Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-121

158 121. országos Ülés 1897. június 23-án, szerdán. érti,' akkor sincs helye ott abban a székben; ha megérti, akkor oly gonosz elvei vannak, hogy azért nem való igazságügyminiszternek. De hát belátja ezt a miniszter úr maga is, és valami nagyon nem is erőlködik annak indokolásában, hogy ez az általam felállított tétel csakugyan helyes és való, hanem nagyobb súlyt fektet arra, hogy ha nem is az 1848-iki törvény intenczióit tettlegesíti, legalább azok ellenében nem tesz. Itt — hogy magyarán mondjam — megreszkírozott a miniszter úr egy veszedelmes állítást. Azt mondta : »Már hogyan cselekedném én az 1848-iki törvény intencziói ellen, mikor az a becsületsértést nem is jelölte ki olyan bűnnek, a mely felett az esküdtszék ítéljen.« Hát t. miniszter úr szabad abból a székből ilyent mondani? Hiszen ebből mi következik? Ebből az következik, hogy a becsületsértésnek azon természetét a t. miniszter úr, a mely a magyar t

törvényekben gyökeredzik, nem is ösmeri. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalán.) Nem tudja a miniszter úr azt. hogy ez a szó »ealumnia« a törvényhozásban nem is azt jelentette, hogy valakit rágalmaznak, hanem jelentette azt, ha valakit kétszínűén, hamisan pörölnek. Sohasem hallotta a t. miniszter úr hírét azon törvényeknek, melyekben világosan mondva van, hogy a ki rágalmaz, az más becsületét sérti, mint például az 1715-iki egyik, gondolom 53-ik törvény. Nem t tudja a miniszter úr, hogy magának a büntető törvénynek indokolása azt mondja, hogy még nem született tudós a mai napig, a ki a rágalmazás és becsületsértés közt a határvonalat meg tudta volna vonni. De tovább megyek. (Halljuk! Halljuti!) Nem tudja a miniszter úr azt, hogy mikor az 1848-iki törvény eredetileg előterjesztetett, akkor ebben a törvényben nem is ez a szó foglaltatott és ezt a rendek csak a közszólásra való hivatkozással tették bele? Ezeket nem szabad a miniszter úrnak nem tudnia. (Igás! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Tehát, mikor a t. miniszter látta, vagy legalább érezte, hogy biz ez az álláspontja is nagyon ingatag, akkor annyit mégis beösmer, hogy a bírói gyakorlat a becsületsértést is a rágalmazással együtt az esküdtszékekhez utalta, és azt mondja, hogy ez a bírói gyakorlat 1867 óta keletkezett Magyarországon. No hát én kérdem azt, hogy ugyan mikor keletkezett volna? Talán Bachnak idejében? (Derültség a szélső baloldalon,) Én meg vagyok győződve, hogy ha annak a Bachnak lett volna annyi államférfiúi felfogása, mint az igen tisztelt miniszter urnak, ő az 1848 iki törvényeknek azon intézkedését, a mely a sajtóra vonatkozik, ugyanezen a módon, mint a t. miniszter úr, bátran életbeléptethette volna, (Igaz! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) és akkor bizonyára nem kellene az 1867 utáni, hanem lehetne az 1867 előtti gyakorlatra is hivatkozni. Tehát, t. ház, (Halljuk ! Halljuk!) mikor ekként lépésről-lépésre elfogy a talaj a miniszter ár lábai alatt, akkor mint a vízbefúló a szalmaszálhoz, ő is ahhoz kapaszkodik, hogy hát jó, ha 8 nem tudja érvényesíteni 1848 intenczióit, ha tévedésből ellene is törekszik, de már a perrendtartás ellen nem cselekszik, ennek rendelkezéseit megtartja szentül. Azok után, a miket e tekintetben Hódossy Imre igen tisztelt képviselőtársam oly fényesen elmondott és megérvelt és Visontai Soma t. barátom előadása után elég volna talán egyszerűen arra hivatkoznom, a mit ők mondottak. Nem is tennék egyebet, ha a miniszter úr abban a beszédében, — nem a mostaniban, — a melyben Visontai Soma képviselőtársamnak felelni óhajtott, nem koczkáztatott volna meg egy oly állítást, melyet én hallgatag el nem tűrhetek, már esak a kollegialitás szempontjából sem. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondta tudniillik, hogy az az állítás, mintha a bűnvádi perrendtartás 573. §-a által minden, a sajtó útján elkövetett bűntett vagy vétség, ha az esküdtbíróság hatáskörébe lenne utalva, vagy, hogy a büntető perrendtartás bármely rendelkezéséből ezt következtetni lehetne, ellenkezik a büntető perrendtartás egyik lényeges alapelvével, a mely abban áll, hogy a bűnvádi perrendtartás bírói hatáskörök megállapításába egyáltalában nem bocsátkozik. Ebből azután azt következteti, hogy Visontai Soma barátom vagy nem érti a törvényt, vagy félremagyarázza. Kérem az igen tisztelt miniszter úr figyelmét csak igen rövid ideig, mert most arról van szó, hogy ki értette meg, vagy ki magyarázta félre a törvényt, Visontai Soma-e, vagy a miniszter úr. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvény 573. §-a azt mondja (olvassa): » Nyomtatvány útján elkövetett bűntett vagy vétség tekintetében a főtárgyalás az esküdtszék előtt tartandó meg.« Már most azt kérdem, hogy azok a tettek, melyek felett a bíráskodást a rendes bíróságok hatásköre alá akarja utalni, bűntettek vagy vétségek-e, igen vagy nem? Mert ha azok, akkor nem a kivételes, hanem az esküdtbíróságokhoz tartoznak az 573. §. értelmében. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A ki ezt meg nem érti magából a törvényből, annak tanácsos lesz elolvasni a törvényjavaslat indokolását. Az indokolás ezt mondja (olvassa); »A javaslat 14. §-a a büntető bíróság hatáskörének meghatározását külön törvénynek tartja fenn, mindazonáltal az 1848 : XVIII.. törvényczikk 17. §-ának alapvető intézkedését, mely szerint a nyomtatvány útján elkövetett büntetendő cselekmény fölött esküdtszék ítél, irányadónak elfogadja,