Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-120

136 120. orsz&gos ülés 1897 június 22-én, kedden. ezek is részint közigazgatási, részint állami alkalmazottak, községi jegyzők, orvosok, lelkészek, tanítók, meg regálebérlők, üzletemberek. Mivel az orvosok, tanitók, lelkészek az esküdtszéki szolgálat alól állásuknál fogva fel lesznek mentve, bizony némely törvényszék területén az esküdtszék meg fog alakíttatni szolgabírákból, községi jegyzőkből, egy-két regalebérlőből és ezek fognak ítélni majdnem kivétel nélkül, tehát mindenesetre túlnyomóan a kormánytól többékevésbbé függő egyének. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső haloldalon.) Ezzel szemben felhangzott, hogy lesznek olyan törvényszéki területek, melyeken majd az ellenzék férfiaiból fognak az esküdtszéki tagok kikerülni, csakhogy a t. kormány igen előrelátó volt és ez eshetőséggel szemben biztosította magát. Ha például Hevesben azt fogja tapasztalni, hogy az esküdtszék az ellenzékieket felmenti, úgy fog okoskodni: ez az esküdtszék pártszempontokból ítél, ezt nem lehet használni, csatoljuk tehát más törvényszékhez. A kormánynak tehát ez irányban van biztosítéka a törvényben, de az ellenzéknek nincs. Ez is a mellett szól, hogy mint laikus, inkább a szakbíróságnak adjak előnyt. Különben is azt hallottam szakemberektől, hogy sokkal megbízhatóbb a szakbíróság, mert a szakbíró kénytelen az ő ítéletét indokolni is, az esküdtszék ellenben nem, továbbá a szakbíróságnál, ha az alsó fórum helytelenül ítélt, a hibát ki lehet javítani a felső fórumon, a mi az esküdtszéki ítélkezésnél nem lehetséges. Ellenzéki oldalról sokszor hangoztatták, hogy nem lehet a bűntettek és vétségek elbírálását szakbíróra bízni, mert azt köti a törvény rideg betűje, ellenben az esküdtben az élő lelkiismeret működik s így helyesebben ítélhet. Megvallom, ez argumentácziót nem igen fogadhatom el. Hát abban a minden oldalról annyiszor megdicsért szakbíróban nincs élő lelkiismeret? Azért, mert bíró, megszűnt az élő tár sadalom tagja lenni? Azt hiszem, a szakbíró épen nagyobb műveltségénél fogva erkölcsileg is műveltebb szokott lenni és iparkodik ítéletében is lelkiismeretesebben eljárni. Mindamellett a legutóbbi napokban itt felhozott érvek mérlegelése után már most nem restellem bevallani, hogy igenis a bűntettek és vétségek elbírálása tekintetében előnyt adok az esküdtszéknek. (Helyeslés balfelöl.) Részint azon érveknél fogva, melyeket e kérdésben a miniszteri indokolás tartalmaz, részint azon érveknél fogva, melyeket az ez oldalról elhangzott beszédekben hallottam, de egyéb momentumoknál fogva is, melyekre a magam gondolkodása következtében jutottam, már most magam is a mellett vagyok, hogy büntettek és vétségeket illetőleg is esküdtszékek Ítéljenek a szakbíróságok helyett. Bátor vagyok erre nézve is őszintén előadni, hogy miként jutottam ehhez az eredményhez. (Halljuk! Halljuk!) Szó volt ezen tárgyalás kezdetében csaknem minden beszédben a bírói függetlenségről. Néhány nappal ezelőtt t. képviselőtársam. Holló Lajos mondotta, hogy a szabadság garancziája nem abban áll, hogy szakbíróság vagy esküdtbíróság ítél-e, hanem a bíróság tagj'aioak függetlenségében, a mihez a magam részéről hozzá teszem, hogy elfogulatlanságában. Már e vitának elején t. barátom és elvtársam Marsovszky Endre felhozta, hogy a bírónak külsőleg és belsőleg függetlenség tekintetében minden kényszertol mentesnek kell lenni. (Helyeslés a baloldalon.) Az a kérdés, hogy nálunk, a szakbíróságok tagjainál ez a követelt függetlenség külsőleg és belsőleg föltalálható-e ? Igaz, hogy papiroson meg van írva, hogy a magyar bíróságok tagjai függetlenek és én ismerek is néhányat, de igen keveset, a kik függetlenségüket képesek megőrizni; de az illetők le is számoltak már azzal, hogy valaha előléptetésben részestíljenek. Nem mondok új dolgot, csak rekapitulálom e vitában elhangzottakat, a midőn azt mondom, hogy minduntalan szóba került az, hogy igen derék bíráink vannak, a kik a bírói székhez, méltónak mondják feladatukat. De kénytelenek voltak egyúttal az illető szónokok azt is bevallani, hogy azért az a bíró, daczára nagy képzettségének és az ezzel járó erkölcsi képzettségének azért nem szűnik meg ember lenni, mert bíró. Családos ember ő is, ki mindenféle szükséglettel és bajjal küzd, a kire nézve, nem közömbös ennélfogva az, hogy az ő felsőbbsége, a kitől az ő előmenetele, anyagi jóléte, existencziája, csaladjának fentarthatása. Szóval egész élete függ, mily szemmel nézi az ő működését. Nem akarok eseteket felhozni, — pedig a korábbi tárgyalásokból lehetne — hogy bíráink bizony minduntalan kénytelenek érezni annak a következményeit, hogyha nem elég szerencsések az ő felebbvalóik gondolkozásmódját, czélzatait eltalálva, azoknak ízlése szerint irányítani működésüket. — Nem akarom ezzel az időt tölteni, hiszen a háznak minden egyes tagja, hogyha a saját ismeretei körében csak egy kissé körültekint, fog találni oly egyéneket a bírói karban, a kik igen tisztességes, beesülésre méltó emberek, de mivel családapák és élni akarnak, bevallják, hogy sokszor jobb meggyőződésük ellenére is kénytelenek alkalmazkodni. Epén azért nálunk a bíróság tagjainak külső függetlenségéről nem is szólhatunk. Mondják, hogy vannak különösen Angliában szokták felhozni, a hol a bírák függetlenek, főkép azért, hogy nagyobb fizetésben részesülnek. Én megengedem, hogy ott a bírák külső függetlensége inkább van biztosítva mint nálunk