Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-117

m 117. országos ülés 1897. junins 18-áa, pénteken. van a ház. Kívánják a megolvasást? (Nem!) Minthogy a megolvasást senkisem kívánja, ennélfogva kérem a katonai nevelő- és tisztképzőintézeteknél levő magyar alapítványi helyekről szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban felolvasni. Nyegre László jegyző (olvassa a törvényjavaslatot). Elnök: Elfogadja a ház harmadszori olvasásban a javaslatot? (Felkiáltások jobbfelöl: Elfogadjuk!) Áház elfogadta; átküldetik a főrendekhez tárgyalás és hozzájárulás végett. Következik a honvéd nevelő- és képző-intézetekről szóló törvényjavaslat (írom. 183, 191) harmadszori olvasása. Tessék felolvasni! Nyegre László jegyző (olvassa a törvényjavaslatot). Elnök: Elfogadja-e a ház a javaslatot harmadszori olvasásban? (Igen ! Nem ! Zaj.) Kérem azokat, a kik elfogadják, álljanak fel. (Megtörténik. Többség.) E szerint a ház elfogadta a törvényjavaslatot, a mely átküldetik a főrendekhez tárgyalás és hozzájárulás végett. Következik a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat (írom. 138,169) tárgyalása. Rakovszky István jegyző : Madarász Imre! Madarász Imre: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Egyenesen a dolog érdemében szólva, már most kijelentem, hogy én a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadom el, (Helyeslés a szélső baloldalon.) már csak azért sem, mert annak 16. §-át, illetőleg e szakasznak második pontját valamint egy részről teljesen feleslegesnek, úgy másrészről határozottan veszélyesnek tartom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az említettem paragrafus második pontja ugyanis a magánosok becsülete ellen sajtó útjáu elkövetett vétségeket kivonja az esküdtszékek bíráskodása alól s a királyi törvényszékekhez, tehát kinevezett bíróság elé utalja. Semmisem világosabb, mint ennek a tervezett szakasznak feleslegessége, szemben az 1848-iki törvényekkel, a mely nyilván és félremagyarázhatatlanul azt mondja, hogy a sajtóvétségek és pedig a 29. §. szerint minden sajtóvétség felett nyilvánosan esküdtszék ítél. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha tehát van már törvényünk, mely szerint a sajtó útján elkövetett bűncselekmények, vétségek vagy kihágások eseteiben ítélni lehet, akkor ugyanezen tárgyra vonatkozólag újabb törvénynek alkotása teljesen szükségtelen. (Úgy van! a szélső baloldalon.) tehát felesleges is, annyival is inkább, minthogy különben sincs sem a javaslat indokolásában, sem a bizottság jelentésében, sem magának a t. miniszter úrnak beszédeiben csak egyetlenegy elfogadható indok sem arra nézve, (Úgy van! Úgy van]! a szélső baloldalon.) hogy a sajtóvétségek egy bizonyos, vagy talán jobban mondva, nagyon is bizonytalan része kivétessék az esküdtszékek bíráskodásának hatásköre alól. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert azt, gondolom, csak senkisem állíthatja komolyan, hogy akár a miniszter úr, akár a bizottságnak őt követő tagjai, akár a túloldali nagy többség csak egyetlenegy okot is talált volna fel olyat, (Úgy van! Úgy van/ a szélső baloldalon) a mely elegendő súlylyal bírhatna a sajtóvétségekről 1848-ban alkotott törvénynyel szemben, és a melylyel meggyőzhetne és meg is nyugtathatna bárkit ia (Halljuk! Halljuk!) ezen tervezett újításnak, vagyis a sajtó vétségeknek és az azok feletti ítélkezés szétszaggatásának szükségessége felől. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen azok az érvek például, a melyek ezen törvényjavaslat indokolásában benfoglaltatnak, hogy tudniillik, ha a nyomtatványok útján elkövetett büntettek mind az esküdtszék bíráskodása elé utaltatnának, azokra igen jelentékeny munkateher hárulna, továbbá hogy így az esküdtszolgálat az eddigieknél jóval súlyosabb terhet róna az állampolgárokra, és hogy végre az esküdt szolgálat a magánvádlót talán a lakhely távolsága miatt a legtöbb esetben aránytalan költséggel terhelné, — mondom, mindezek a felhozott érvek oly gyönge, olyan kényszerűségből előrántott és felhasznált érvek azon kérdésnek, tudniillik a sajtóvétségek feletti ítélkezés kérdésének nagy fontosságát tekintve, hogy, (Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon.) miként ezt már erről az oldalról többen, sőt mondhatom sokan oly fényesen bebizonyították, — teljesen érték nélküliek, elfogadhatlanok, semmisek. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ugyanezt mondhatjuk az igazságügyi bizottság többségének azon elvi álláspontjáról is, hogy az esküdtszék hatásköre a magánosok becsüle tének védelme szempontjából korlátozandó. Igaz ugyan és nincs is, a ki tagadná, hogy a magánbecsületnek hatályos védelemben kell részesülnie és részesíttetnie; de hát kérdem, vájjon nem volt-e meg eddig is ez a hatályos védelem az 1848-iki törvények alapján és szellemében működő esküdtszékekben? (Úgy-van! a szélső baloldalon.) Hát vájjon ki merné ezt jogosan tagadni, vagy ki tudná példákkal bizonyítani? Azt hiszem, hogy sem a t. igazságügyi bizottság, sem a t. miniszter úr nem. Sőt épen azáltal, mert ezen törvényjavaslatban a legsúlyosabb bűnesetek feletti ítélkezés magukra az esküdtszékekre bízatott, önmaguk ismerték el s kézzelfoghatólag bebizonyították, hogy a magánbeesület védelmét is a legnagyobb nyugodtsággal és biztossággal reájuk lehet azokra bízni. (Helyeslés a szélső