Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-119

128 119- országos ülés 1897 hangoztatni, az érvelések legnagyobb része abban kulminált. Azt hangoztatták, hogy a kik a magánbecsület szentségét elismerik és ennek a társadalmi életben minden oldalról oltalmat akar­nak szerezni, azok csak kötelességüket teljesítik akkor, midőn egy be nem vált fórum helyett a másik fórumnál keresnek számára kellő védel­met. 1867 óta, t. ház, midőn az 1848-iki sajtó­törvény életbelépett és a sajtóelj behozatott, nem sok embernek, talán nagyon kevés ember­nek volt annyi alkalma az e-küdtszéki sajtó­tárgyalásokon akár a védelem, akár a vád részéről annyiszor jelen lenni és résztvenni, mint nekem. (Halljuk! Halljuk I) Noha egész büszkeséggel hivatkozom arra, hogy ezen mű­ködésemben úgy a vád, mint a védelem terén az általam képviselt törekvés a legnagyobb részben siken'ílt, tehát azt a czélt, melyet akkor hivatásomban magam elé kitűztem, elértem, mégis — mert őszintén és igazságosan szoktam nyi­latkozni — kijelentem, hogy nagyon sokszor volt eset reá, midőn a hozott határozat engem nem elégített ki. Nagyon sokszor éreztem, hogy ha én esküdt vagyok, másként határoztam volna. Nem titkolom, hogy a hozott határozat sok­szor ellenkezett nemcsak egyéni nézetemmel, de ízlésemmel is és talán sokszor bennem fájdalmas érzést is keltett. Midőn ezt elLmerem, kötelességem elismerni azt is, hogy akkor, midőn agyamban gondol­kozni kezdtem azon, vájjon micsoda indok terem­tette meg azon határozatot, mi volt annak az alapja, akkor, méltóztassanak nekem elhinni, minden egyes alkalommal megtaláltam azt a motívumot, a mely előtt mindenkor tisztelettel hajoltam meg. Oly motívumok voltak ezek, a melyek mindenütt tiszteletreméltók és ha az egyéni sérelem meg is történt talán, a motívumok iránt a tiszteletet megtagadni nem lehetett soha. Az egyéni sérelem megtörtént, de ugyanakkor a közönség érdeke mintegy kielégíttetett. Ha szabad volna itt az egyes eseteket felhoznom, (Halljuk! Halljuk!) bebizonyíthatnám, hogy vol­tak ugyan tényleg olyau határozatok, a melye­ket én nem tartottam helyeseknek, de a melyek­ben a tiszteletreméltó motívumokat megtaláltam. Legyenek arról meggyőződve, t. képviselő urak, hogy a felmentő határozat ily esetekben leg­inkább elítélése volt oly ténykedéseknek, oly társadalmi szokásoknak, a melyek ellen az etikai érzés, a polgári gondolkozás, a munka önérzete és különösen az egyenlőség utáni vágy mindenkor és mindenütt tiltakozni fog, a hol a teremtés ezéljával ellentétben álló kaszt-rendszert megtűrni tovább nem akarják. (Igazi Úgy van! a szélső haloldalon.) T. ház! Felfogásom szerint az esküdtszék nemcsak azért az egy czélért állíttatott fel, . jnntus 21-én, hétfőn. hogy mint igazságszolgáltatási szerv az igaz­ságot érvényre emelje; anDak volt még egy nem kevésbbé nagy czélja és ez az, hogy bizo­nyos tekintetben a jelen felett bírálatot mondjon, és a jövőnek irányt mutasson. T. ház! Az egyesekre sérelmes határozatok teremtették meg egy bizonyos társadalmi kör azon nézetét, a mely előtt azután az igen tisz­telt miniszter úr meg is hajolt, hogy a sajtó megrendszabályozását épen a sajtószabadság ér­dekében tartsa jónak. Ha ma ilyen helytelen határozatok ellen állást akarunk foglalni, akkor nem az esküdtszékeket kell megrendszabályozni, hanem el kell hárítani azon okokat, a melyek közbejátszottak arra, hogy az esküdtszék nek ilyen felfogása volt és ilyen határozatot hozott. Bizonyos társadalmi osztályoknak dédelgetett hibáit és bűneit, a nyegleséget, a gőgöt, a több társadalmi osztályok feletti terrorizmust és külö­nösen a minden értelem nélkül való érvényesü­lést kell lehetetleníteni e hazában, mert méltóz­tassanak meggyőződve lenni, azok a felmentő határozatok mindig ezek elítélését képezték és ezek adták meg az indokot, hogy az esküdtszék ezen irányok ellen határozottan állást foglalt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) így csak rövidesen, minden személy megnevezése nélkül egypár esetre hívom fel a t. ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Volt eset, midőn egy adó­felügyelő ellen igazán durva, erős sértés jelent meg egy lapban. A sajtópert megindították, a tárgyalás során az ő becsületessége iránt ugyan kétely nem támasztatott, hanem bizonyítást nyert az, hogy ott ugyanazon egy községben egész más elbánásban részestílt az adókezelés szem­pontjából az egyik ember, mint a másik. Bizo­nyítást nyert, hogy ugyanazon községben két lap jelenik meg és az egyiknek a hirdetését, a mely tulajdonképen nem is hirdetés volt, csak reprodukálása annak, mit a templom előtt úgy­nevezett publikáló székről tesznek közhírré, bélyegilletékkel rótták meg, míg a másik lap, mely kormánypárti elveket hirdetett, ilyesmitől mentes volt. Az egyik lapot az adófelügyelő sohasem bántotta, a másikat ellenben két esztendő múlva a hirdetések után egyszerre óriási bélyegcson­kítással vádolta. Bizonyítást nyert, hogy soha senki az adófelügyelő igazgatása óta nem tudta még az év közepén sem azt, hogy mennyi az ez évi adója. Mikor ezek a tarthatatlan álla­potok bebizonyítást nyertek, az esküdtszék fel­mentő határozatot hozott. Nem az adófelügyelő egyéni becsületét akarta érinteni, hanem hatá­rozatával azt akarta jelezni, hogy ezt a pénz­ügyi kezelést nem szabad tovább törni, ezt meg kell változtatni, mert ha így lesz, akkor Magyarország tényleg nem jogállam. (Mozgás

Next

/
Oldalképek
Tartalom