuk az adóprés srófját. Majdnem fél milliárdra megy már Magyarország adója és ezen adónak a legnagyobb része a szegény nép, a földmívesek és iparosok terhére esik. Mikor a búzaárak egyre estek, hanyatlot­tak, akkor is folyton emeltük a földadót, akkor is folyton nagyobbítottuk a földnek terheit, úgy, hogy a szegény termelő, mikor kifizette minden adóját, adósságának kamatait és mindazon költ­ségeket, melyeket évente viselnie kell, a jövő évre alig marad tenyerében egy pár krajezár. Nincs Európában orszig, a hol a földadó olyan nagy, olyan súlyos volna, mint Magyarországon \ nincs egész Európában ország, a hol a földet I annyira megterhelték volna, mint Magyarországon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom