Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-135

146 135. országos ülés ÍS97. Julius 12-éu, hétfőn. rizmusuak épen abban fekszik egyik ereje, hogy minden ily kérdéseket — megadva azoknak a kellő időt — éles összeütközések nélkül megoldfaatókká tesz. És ha a parlamentarizmusnak az volna helyes magyarázata, hogy a parlamenti többség soha semmiben sem engedhet; ugyan kérdem, nem volna-e az így magyarázott parlamentarizmus abszolútabb a legnagyobb abszolutizmusnál ? Hát hogyan történt minden alkotmányos változás Európában? Nem úgy-e, hogy az abszolút hatalmak birtokosai engedtek, bár a hatalom kezökben volt? de engedtek, mert nem akarták a dolgot összeütközésre vinni. Hiszen, uraim, ha az áll, hogy a hatalomnak, az erősnek engedni nem szabad: akkor minden kompromisszum ki van zárva, akkor az elnyomásnak, a forradalomnak kell egymást felváltani. Épen nem a gyengét, de az erősét illeti meg az engedés és az épen a parlamentarizmus előnye, hogy ott, ha jól értik, a hatalom: i\z erő engedhet, ha látja, hogy a hatalomhoz való vak ragaszkodás keserves összeütközésekre vezethetne. A mi azt illeti, hogy a túlsó oldal nem engedhet, mert ha engedne, a parlamentarizmuson követne el öngyilkosságot, engedelmet kérek, de ezt egészen nem is értem; mert vájjon, t. ház, a túlsó oldal equ tle-e a parlamentarizmussal, mert öngyilkosságot kiki csak önmagán követhet el, tehát öngyilkosságot a parlamentarizmuson csak úgy követne el, ha a túlsó oldal maga annyi volna, mint a parlamentarizmus. Szeretném, ha méltóztatnék nekem valaki bebizonyítani ezt. Jankovits Antal képviselő úr mondta! Látszik, nem méltóztatik tudni, ki mondta, nem volt szerencsénk a miniszter úrhoz. Ha Önök azt hiszik, hogy önök a parlamentarizmus maga, hogy önök nélkül nem lehet parlamentarizmus: akkor gratulálok; de szerintem sem önök nem a parlamentarizmus, sem mi nem vagyunk a parlamentarizmus: hanem vagyunk egyes piónok mindnyájan, még a miniszterek is, kik a parlamentarizmus mezején mozognak és mi elbukhatunk mindannyian, — mert mi mind tévedhető emberek vagyunk, -- de azért a parlamentarizmus nem fog veszélybe jutni.* De, t, ház, én tovább megyek. Tisza Kálmán t. képviselő úr azon korban egyenesen hirdette az obstrukezió jogosultságát; egyenesen felhívott bennünket az obstrukezió megindítására, midőn ugyanazon ülésen ekkép szólt: »En felteszem önökről azt a hazafiságot, hogy ha ily alkalom nem adatik, azaz a nemzet jogainak csonkításáról nem lesz szó; más csekélyebb érdekekért nem fognak ily eszközökhöz nyúlni; de ismét felteszem, elvárom önöktől., ha valaha kisebbség lesznek és lesz valaha egy kormány e hazában, a mely a nép jogait akarja csonkítani : épúgy meg fognak' tenni mindent ennek megakadályoztatására, mint teszünk jelenleg mi is.« (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. túloldal! így gondolkozott Tisza Kálmán az obstrukczióról akkor, midőn e padokon ült. És ha most még kedvük telik minket vádolni az obstrukczióval, ám tessék ; még azon esetben is, ha mi obstrukeziót követnénk el, e hazában semmivel sem lennénk akkor rosszabbak, mint akkor volt Tisza Kálmán, az ellenzék vezére. (Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) De. t. ház, mi e térre, a melyre a Tisza Kálmán t. kén viselő úr vezérlete alatt volt ellenzék lépett, eddig, mint kimutattam, nem léptünk, nem is fogunk arra lépni, addig míg a t. kormány és pártja erre nem fog kényszeríteni. T. ház ! Ezzel végeztem volna azon vádakkal, a melyeket a t. túloldal és hírlapjai ellenünk szórtak. Áttérek most magára a tör vén y javaslatra, illetve az 1896 : XIX. törvényczikkre. Ezen törvényezikkben különösen az első két paragrafus köti le figyelmünket. (Halljuk! Halljuk !) Az 1. §. ekként szól (olvassa): »A ezukoradóró! szóló 1888 : XXIII. törvényezikk 1. § a 1. pontjában 100 kilogramm tiszta súly répaezukor, és minden hasonnemíí ezukor után, tekintet nélkül tisztaságára — az emberi élvezetre nem alkalmas szörpnek egyedüli kivételével — 11 forintban megállapított fogyasztási adó 13 forintra emeltetik.« A 2. §. pedig (olvassa): »Az 1888 : XXIII. törvényezikk 3. §-a első bekezdésében az osztrák-magyar vámterületről egy termelési időszak alatt a vámvonalon át kivitt Összes ezukor után kiviteli jutalmak fejében öt millió forintban megállapított legnagyobb összeg kilencz millió forintra emeltetik akként, hogy az 1. §-ban meghatározott nemű ezukrot termelő gyártelepek összes vállalkozói csakis ezen kilencz millió forintot meghaladó összeget tartoznak az 1888: XXIII. törvényezikk 3. § ában meghatározott módon megtéríteni.« T. ház! Ha én e két szakaszt elolvasom és egymással szembesítem, nagyon értem azt, hogy az ellen ezen padokról a legsúlyosabb kifogások emeltetuek nemcsak ^ közjogi, hanem közgazdasági szempontból is. Én be fogom azt bizon)ítani beszédem további folyamán, hogy mennyire jogosultak a kifogások. Miután a kifogások e két irányban mozogtak leginkább, közjogi és közgazdasági irányban,