Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-120

120. országos ülés 1897. június 22-<5n, kedden. J 35 Mócsy Antal: ... a mikor a képviselőház heteken át ülést nem tartott, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) a midőn elég ideje lett volna a ház minden pártjának a javaslatokat higgadtan, nyugodtan megbírálni? Azért, mert az igen t. kormány, akár számításból, akár más okból késlekedett ezen javaslatnak beadásával, ez a körülmény az ellenzéket nem menti abbeli kötelességétől, hogy eme javaslatokat épen olyan behatóan tegye bírálat tárgyává, mint tette volna azon esetben, ha tavaszszal már benyújtattak volna. (Igaz! Úgy van! a bah és szélső baloldalon.) Ezek előre bocsátása után áttérek tulajdonképeni tárgyamra. (Halljuk!) Megmondom őszintén, és ez nem frázis, hogy én csakugyan nem akartam sem ehhez a tárgyhoz hozzászólani, sem a korábban letárgyalthoz, a mely az esküdtszékek mikénti alakításáról szól; nem : azért, mert nem víigyok jogász. Azonban az elhangzott beszédek után, a melyek az előadói székben és miniszteri székben is elhangzottak, vagy a t. túloldal némely szónokai ajkairól is, lassanként annak a tudatára jöttem, hogy hiszen ezekhez a kérdésekhez, hogy az ember hozzá szóljon, nem kell okvetlenül jogászi képzettséggel bírnia. (Igás! Úgy van! a bah és szélső baloldalon.) Mert hiszen érdemes jogászok is oly módon szóltak ezeu kérdéshez, hogy más jogászok ugyancsak leczáfolták őket és kimutatták, hogy jogászi tudományuk ugyan vékony lábon áll. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Arról győződtem meg, hogy hozzá lehet ezen kérdésekhez azoknak is szólaniok, kik nem bírnak jogászi képzettséggel, mert hiszen a szőnyegen levő javaslat másokat is érdekel, nemcsak a jogászokat. Érdekli különösen a sajtónak a munkásait is. Én pedig Isten kegyelméből már 35 esztendeje vagyok a sajtónak a munkása, (Éljenzés a bah és szélső baloldalon.) 20 esztendő óta szerkesztő is, a ki lapocskámat nemcsak szerkesztettem, hanem nagy részben írtam. (Éljenzés a bah és szélső baloldalon.) Azért azt gondoltam, hogy igenis kötelességem nekem is félretenni az álszégyent, az álszemérmet, és a mit hasznosnak, jónak gondolok ezen javaslatnak keretében elmondani, elmondom, (Halljuk! Halljuk!) Nem lévén jogász, nem fogok foglalkozni az igen tisztelt előadó úrnak abbeli igen fontos kijelentésével, hogy a sajtószabadságnak tulajdonképen egyedüli biztosítéka az előleges czenzura eltörlése, ellenben a felelősségre vonás kérdése tisztán csak bűnvádi hatáskör. Hogy ezen állítás mennyire helyes és mennyire helytelen, mondom, ezzel én nem foglalkozom. Az előttem szólott jogképzettséggel bíró szónok urak nagyon megvilágították már a kérdésnek ezt a részét. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azért a felett sem vitázom a t. miniszter úrral, hogy a 16. §. második bekezdése szerinte nem támadása az 1848-iki sajtótörvény alapelveinek. Hogy mennyiben támadja, mennyiben nem, ezt a kérdést a jogászfelszólalók közül Hódossy Imre t. képviselőtársam a kellő világításba helyezte s kimutatta, hogy bizony megtámadja az 1848-iki sajtóintézkedéseket, sőt megtámadja az ezelőtt húsz évvel meghozott bűnvádi perrendtartásnak amaz intézkedését i«, a mely, gondolom az 573. §-ban a nyomtatvány útján elkövetett vétségekre nézve a végtárgyalást esküdtbíróság előtt rendeli megtartani. E jogi kérdésekről tehát nem kívánok szólani, azonban szoktam gondolkozni, meg szoktam figyelmesen hallgatni a beszédeket és így nem szégyellem bevallani, hogy épen ama beszédek gondos megfigyelése és meghallgatása következtében, a mi illeti a szakbíróságok és az esküdtbíróságok kérdését, véleményem megváltozott s azt hiszem, hogy jobbra változott, mert azelőtt mindig a szakbíróságokat tartottam jobbnak és a különféle bűntettek, vétségek elbírálására helyesebbnek, alkalmasabbnak az esküdtbíróságnál. Ugyanis az én laikus eszemmel úgy okoskodtam, hogy valamint a különféle testi nyavalyák gyógyítására a szakember, az orvos alkalmasabb, mint a kuruzsló, úgy a különféle erkölcsi bajok, bűntények, vétségek elbírálására is alkalmasabb az olyan bíró, a ki képezte magát ebben az irányban, annál, a ki ezt nem tette. (Igaz ! Úgy van! a baloldalon.) Ez volt az én laikus felfogásom és a nemrég elfogadott esküdtszéki törvényjavaslat ezen hitemben még inkább megerősített, úgy hony tekintettel arra, miként fognak az esküdtszék tagjai kiválogattatni és az esküdtszékek megalakíttatni, felvetettem magamban azt a kérdést, mi lesz tehát a kevésbbé rossz, — nem, hogy mi lesz a jobb — és azon eredményre jutottam, hogy mivel az esküdtszékek minden valószínűség szerint ki fognak szolgáltatni a pártpolitikának, és így annak tagjai nem fognak benső erkölcsi függetlenséggel birni, jobb lesz a bűntettek és vétségek elbírálását szakbíróságra bízni, az inkább lesz abban a helyzetben, hogy elfogulatlan és igazságos ítéletet hozzon. így gondolkoztam az esküdtbíróságról szólt törvényjavaslat oly elfogadása után, mint a hogj tényleg történt. Szükségképen erre az eredményre kellett jutnia, mint laikusnak, midőn e mellett arra gondoltam, hogy az ország némely vidékén, például Árva , Liptómegyében a lakosságnak tizenkétezred részét teszi csak az igen tisztelt igazságügyminiszter úr által kimutatott statisztika szerint, a magyarul tudók száma s