Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-135

135. országos ülés 1897, . Julius 12-én, hétfőn. 145 Hogy ily nézetet vallott Tisza Kálmán t. képviselő úr, felolvasom a nagy obstrukcziós vita kezdetén, február 22 én mondott beszédét (olvassa): »Szerettem volna ismerni azon fontos indokokat, melyek őt a követendő eljárásnál vezették«, tudniillik hogy a kormány beterjesztette a törvényjavaslatot. ^Olvassa): »Miníhogy azonban a t. miniszter úr nem szerencséltetett bennünket ennek elmondásával, kénytelen leszek e nélkül is uyilváiiítani nézetemet. Gondolom, a tegnap is inaugurált praxis szerint majd mikor már többé senkisem felelhet, ő maga és talán a többi minisztertársai is fogják hallatni szavukat.« És akkor nyomban Tóth Vilmos belügyminiszter, a ki beterjesztette a törvényjavaslatot, igy szólt közbe; »Sokkal hamarabb, még ma.« T. ház! Valóban a legnagyobb naivitás kell ahhoz, ha mi itt az ellenzék padjain azt várnók, hogy a t. kormány többi tagjai is fel fognak szólalni. Hisz csak múltkor voltunk tanai annak, hogy midőn a pénzügyminiszter úr. kinek erélye, szaktudománya iránt mi is a legnagyobb tisztelettel viseltetünk, egy ellenzéki szónok fejtegetéseire reflektálni kivánt, rögtön közbe szólt a t. miniszterelnök úr, hogy Nagyja abba, az egészen szükségtelen dolog. T. ház! Önök vádolnak minket, hogy e törvényjavaslatnál is hosszabbra nyújtjuk a vitát, pedig e javaslat nagyon is érinti a nép gazdasági érdekeit. Azt hiszem, t. ház, hogy mi 6 törvényjavaslatnál kötelességünket híven teljesítjük, mert rám ez az egész javaslat azt a benyomást teszi, mintha egy osztályérdeknek akarna szolgálni, és hogy úgy e javaslat, mint a 16. §. nem felel meg az ország többsége közérzületének. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) És hogy mi egészen jogosan nyújtjuk a vitát, arra ismét Tisza Kálmán képviselő urat, mint klasszikus tanút fogom ezítálni. (Halljuk! Halljuk!) Ezt a beszédet márczius 7-én mondotta el 1872-ben (olvassa): »De engedjen meg akkor a t. miniszterelnök úr, ki annyira hangsúlyozza, és ebben igazsága van, hogy a parlamentarizmus a mi legfőbb kincsünk és vegye figyelembe, hogy ezen parlamentarizmus megszűnik kincs lenni azon perczben, midőn oly törvények miatt, melyek az országban egyetlenegy ember által sem kívántatnak, kivévén egynémelyeket itt a házban oly törvények miatt, mely nem mellette, hanem ellene van a közvéleménynek, hátratétetnek oly törvények, melyek ezrek és ezrek érdekében vannak, mert a parlamentarizmus kincs addig, míg abban szellem uralkodik, melynek uralkodni kell. A parlamentnek feladata azon törvényeket megalkotni, melyek az ország közvéleménye KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. VIII. KÖTET, által követeltetnek; de a mely perczben azok mellőzésével olyanok megalkotására törekszik, melyek nem követeltetnek, sőt elítéltetnek : akkor a parlamentarizmus megszűnik kincs lenni, akkor az meg van hamisítva. Vagy akarja t. miniszterelnök úr az ig;tzi parlamentarizmust és azt, hogy az általa felemlített nagyfontosságú kérdések megoldassanak, vagy nem? Hí mindkettőt akarja, akkor osztályozza a tárgyak sorrendjét a szerint, hogy mit az ország népe és az ország érdeke kíván, azt tegye előre és a másikat tegye hátra; nem pedig úgy, mint most tesz, hogy még a háznak tegnap elfogadott határozatával is már összeütközésbe jővén, annyira rányomja a bélyeget, hogy mi az, mi leginkább szivén fekszik, hogy még az inkompatibilitási törvényt is hátrább szorítja annál. A szólásszabadság, t. ház, mindenesetre nagy kincs. Elismerem, hogy azzal is lehet visszaélni; de egészen úgy vagyok a szólásszabadsággal, mint a sajtószabadságról hallottam egy időben Deák Ferencz igen tisztelt képviselőtársunktól, hogy ismerem kinövéseit, de kinövéseivel is inkább szeretem, mint minden olynemű korlátozást, minővel a miniszterelnök úr fenyegetni méltóztatik, és ha féltjük a parlamentarizmust, a szólásszabadságot és egyáltalában szabad instituczióinkat: méltóztassanak különösen egyet figyelembe venni, és ez egy az: mindennek értéke és így a parlamentarizmus értéke is csak addig terjed, míg azon czélnak szolgál, melyre létezik, de azon perezben megszűnt az országnak, a népnek meg a szabadság ügyének szolgálni: ha egy többség fegyvert kovácsolt belőle az ország ellen,« A t. kormány sajtója nem győzi hirdetni, hogy tönkreteszszük a parlamentarizmust. Nem tudom, mely államférfiú műveiből merítette a t. kormánypárt azon liberális tantételét, hogy bármit követel a többség, követeljen még oly oktalant, még oly jogtalant, midőn e mellett kiállít egy vagy két szónokot, hogy a kisebbségnek kötelessége meghajolni és megszavazni a törvényt. Nem ití mernék e tantétel czáfolatába belemélyedni, ha ismét nem épen Tisza Kálmán t. képviselő úr jönne segítségemre, a ki 1872. márczius 27-én tartott beszédében a parlamentarizmus megsemmisüléséről, úgy látszik, az akkori többségnek ugyanezen nézetével szemben, a következőleg nyilatkozott (olvassa): »T. ház! Hogy a parlamentarizmus megsemmisülne azáltal, ha a kormány vagy többség a mutatkozó ellenszenvvel szemben engedékenynek mutatkoznék, azaz nem is elveiből engedne ; hanem elhalasztaná elveinek érvényesítését; ezt a parlamentarizmus történetéből bebizonyítani bizonynyal senkisem' tudja; sőt a parlamenta19