Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-130

40 130. országos ülés 1897. Julius 6-á.n, kedden. nemzetközi úton meg nem lesz szüntetve, fenn kell tartani, tehát ő is egyedüli biztosítékot csak a prémiumban talál. De kérdem, t. ház, hogy mikor fog ez bekövetkezni, vagy ha egyáltalában bekövefkezhetik, nem fognak-e találni módot azon termelő országok arra. hogy a prémiumot másképen, mással egyenlítsék ki, és mégis biztosítsák az ő gyáraiknak külföldön a piaczot. E tény elől, mélyen tisztelt ház, elzárkózni nem lehet. De vizsgáljuk a benyújtott törvényjavaslatot magát, mindenesetre nagyon érdekes jelenség, hogy ezen törvényjavadat magán hordja mindazon jellegeket, a melyek az egész szabadelvű kormány zatnak az egész idő alatt, mióta csak létezik, gazdasági és kereskedelmi politikáját jellemzik. Az első, a mi e törvényjavaslatot jellemzi: a hatalmi kérdés, a mely itt is megnyilatkozik azon görcsös ragaszkodásban a bársonyszékhez, ezen törvényjavaslat benyújtásában és keresztülhajszolásában is napvilágot lát. De tovább megyek. Ezen törvényjavaslat legeklatánsabb bizonyítéka azoknak a »bizonyos tekinteleknek«, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) hogy úgy fejezzem ki magamat, — a melyek mindig szerepelnek és talán — sajnos — szerepelni fognak, a midőn a kiegyezésről, vagy a kereskedelmi szerződésről volt és lesz a szó; (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) a mely tekintetekuek megvilágítására igen kedvező alkalmat nyújtott ép az igen tisztelt előadó úr, midőn bevezető beszédében ezeket mondotta (olvassa): »Végre azt is tudjuk, hogy az osztrákok nagyon jól képesek megítélni és megvédelmezni saját érdekeiket, soha semmiféle gyengébb tekintet őket nem tartóztatta volna vissza érdekeiknek érvé iiyesítésétől«. T. ház! Nagyobb kritikát, nagyobb bírálatot a t. előadó úr nem mondhatott volna ezen kormányzati politikára, mint a milyen ezen kijelentésében foglaltatik. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Mert micsoda értelmet kell tulajdonítani ennek: »Végi e azt is tudjuk, hogy az osztrákok nagyon jól képesek megítélni és megvédeni saját érdeküket«. Ezzel a negatív állítást is provokálja, hogy mi pedig nem vagyunk képesek soha, a kormányt értve, megbírálni és megvédelmezni jogos érdekeinket, mint úgyis van. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A másik passzus így szól: »Soha semmiféle gyengéd tekintet őket nem tartóztatta vissza érdekeik érvényesítésétől. Kérdem, vájjon nem-e épen az ellenkezőjét is állítja, hogy tudniillik nálunk mindig gyengéd tekintetek játszottak és játszanak közbe, s melyeket nekünk jól meg is kell fizetni. (Igaz! Úgy van! a bah és szélső baloldalon.) A harmadik, a mi ezen törvényjavaslatot jellemzi, a jogosulatlan tőkének dédelgetése. Ezt, azt hiszem, ezen törvényjavaslattól elvitatni nem lehet. T. házi Én mindig megkülönböztetem azt a tőkét, mely a polgári haszonnal megelégszik, attól, mely uzsorával működik. (Helyeslés a baloldalon.) Ezért mondom jogosulatlan tőkének. Hogy ennek micsoda működési köre van, azt eléggé igazolják szomorú gazdasági viszonyaink. Hiszen a miniszterelnök úr is felcsapott tőkepénzesnek, mikor tőkepénzét érvényesítette a választásoknál. Hogy minő eredménynyel, vájjon uzsorával, vagy polgári kamattal, azt legjobban meg tudja mondani ő maga. (Helyeslés a baloldalon.) Azonban, midőn egy gazdasági kérdés elbírálásáról van szó, tekintettel kell lennünk arra, vájjon a tőke mik épen működik nemzetgazdászati szempontból. Tudjuk mindnyájan, nem kell ahhoz feltaláló bölcseség, hogy az egész ország közgazdasági válságának oka korántsem a gabonaárakdepressziójában, hanem főleg a nagy kölcsönnel való megterheltetésben, s azon nagy kamatlábban van, melyet a gazda kénytelen fizetni. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én arra kérem a t. pénzügyminiszter urat, találjon módot, hogy ez megszüntettessék, mert minden nap, melyet el Nagy múlni a nélkül, hogy ezen segítene, az áldozatok százait követeli. (Igaz! (Úgy van! a baloldalon.) Mindnyájan tudjuk, hogy a pénzintézetek, — tisztelet a kivételeknek, de s íjnos, kevés van — az egész országban, oly kamatlábbal dolgoznak, melyet nem a mostani, de a régi búzaár sem birna meg. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső báloldalon.) Ha azt mindenki tudja és látja, kérdem, hol késhetik egy javaslat, mely ezen hivatva lenne segíteni. Maholnap már oda jutunk, hogy a közbirtokosságok nem fognak egyes falvak szerint elneveztetni, hanem azt kell mondani: N. N. takarékpénztári kerület közbirtokossága, mert az összes birtokok annak kezében lesznek. (Úgy van! Tetszés balfelől.) Tovább megyek, s szabad legyen még egy perezre kitérnem a telepítési kérdésre, mint a mely a munkásviszony okkal összefügg. Én a telepítésnek őszinte híve vagyok, ha a kellő kautelák mellett történik és megbízható kezek intézik: De ha a telepítéssel szemben látjuk, hogy a meglevő közbirtokos osztály, olyanok is, a kinek családjában századok óta száll apáról fiúra a birtok, egymásután jutnak tönkre, úgy hogy a mit tiz év alatt telepítenek, ugyanannyit egy év elsöpör a közbirtokos osztályból? Erre hívom fel a t. pénzügyi és a t. íöldmívelésügyi miniszter urak figyelmét. Itt ván a tulajdonképeni válság ! Ha ezen nem segítünk, még pedig sürgősen, úgy tiz-húsz év múlva csak hírmondó marad a régi gazdaközönségből!