Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.
Ülésnapok - 1896-116
60 116. országos ülés 1897. június 16-án, szerdán. oldalon: Neveket kérünk!) Én neveket sem kérek. Mert ha például nem tudott volna a fiam németül és ott megtanult volna, én is megköszöntem volna és mindenesetre megköszöntem volna még azt is époly melegen, ha a Ludovika Akadémiában nem olyan tankönyvekből oktatták volna, a melyek egyikében magam is olvastam, hogy nagy vétséget követ el az, a ki az osztrák monarchia egysége és kapcsolata ellen van. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Szeretném azt a könyvet látni! Győry Elek: Majd leszek bátor megmutatni; különben azt hiszem, ismeri a miniszter úr is. Szóval azok a könyvek még most is, minden revideálás daczára, csak olyanok, hogy magyar ember teljes megnyugvással nem lehet irántuk, ha nem is jogász, a kik felől olyan nagyon lenéző módon nyilatkozott a miniszter úr. (Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter tagadólag int fejével.) Ezek a prókátorok a nemzet tagjait legalább annyira beoktatják, hogy ismerjék a maguk jogait és ne az osztrák jogok inegvédelmezőivé váljanak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezt én nagyon megköszöntem volna, de ebből nem az következik, hogy mi itt komédiázunk; mert ha mi hasznosnak tartjuk a német nyelvet, sőt hasznosnak tartjuk azt, hogy fiaink a némettől, de minden czivilizált nemzettől megtanulják azt, a mit tőlük jót tanúihatnak, — asszimilálják azt és tökéletesedjenek belőle — ebből abszolúte nem következik az, hogy ott egyes német oktatási tárgy mellett lassankint az összes tárgyakra vonatkozólag a német nyelv legyen, mint tannyelv alkálin ázva. Ez nem komédiázás. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon..) Annak igen sokféle módszere van, nagyon jól tudjuk, hányféle módja van; de ha törvényben is ki van mondva az, hogy annak az intézetnek tannyelve a magyar, akkor ott semmiféle tárgyat más nyelven, mint magyar nyelven előadni nem szabad és az ellenkező világos törvénysértés lévén, méltán szólalunk fel ellene, mert ha a törvény magatartása mellett megtanulják a német nyelvet, igen örvendünk, de nem akarjuk azt, hogy nálunk a német nyelvvel egyszersmind olyan szellem támadjon fel azokban az ifjakban, amely szellemben például az igen tisztelt miniszter úr úgy nyilatkozott meg, 46 éves igen tiszteletreméltó pályája után, hogy mikor a magyar nyelvet annyira sürgetjük, egész őszintén azt mondja, az urak ezt nem értik, mert nagyon természetes, hiányzik a lelkében az az egy érzés. (Igaz ! Ügy van! a szélső báloldalon.) Én tehát határozottan azt merem állítani, hogy mikor mi itt a magyar nyelv jogai mellett síkra szállunk, akkor az nem komédiázás, mert ha akarnánk ugyanazzal a fegyverrel élni az igen tisztelt miniszter úr ellen és nem tartanánk inparlamentárisnak odavágni ilyesmit egy párt szemébe, akkor mi, a kik ebben a javaslatban világosan rámutattunk, hogy itt határozott ingerencziája van a hadügyminiszternek és hogy magyar pénzzel osztrák szellem előmozdítása czéloztatik, azt mondhatnók : ne beszéljenek olyan nagyon a magyarságról, ne komédiázzanak. Mi ilyen fegyverrel nem élünk és azt, hiszem, elég erről a tárgyról ennyit mondani. Volt azonban még egy dolog, a mi nagyonnagyon meglep mindenkit, különösen mert arról a székről hallottuk és különösen ott, ahol megszoktuk a lovagiasságnál fogva is, hogy kellő tiszteletben részesítsen minden társadalmi hivatást és társadalmi állást. A miniszter úr az államnak két különböző foglalkozása közt igen éles disztinkcziót tett. Azt mondotta, hogy nincsen magasztosabb hivatás, mint a katonai pálya. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Az én felfogásom szerint! Győry Elek: Én is azt tartom, hogy igen magasztos hivatás, például a papi hivatás, és épen azért olyan magasztos hivatás, mert ágyszólván a kettőt foglalja magában az a hivatás, a minő foglalkozásra egyszerűen odavágja a miniszter úr, hogy prókátori csalafintaság. Méltóztassék, igen tisztelt miniszter úr, szem előtt tartani azt, hogy azok, a kik annak a hivatásnak megfelelni akarnak, bátran, nem félve se katonától, se nem katonától, szükség esetén még az életüket is koczkáztatják az igazságért, azért, a mit meggyőződésük szerint igaznak tartanak, azért sikra r-zállnak, (Helyeslés a szélső baloldalon.) életet, becsületet és vagyont védelmednek. Erre akárhányszor rászorulhatnak az igen tisztelt katona urak is. Én ezután csak azt mondom, hogy ha ennek a hivatásnak valaki megfelel, az épen olyan tiszteletreméltó, mint a katona vagy a pap, vagy bárki más, a ki kötelességének eleget tesz, mert az említett vádat úgy általában odavetni épen annyit tesz, mintha én is ugyanazon szóval akarnék élni és azt mondanám és prókátori csalafintaságnak nézném azt, ha valakinek nem tetszik az igazság és ha ezt egyszerű katonai brutalitásnak jeíezuém. (Derültség jobbfelől.) De én ilyen túlzásra nem ragadtatom magamat. (Derültség jobbfelöl.) Nem tudom, mi van ezen nevetni való, különben örülök rajta, hogy ilyen kedélyes perczeket szereztem az uraknak, s óhajtom, hogy se katonai, se prókátori védelemre ne szoruljanak. Azt hiszem, hogy a t. miniszter úr, ha alkalma lesz reá, rektifikálni fogja e kifejezést. (Egy hang a szélső baloldalon: Vissza kell adni!) Engedelmet kérek, de én, ha valaki a kútba ugrik, ezt még nem tartom követendő példának, s ha valaki helytelent tesz,
