Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-137

194 13?. országos ülés 1897, '. julins 14-én, szerdán. okunk attól tartani és nincs különösen szükségünk arra, hogy miként Máriás kesergett Karthágó romjain, a szabadelvű" párt hivatalos szócsöve keseregjen a mi romlásunk felett. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez a jó indulat mindenesetre megható, de részünkről nem talál fogékony kebelre, mert meg vagyunk győződve, hogy ha ennek a napirenden levő vitának az lehetne az eredménye, hogy ez a párt a közvélemény fergetegétől el fog sepertetni, senki nem biztatna bennünket annyira akcziónk folytatására és tevékenységünk fokozására, mint épen a hivatalos szóeső, a melyen most szamaritánus! indulatok jelentkeznek, (Élénk tetszés és helyeslés a szélső haloldalon.) A mi pedig a Justh-féle iastament politikát illeti, attól nincs joga senkinek, épen pedig a szabadelvű pártnak a parlament tekintélyét félteni. Mert nem is oly régen élénk emlékezetünkben van még, hogy annak az embernek a politikai kitartása és elvhíísége mily jól esett a szabadelvű' pártnak, a kit most sárral dobálni igyekeztek. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) Volt idő, a mikor a legviharosabb helyeslés ott arról az oldalról kisérte az ő szavait; volt idő, a mikor fényes dithyrambusokban ünnepelték meg alakját; volt idő, a mikor nem tekintették obstrukcziónak, hogy egymás után állottak fel ennek a pártnak jelesei a szorongatott helyzetben levő javaslat védelmére: hanem minden egyes innét felszólalót mint egy-egy magas színvonalú vita bajnokát és az elvhűség apostolát ünnepelték és dicsőítették. (Igaz ! Ugy van! a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, ez a párt nem kérte és nem volt rá szorulva akkor sem az elragadtatásnak onnét nyilvánult jeleire (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) és valamint a Justh-féle politikát akkor sem vezérletté más: mint az igazság és a tiszta meggyőződés; úgy legyenek most t

is meggyőződve, ez a két dolog ad irányt a mi mostani tevékenységünknek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Akkor, t. ház, akaratán kivfíl, a mi elvhűségünk megmentette a szabadelvűpártot, most úgy lehet ez a lenézett és kigúnyolt »iustament« politika: lesz végre-valahára a »testament«, a végrendelet pecsétje az elvénhedt rendszer felett. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És itt, t. ház, még csak egy vádra szorítkozom, a midőn rólunk az mondatik, hogy mi csak a nemzeti párt által beugrasztott eszközök vagyunk, a kik szokásuk szerint kétszínű játékot űznek a jelen alkalommal is politikai elveik és meggyőződésük rovására. Első sorban is azt jegyzem meg, hogy a nemzeti párt épenséggel nem szorult arra, hogy politikai reputácziójukat [ akár innét, akár máshonnét valaki megvédeni j igyekszik, mert annak tisztasága és büszkesége az elfogulatlan közvélemény szemében soha kérdés tárgyát nem képezte, csak annak az illusztrálására hoztam fel ezt a vádat is, hogy mily könnyelműen és minden alap nélkül támadnak onnét minden akcziót, a mely az ellenzék részéről egyöntetű akarattal jelentkezik. Hiszen a hivatalos vezérezikkírónak legalább annyit lehetne tudni, hogy épen ez a nemzeti párt az Í888 iki czukortörvény tárgyalása közben egyik legelőkelőbb tagja Beöthy Ákos által jelentette ki azt: hogy ezt és hogy a prémium behozataláról szóló vitában kezdve Apponyi Alberttől, a párt vezérétől, annak igen számos és tisztességes tagja résztvenni kötelességének tekintette. Világos tehát, hogy a jelen alkalommal is nem alacsony taktikai szempontok, hanem az elvhűség és a következetesség a múltban elfoglalt álláspontjára vezérli a t. nemzeti pártot. Áttérve magára a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatra, a melylyel legjobb tudásom és képességem szerint kissé bővebben és tüzetesebben szándékozom foglalkozni, legyen szabad ezen párt egyik legtiszteletreméltóbb alakjának, Helfy Ignácznak, a kit bizonyára csak megrongált egészsége tart vissza attól, hogy e vita keretében is felemelje tiltakozó szavát — az 1888. márczius 2-án tartott országgyűlési ülésben mondott szavait felidézzem: »Annak a magyar hisztérikusnak, a ki egyszer hivatva lesz hazánk újabbkori gazdasági történetét megírni — mely feladatot bizonyára senki sem fogja irigyelni tőle, mert igen siralmas egy történet lesz —- annak nem kall egyebet tennie, mint egymás mellé rakni a czukoradóról szóló törvényeinket, mert semmi sem biztosítja jobban azt a hihetetlen, megfoghatatlan és nemzeti szempontból megbocsáthatatlan könnyelműséget, a melylyel az adminisztráczió és maga a törvényhozás e téren eljárt, mint épen a czukoradótörvényhozás«. És hogy, t. képviselőház, Helfy Ignácznak ezelőtt kilencz évvel elmondott szavai mennyire igazak voltak a felszólalását az 1888-iki évet megelőzőleg visszamenőleg lefolyt időszakra, valamint hogy mily teljes biztonsággal látta ő előre az akkor meghozott törvénynek a jelen időpontig nyilvánosságra jutott eredményeit: arról meggyőződhetünk, ha csak egy futólagos pillantást vetünk a kiegyezési időszak óta a czukoradó keretében elért fináneziális jelenségekre. Az 1888-iki czukoradó-törvényt megelőzőleg az átalányozásra fektetett, az úgynevezett pausális adórendszer volt érvényben a közös vámterületen. Hogy ez az adórendszer egyrészt mily végtelenül káros kihatással volt úgy a magyar fináncziákra, valamint a czukoriparra és köz-