Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.
Ülésnapok - 1896-121
J54 líä l. országos Hlés 1897. június 23-án, szerdán. szerint is a kormány akaratjára bízza a törvényhozás azt, hogy mikor akarja a törvényt életbeléptetni? Tudjuk nagyon jól, hogy a büntető perrendtartás a mostani állapotokat a legújabb irányban van hivatva szanálni. Úgy hittük legalább mi, a kik e büntető perrendtartás megalkotásához, már annyira a mennyire erőnktől tellett, hozzájárultunk, hogy ez hivatva van jobban megvédeni a közérdeket, jobban megvédeni a magánosok érdekét, de különösen jobban megvédeni koronkint a vádlottak, vagy a gyanúsítottak érdekét, hogy Magyarországon is bekövetkezzék valahára az az idő, a midőn a büntető törvény nemcsak pallos, a mely a bűnöst sújtja, hanem egyszersmind pajzs is, a mely az ártatlant védi. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha ez így van, a mint így is van: akkor kétségtelen, hogy e törvénynek mielőbbi életbeléptetése kívánatos, sőt nélkülözhetetlen. Az életbeléptetést azonban nem határozza meg a törvényhozás, hanem rábízza a kormányra, a mint az indokolásban olvassuk, azért, mert bízik abban, hogy az kötelességének megfelelve, mielőbb bekövetkezik az az idő, a midőn a törvény életbelép. Én, t. ház, úgy vagyok meggyőződve, (Halljuk! Halljuk!) hogy ily törvény alkotásanál a bizalomnak nincs helye s ezért oly intézményeket kell alkotni, hogy azokat még- a bizalom ürügye alatt se lehessen kizárni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha tehát ilyen esetben a t. többség azt mondja, hogy ő bízik a kormányban: ez nem bizalom, hanem vakmerő bizakodás. (Igaz! a szélső baloldalon.) Vagyunk ám e házban is, és hála legyen az Istennek, a házon kivűl is elegen, kik nem bízunk a kormányban. (Igaz ! a szélső baloldalon.) Én különösen megvallom abbeli gyengeségemet, hogy a kormány iránti bizalommal ép úgy vagyok, mint a hogy volt Somogy vármegyének egy főbírája, persze abban az időben, mikor, Zsigárdy képviselő úr szerint, Magyarországon igazságszolgáltatás nem volt, a szomszéd birtokos juhászával. A főbírót: Stefaitsnak, a juhászt: Sándor Pistának hívták. Az utóbbi arról volt nevezetes, hogy a mit a szeme meglátott, azt a keze nem Nagyta ott. Valahányszor ezt az embert a főbíró meglátta, annyiszor megbüntette. Egy darabig csak tú'rte az illető, mert magát bűnösnek érezte. Egy alkalommal azonban megesett, hogy ártatlanul bántotta a főbíró. Ekkor ő ártatlansága érzetében s megunva a sok 25-öt és 12-őt, azt mondta: »De miért bántott engem a íőbíró úr, mikor semmit sem vétettem?* Mire a főbíró így válaszolt: >Vétettél, csak hogy én nem tudom.« Én is úgy vagyok a t. kormány előterjesztéseivel. Mondhatja nekem, hogy azok milyen ártatlanok. Én csak azt felelem rá: »Dehogy ártatlanok, csak most még én nem tudom.« (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez engem nem arra indít, hogy szépen megnyugodjam a dologban, hanem arra, hogy keressem azt a csalafintaságot, a melyik eltakarva, abban a javaslatban, biztosan benne van. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Megolvastam, hogy miért kéri a miniszter úr azt, hogy az életbeléptetés határnapját 8 legyen jogosítva meghatározni s nem a törvényhozás, a mint az illenék. Olvasom, hogy szükséges neki a meghatalmazás azért, mert építenie kell. Nem igen ment a fejembe, hogy a büntető perrendtartás életbeléptetésének ideje, hogyan függhet a kőművesektől és asztalosoktól'? (Derültség a szélső baloldalon.) Akkor azután az mondja, hogy neki az esküdtszékek kerületét kell megállapítani. Ezt sem hihetem el, mert magában a javaslatban megállapítja a kerületeket, tehát erre újabb időre szüksége nem volt. Hanem mikor tovább olvasok, szemembe ötlik az indokolás 13. lapján egy kifejezés a mely azt mondja: azért kell neki az az idő, mert ő bűnügyekben »nyomozó rendőri hatóságokat és közegeket akar szervezni«. Hát ez mi? Ez vagy igaz és ha igaz, mi ez a szándék ? Ez nem lehet a törvény 85. §-ában meghatározott közegek szervezése, mert azok már szervezve vannak; (Igaz! Úgy van! a széhő baloldalon.) ha nem az: akkor egyenes kijátszása a törvényhozásnak. A kik részt vettünk a múlt országgyűlésen, tudjuk, mily súlyt fektetett az egész ház arra, nehogy a vizsgálat a királyi ügyész kezébe jusson. Conditio sine qua non-ja volt a törvény elfogadásának,^ hogy az ügyész hatásköre megszoríttassék. És most az történik, hogy a mit meg nem engedtünk a királyi ügyésznek, esetleg meg akarják engedni azon közegeknek, melyeket e felhatalmazás alapján a miniszter szervezni akar. Ez oly merénylet, mely ha sikerülne, megteremtené itt a legridegebb rendőrállamot, s a mely nem a büntető perrendtartás magasztos czéljainak elérését biztosítaná, hanem arra volna hivatva, hogy a hatalmi törekvéseket ez úton is támogassa. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Arról lehet és alkalom adtán kell is beszélni, vájjon a büntető törvénykönyv 23. és 24. fejezetét ki kell-e bővíteni? De inezidentaliter úgy intézkedni, a hogy a 19. §., nem lehet és nem szabad. Fontos ez intézkedés; különösen fontos lesz, ha a büntető perrendtartásnak ezzel kapcsolatos intézkedéseit nézzük. Ki tudja ma e szakasz horderejét egész nagyságában megmérni, így kiszakítva a büntető törvénykönyv egyéb rendelkezéseiből? Ilyen, anyagi jogba vágó rendelkezést inczidentaliter tenni nem szabad. De még ha szabad volna is, vájjon el lehetne-e fogadni a 19. §-t a jelen szerke-
