Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.
Ülésnapok - 1896-118
118. országos ülés 1897. június IH-én, szombaton. i*i büntetendő cselekményekről ? (Olvassa): »Ezek a bűncselekmények a többiektől nemcsak abban különböznek, hogy alegnyilvánosabb természetűek, hanem abban is, hogy elbírálásukhoz az elfogulatlanság nagy mértéke szükséges. Teljes elfogulatlanság kell például annak elbírálásához, hogy az állam orgánumai, intézményei jogos kritikájának határai túl vannak-e lépve. Az ily kérdések eldöntésénél a hivatásos bíró, mint állami tisztviselő, ferde helyzetbe volna juttatva.« Nos tehát, ha a szólásszabadságról van szó, mely a közélet működése felett kritikát gyakorol, mely tehát a polgároknak eminens joga: menynyivel inkább kellett volna a közélet ez érdekeit a sajtóeljárás védelme alá helyezni! íme, az egyikben jól funkczionál az esküdtszék, persze azon határig, a meddig a miniszter úr jónak véli, a másikban már nem funkczionál jól, mert valószinüleg a hatalmi érdekbe ütközött volna e cselekményeknek az esküdtszék jogi oltalma alá való helyezése. Hol itt a logika? (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A megyék a közszabadságnak minden időben hatalmas tényezői voltak. Hiszen a 48-iki törvények világosan ki is fejezik, hogy a megyék a közszabadság védbástyái. És ime micsodák ma? A főispánok által összeállított klikkek, melyeknek eljárása alá van helyezve minden, a mi a közszabadságnak fogalma alá tartozik. Nem magáról a megyéről szólok, hanem azon klikkekről, melyek ujjonganak, ha kell, üldöznek, ha kell, (Élénk helyeslés balról.) mint hajdan az erkölcsi egyensúlyát vesztett római nép a fórumon, azért, hogy kenyeret és czirkuszt kapjon (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mivé lett ma a közszabadság emez intézménye? Ismétlem, nem a megye egyetemét értem, hanem annak megrendszabályozását és az abba beleoltott kormányzati szellemet? Mindezeket nem rekrimináczióként hozom fel, hanem hogy rámutassak arra, hogy a kormány sem az intézmények tiszteletben tartása, sem a kormányzati rendszer által nem akarja megerősíteni a közszabadságokat, sőt ellenkezőleg, megrontotta még a létező intézményeket is, a kormányzatba pedig belevitte a hatalmi momentumokat, melyekkel szemben ma ismét nincs más biztosíték, mint a sajtó, mely még bír működni és elő tudja idézni, hogy a közvélemény felébredjen és oltalmazza meg a szabadság ama biztosítékait, melyeknek megzabolását czélozza ez a törvényjavaslat. Hozzájön még ehhez, t. képviselőház, egy másik szempont is. Én nem tudom, hogy ki miként vélekedik a társadalmi életnek és társadalmi élet azon vonatkozásainak természetéről, a melyek minden valószínűség szerint a t. kormányt arra indították, hogy a sajtószabadságon bizonyos csorbítást, nyirbálást eszközöljön; értem a társadalmi életnek erkölcsi integritását. Én azon a véleményen vagyok, hogy ebben a tekintetben nagyon szerencsétlen, nagyon beteges állapotok vannak, a melyeknek meggyógyítása mindenkörtílmények között szükséges. Közérdek-e, t. ház, az ily erkölcsi állapotoknak meggyógyítása és van-e ennek más útja és módja, mint egyfelől a nyilvánosság, a melynek segítségével, ha talán javítani nem is tudunk, de legalább a továbbromlást képesek vagyunk megakadályozni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Van-e ennek más útja ég módja, mint hogy a kormányzati szellembe és kormányzati eljárásba menjeu bele az az erkölcsi momentum, mely repudeal mindent, a mi ezzel meg nem egyezik és támogat, erősít mindent, a mi ezen beteges állapotoknak a meggyógyítására törekszik. (Hé' lyeslés balfelöl.) Ez ellen foglal állást a törvényjavaslat, mely a közérdeknek egész területét elvonja attól a fórumtól, a mely hivatva van ebben a kérdésben dönteni és határozni: az esküdtszéktől. Nem, t. ház, itt más czélok és törekvések lappanganak, a melyekre még rá fogok térni és épen ezért ez az egyik erős motívuma annak, hogy én annak a kormánynak, — a mely a közszabadságok iránti érzékének semmiféle tanajelét nem adta, a mely egész eljárásában azon gyakorlati törekvéseket tanúsította, hogy mindent, a mi a közjó erkölcsi fejlődését elősegítheti, elnyom, ha érdekével nem találkozik és viszont istápol minden betegséget, nem törődve azzal, hogy mennyire válik az ország ártalmára — ezt a javaslatot meg nem szavazom. (Elénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De, t. képviselőház, áttérek magára a törvényjavaslatra és itt az első kérdés, mely előttem felmerül és a mely, azt hiszem, mindnyájunk előtt megoldásra vár, az, hogy mi indíthatta a t. kormányt arra, hogy a magánbecsület védelme érdekében ilyen nagy háborút indítson és a törvényhozás tárgyalásait is belevigye abba a kerékvágásba, a melyet elkerülni talán épen a gouvernementális szempontoknak állott volna első sorban érdekében. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A t. igazságügyminiszter úr indokolásának egyik passzusában álláspontjának megvédésére a következőket mondja (olvassa): »Semmi alapja nincs annak az állításnak, hogy néhány, kizárólag magánjellegű és közérdeket épen nem érintő, egészen jelentéktelen bűncselekmények a bírói függetlenség minden biztosítékával körűivett társas szakbíróság elé utalása koczkáztatná a sajtó szabadságát.« Később ismét azt mondja: »Az ilyen visszaélések a sajtónak tiszteletreméltó hasábjaival nem méltók azon kíméletre, melyeket a minden jogállam törvény12*
