Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.
Ülésnapok - 1896-120
120. országos ülés 1897. junlns 32-én, kedden. 137 Magyarországon. Azonban gondolkozásom alapján arra az eredményre jutottam, hogy sem Angliában, sem nálunk, sem a világ bármely országában, a bírák nem képesek magukat, — mivel ők is gyarló emberek — a bensőtől függetleníteni. (Helyeslés balfelőL) Ez a szempont, a mely engem a gondolkozásra, elmélkedésre bír és ennek alapján oda jutottam, hogy az esküdtszék a szakbíróság fölött a bűntények elbírálása tekintetében előnynyel bír. Igen is bensőleg is függetlennek, elfogulatlannak kell lenni; nem szabad, hogy magát engedje a felek iránt érzett rokonvagy ellenszenv által, politikai pártnézetek által befolyásoltatni . . . Úgyde lehetséges-e olyan embert képzelni, a ki kibírná magát vonni, a ki bensőleg teljesen képes volna magát függetleníteni ? Történt egyszer, hogy egy bizonyos pénzintézethez pénztárnokot kellett választani, több folyamadó volt, különösen volt egy, a ki minden tekintetben a legalkalmasabbnak látszott, mert kellő anyagi garancziát nyújtott, megvolt a kellő qualifikácziója és élete is mindenben kifogástalan volt. És a legnagyobb bámulatomra, az igazgatóság tagjai nem ezt választották meg, banem egy másikat, a kinél sem a kellő anyagi garanczia, sem a képesség, sem pedig az erkölcsi feltétel nem volt meg. Kérdeztem az igazgatóság egy tagját, hogy miért nem arra szavazott, hiszen az teljesen alkalmas lett volna, de ő erre mondta : »Igaz, belátom, — s itt engedelmet kérek mert nem egészen parlamentáris a kifejezés, — nem szavaztam rá, mert nem tetszett a pof áj a.« Hát én felteszem a magyar bíróság minden tagjáról, hogy a felekkel szemben az Ítélkezésnél képesek magukat annyira emanczipálni, hogy valakit csak azért el ne ítéljen, mert az illetőnek az arcza nem tetszik, illetve valakit csak azért fel ne mentsen, mert nagyon is tetszik az areza, de — engedelmet kérek igen tisztelt uraim, — azt hiszem, mindnyájan egyetértenek velem abban, hogy még a legműveltebb és legjobb szándékú ember sem képes magát saját nézeteitől olyan mértékben függetleníteni, a mily mértékben kell, hogy az a bíró, a midőn a bírói székben ül, magát feltétlenül függetlennek érezze. (Helyeslés balfelöl.) Ezen körülménynek a megfontolása bír t. ház, arra, hogy tovább gondolkozzam és vizsgáljam, vájjon ezt a belső függetlenséget megtalálhatom-e az esküdtbíróságoknál? (Halljuk! Halljuk!) Fájdalom, azon esküdtszékek tagjainál, a melyek a ház által elfogadott törvény értelmében kiválogatva fognak majd megállapíttatni, nem igen fogunk találkozni, legalább kívánatos mértékben, ama belső függetlenséggel és elfogulatlansággal. Nem akarok ezzel a kérdéssel hosszasan foglalkozni, mert lelkiismereteti kötelességet csinálok abból, akármily furcsának tűnik is fel, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. VII. KÖTET. hogy egy szót se mondjak, a mit szükségesnek nem tartok. Én nem obstruálok semmiféíeképen, de szükségesnek tartom mindazt elmondani, a minek elmondására magamat mint képviselő kötelezve érzem. (Helyeslés abal- és szélső baloldalon.) Mondom, az esküdtszékek alakításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával bőven kifejtetett, hogy amaz esküdtszékek tagjai, melyeket majd a jelen törvény szerint alakítanak, nem igen fognak megfelelni ama kívánalomnak, hogy magukat függetlenítsék rokon- vagy ellenszenvüktől a feleket és a pártszempontokat illetőleg, amaz esküdtszékek igen sok esetben pártintézmények fognak lenni. Ennek daczára, t. ház, én még az ily módon megalkotott esküdtszékre is nyugodtabban merem bízni a bűntettek és vétségek elbírálását, mint a szakbíróság tagjaira, a kik külsőleg sem függetleníthetik magukat a felsőbbségtől, és természetesen mint emberek is sokszor képtelenek magukat belsőleg függetleníteni a felekkel szemben. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Az esküdtszék tagjai azonban tizenketten lesznek, a kik härminczból válogattatnak ki, úgy, hogy a vádlott tizet visszavethet, a kikről azt hiszi, hogy vele szemben elfogultak, ellenséges indulat által vezettetnek; a vádhatóság képviselője ugyancsak tizet visszavethet azokból, a kikről azt hiszi, hogy esetleg a vádlott iránti rokonságból vagy barátságból, vagy mivel őket a pártszempontok rokonsága egybeköti, szintén képtelenek magukat bensőleg függetleníteni. És így van arra mód, hogy 'az esküdtszéknek, ha nem is valamennyi tagja, de mégis hol több, hol kevesebb tagja legyen, a kik aztán minden tekintetben garancziát nyújtanak arra nézve, hogy a vádhatósággal úgy, mint a vádlottal szemben többékevésbbé függetlenek és ez állapotban képesek lesznek elfogulatlan, tárgyilagos ítélet hozatalára. (Úgy van! a haloldalon.) Ezeu szempontok mérlegelése, t. hár, bír engem arra, hogy szerintem elhibázott esküdtszéki törvényünk daczára is több garancziát lássak az esküdtszékek ítélkezésében, mint a szakbíróságokéban s azért helyezkedtem azon álláspontra, melyet mondhatom, az ellenzék minden tagja elfoglal, hogy a sajtó útján elkövetett különféle vétségek minden válogatás nélkííl az esküdtszékek elbírálása alá kerüljenek. (Helyeslés a baloldalon.) De bátorkodom még egy szempontot felhozni, a mely, ha jól tudom, eddig a képviselőházban hangoztatva nem volt, és mely talán alkalmas lesz, ha nem is gyökeresen kiirtani, de némileg mérsékelni egy, hazánkban, társadalmunkban igen-igen elharapódzott barbár szokást: értem a párbajozást- (Halljuk! Halljuk!) Már Buzáth 18