Képviselőházi napló, 1896. VIII. kötet • 1897. julius 5–julius 24.
Ülésnapok - 1896-133
94 133. országos ülés 1897, kozólag álláspontomat körvonaloznám és szavazatomat megindokolnám, szabad legyen néhány, a vita folyamán felmerült körülményről nézeteimet elmondanom. (Halljuk! Halljuk!) Mi, a kik régibb idő óta tagjai vagyunk a háznak, már átéltünk egy, a mostanihoz hasonló parlamenti vihart. Ez pedig akkor történt, a mikor az úgynevezett lex Szapáryana jött volna létre, ha tudniillik annak lehetősége egyáltalán meglett volna. Abban az időben, a mikor a közigazgatás államosítása volt tervbe véve, én véletlenül fültanuja voltam az akkori miniszterelnök úr egy nyilatkozatának, a melyet, minthogy igen jellemző, bátor leszek itt felemlíteni. A közigazgatási vitának harmadik napján, tehát a legelején, a fekete táblára, a hol a szónokok nevei szoktak feljegyezve lenni, akkor is, mint most csak három szónok volt feljegyezve, Gróf Szapáry Gyula akkori miniszterelnök odalépve a fekete táblához, meglehetős gúnyos hangon következő megjegyzést tette: »Úgy látom, hogy már fogynak a szónokok.« Eszmetársulásnál fogva hivatkozom a mostani igen tisztelt miniszterelnök úrról is itten elterjedt hírre, hogy ő is ígéretet tett arra nézve, hogy a czukorkiviteli jutalomra vonatkozó törvényjavaslatot három nap alatt a parlamentben keresztül fogja vinni. (Derültség és ellenmondás jóbbfélől.) Nem tudom, mennyire tény ezen hír, elég az hozzá, hogy nagyon széles körökben terjesztetett. Ezen két körülményből bátor vagyok azon következtetést levonni, hogy a mi államférfiaiaknák egyik kiváló fő tulajdonsága az optimizmus, A múlt héten lefolyt vita alkalmával felszólalt Kolozsváry-Kiss István igen tisztelt barátom és képviselőtársam, a ki azzal lepte meg a házat, hogy a túloldal részére valóságos szerelmi nyilatkozatot tett. Hát én nem helytelenítem az ő eljárását, nekem is erre a tárgyra vonatkozólag az a nézetem, hogy habár különböző pártokra vagyunk oszolva, azért az egymás iránti szent vedélyes gyűlölet vagy rendkívül kifejlődött ellenszenv épen nem tartozik a szükségességek közzé, (Helyeslés a ssélsö baloldalon.) Mert magam is úgy vagyok, hogy igen sok alkalommal érintkezem a túloldal igen sok tagjával, össze szoktunk jönni a fehér asztalnál is és néhány jelentéktelen évődésen túl alig van köztünk olyan viszony, mely az ellenségeskedés kapuját megnyitná. Egy kifogásom mégis van a t. túloldal ellen, s ez az, hogy rendkívül ki van fejlődve tagjaiban, egy vonás, — melyet az utóbbi időben pártunkra m rá szoktak fogni, minthogy mi is most egy vezér parancsának hódolunk, — tudniillik hogy rettenetes nagy mérvben mamelukok. S minthogy már erről van szó, szabad legyen nekem foglalkoznom a függetlenségi és • Julius 9-én, pénteken. 48-as párt ellen a legutóbbi időben gyakran elhangzott ama váddal, mely e párt hitelét akarta lerombolni, hogy tudniillik rendesen titkos kormánypártisággal vádolták. Hát, hogy mennyit ér ez a vád, t. ház, az iránt felesleges bővebben nyilatkozni. Tudjuk mindnyájan, hogy ebből a titkos kormánypártiságból semmisem igaz, mert a mint a múltban kötelességünknek ismertük program munk épsége érdekében egy ügyben a kormányt támogatni, azontúl hogy nem vagyunk mellette, mutatja a mostani harcz, midőn mindent felhasználunk arra, hogy a kormánynak — nézetünk szerint — sérelmes javaslatát megbuktassuk. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) De újabban ennek a kacsának, mert hiszen annak nevezhető, — leginkább a hírlapok útján terjedt el, — még más oldalról is támogatója akadt. (Halljuk! Halljuk!) Épen a mai lapok közlik a bécsi »Reiehswehr« egy czikkét, a melyben egyenesen azt állítja, hogy mi a t. miniszterelnök úrral paktumot kötöttünk arra, hogy színleges obstrukeziót csinálván, megkönnyítsük neki, hogy a kiegyezést annak idejében sikeresebben köthesse meg, ós hogy Ausztriától engedményeket csikarhasson ki. Fölösleges mondanom, hogy ez csak őrült elme rémlátománya, (Helyeslés a szélső baloldalon.) vagy oly rossz akarat kifolyása, a melylyel komolyan foglalkozni alig szükséges. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Talán semmiféle tárgy mostanában nem foglalkoztatja annyira az elméket, s úgy itt e házban, miut a házon kívül, a hírlapokban, valamint a magánéletben mindig arról van szó, vájjon mikor lesz vége ezen most megkezdett vitának. Madarász József: Mikor lesz a nyári szünet? (Derültség.) Boda Vilmos (Halljuk! Halljuk!): Érre vonatkozólag eszembe jut egy adoma, a mely jellemzi a mostani helyzetet. (Halljuk! Halljuk!) Volt egyszer egy grófi pár, a mely örvendezve boldogan vonult be az ősi lovag várba. Azonban a rövid mézeshetek után mindjárt kitűnt, hogy ők bizony nem egymásnak valók, mert napirenden volt köztük a czivakodás, a versengés minden téren. Szóval rendkívül sok mérget okoztak egymásnak. Egyszer azután egy reggel, midőn a cselédség bement a szobába, nem talált ott mást, mint egy főkotőt, meg egy hálósipkát, a többit mind megette a méreg. (Általános derültség.) T. ház! Arra számítanak sokan, hogy minket elpusztít a méreg vagy a folytonos szónoklat folytán, vagy azáltal, hogy a t. túlodal holmi éjjeli ülések behozatalával kívánja bennünk az epét egy kicsit felforralni.
