Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.

Ülésnapok - 1896-137

137. országos ülés 1897. Julius 14-én, szerdám. 195 gazdaságunkra és hogy másrészt mily szembe­szökően nagy előnyöket és kiváló túlsúlyt biz­tosított az osztrák czukoripar számára: ezt a kérdést bővebben megokolni és fejtegetni teljesen felesleges. Teljesen tiszta képet nyújt arról a ki­zsákmányolási rendszerről magának Hegedüs Sándornak, az akkori szakelőadónak felszólalása, a melylyel a pausális adórendszernek Magyar­országban jelentkezett, végtelen káros ered­ményeit teljes őszinteséggel feltárta. Miután fel­adatomul tűztem ki, t. képviselőház, hogy a magyar ezukoradó-törvényhozásnak káros követ­kezményeit ösmertessem mint teljesen illetékes és bizonyára nem a mi részünkre elfogult kritikáját a szakelőadónak veszem kiindulási alapúi. A pausális adórendszer adóobjektum gyanánt magát a nyers anyagot készítette és vetette adó alá. Ez a teljesen igazságtalan adóalap a magyar czukoripar elnyomatását czélogta az osztrák ipar­ral szemben: és ez a czél tényleg el is éretett. A magyar répa czukortartalma sokkal kevesebb levén egyrészt; másrészt pedig az azt feldolgozó gyáraink ipari fejlettgége messze hátúi marad­ván az Ausztriában legerősebb virágzásban állott elsőrangú technikai vívmányokkal felruházott czu­korgyáraknak, természetszerűleg az erősebb, ha­talmasabb versenye és túlsúlya — támogatva a törvény igazságtalan rendelkezéseitől — teljesen lehetetlenné tette a szép fejlődésnek indult magyar ezukoripart. Hogy mennyire tönkretette, azt elismerte maga Hegedüs Sándor szakelőadó is, és azt mondván, »hogy nálunk, a hol két külön állam képez egy közös vámterületet, igen természete­sen a nausális adórendszerbői közgazdasági hát­rány származott az egyik tanácsra nézve, mely­ben ennélfogva a másik állammal szemben igen egyenlőtlen adóztatás és pénzügyi, közgazdasági tekintetben igen hátrányos fejlődés mutatkozott.* És hogy ez a másik ország nem Ausztria, hanem fájdalom mi voltunk, azt egész őszintén beismeri, egyben kijelentvén azt, hogy »a czukorgyártás jobban konczentrálódott a monarchia másik felé­ben, a hol azt a természeti előnyök is előmozdí­tották és hazánk e tekintetben nem állhatta ki e versenyt!* Hogy ez az igen hátrányos fejlődés és hogy Magyarország nem állhatta ki a versenyt szem­ben Ausztriával, óvatos, de a mellett határozott kijelentések mit jelentenek apró részben, finán­cziális számokra átváltoztatva, arról már t. kép, viselőtársam Tóth János és Kossuth Ferencz megadták a felvilágosítást. Jelenti azt, hogy az átalány-adórendszernek a tartama alatt 1868— 1888-ig 52 czukorgyár száma leolvadt 11-re, míg ugyanazon idő alatt a monarchia másik felében 203 gyárig emelkedett a virágzó czukoripar. Jelenti azt, t. ház, a mint azt Kossuth Ferencz t. képviselőtársam kifejtette, hogy a vámszerző­dés első tíz éve alatt 1868—1877-ig Magyar­ország kapott oly ezukőrért, melyet Ausztria fogyasztott, 2,369.226 frtot és fizetett oly czukorért, melyet Magyarország fogyasztott, 19,647.687 forintot. Tehát az első tíz évben 14,992.602 fo­rinttal károsodtunk. A második tíz évben 1878— 1887-ig Magyarország kapott 8,502.700 forintot, fizetett 18,703.122 forintot, vagyis itt károsodott 5,807.067 forinttal. Vagyis összesen veszített ez időszak alatt 20,799.608 forintot. Hát, t. képviselőház, nem jellemző-e ez az akkori szabadelvű rendszerre, a melynek a je­lenlegi egyenes leszármazója, hogy a kiegyezés időpontjától húsz hosszú esztendőnek kellett el­telni addig, a míg végre ezt a rettenetes fináncz­kalamitást észrevenni merészelték és remedium keresésre gondolni is mertek. Hát, t. ház, nem rettenetes állapot-e az, hogy először tönkre kel­lett menni virágzott czukoriparunknak; először 21 milliót kellett idegen zsebekbe jogtalan alapon elfizetnünk, mig végre-valahára annak a tudatára ébredt az uralkodó párt, hogy ennél, a napnál világosabb kijátszatásunk ellen valami mentő­eszközt keresni kell. Kell-e arra a magyar nem­zet közgazdasági és finánczíális érdekeire oly végtelenül hátrányos politikára lesújtóbb ítélet, mint a minőt a saját szakelőadójuk kimondani volt kénytelen. Nem akarom, t. ház, megvádolni azzal az akkori uralkodó elemeket, —• pedig ez sokkal kényelmesebb helyzet lenne reánk nézve — hogy az akkori vállalkozó kormányok egyikének sem, sem a hátuk mögött rendíthetlen kitartással megállott pártoknak nem volt érzékök saját ha­zájok érdekei és jogai iránt; nem akarom azt mondani, hogy nemzetüknek elszegényedését és kizsákmányolását tétlen kezekkel és mitsem tö­rődve azzal, a hatalom birtokában nyugodtan tűrték; hanem mikor konstatálom ezeket a té­nyeket, levonom az azokban rejlő tanúiságot, hogy hibásak lehettek a vezérlő férfiak, mulasztást kö­vethetett el az uralkodó párt, de a főfaiba a nemzet életerejét ketté metszeni akaró káros álla­pot nem bennök, nem a szeszélyekben rejlett: hanem mindennek régóta eredő bűne a káros rendszerben kereshető és keresendő fel. (Helyes­lés a szélső baloldalon.) Abban a káros közös vám­terül etes rendszerben, a melynek leple alatt egy önállónak nevezett ország világosan tudott és látott anyagi megkárosítását eltűrni volt kény­telen évtizedeken át és eltűri még ma is. Ilyen káros eredményeket szülvén a pausális adórendszer Magyarországon": méltán azt szuppo­nálhatjuk, hogy akkor, a midőn 1888-ban a tör­vényhozás a pausális adórendszer megszüntetését vette czélba, és azt tényleg meg is tette: ezen elhatározásában semmi más indok nem vezérelte, 25*

Next

/
Oldalképek
Tartalom