Képviselőházi napló, 1896. VII. kötet • 1897. junius 14–julius 3.

Ülésnapok - 1896-119

119. országos ülés IS! kik, hogy ha a bírói széken ülnek, megesik rajtuk, hogy még ellenzéki embert is felmentenek. (Éljenzés a szélső baloldalon.) Ezen bírák egyikét szerencsétlenségére én ajánlottam a miniszter úrnak: kivánja be. nézze meg a szolgálati lisztáját, nézzen bele, megérdemli-e az az úri ember azt, hogy hosszú, terhes szolgálat után most, mikor már az előléptetések özönével nyújtatnak egyes emberek megjutalmazására, az ő munkája is jutalmat nyerjen. Hát, uraim, mi történt ezzel a bíróval? Nem az, hogy elő lett léptetve, mert elég szerencsétlen volt, hogy épen hozzám fordult, lianem rögtön a bűnfenyítő osztályból áthelyezték a polgári osztályba, azt mondván, hogy alkalmatlan vagy, és ott vénült meg, holott arravalóaága és képessége egyáltalán kérdésen kivííl áll. De alkalmatlan ember volna ez, uraim, a 16. §. életbeléptetése esetén. Tehát bírói függetlenségről oly értelemben, a mint szent áhítattal szeretnénk róla beszélni mindnyájan, Magyarországon szó sincs és nem is lehet. De hogy állnánk gyakorlatilag, t. ház, ha ez a szakasz életbelépne? A ki elég fatális sorsban van úgy, mint én, hogy többrendbeli közéleti kihágásaim és bűneim miatt többször fordulok meg a törvényszék előtt, az tapasztalásból tudja,. . . Meszlény Lajos: Menj át oda ! (Zaj. Elnök csenget.) Sima Ferencz:... itt mutatok rá, hogy mekkora veszély rejlik magában ebben a szakaszban épen ezen a téren, s hogy mennyire ki van szolgáltatva a magánember a minden felett, tehát a bírói hivatalban is uralkodó kormány boszújának. Hát úgy áll a dolog, hogy ha például engemet bűnperbe fog az a királyi ügyész és rendes bíróság elé állít, az ügyész, mint közvádló előadja a vádját, a törvényszék ítél. Mondjuk, hogy marasztaló ítéletet hoz, vagy felmentőt, súlyosat, vagy könnyűt, már olyat, a milyent a független bíróság szabad, korlátlan lelkiismerete produkálhat, de ítéletet hoz. Akkor a királyi ügyész, ha az ítélet megfelel az igazságügyminiszter úr, vagy a királyi ügyészség gondolkozásának és óhajtásának, nem felebbez, de ha nem felel meg, akkor felebbez. Egyszer megkérdezek egy ügyészt, mikor felmentettek és mondom: »Uram, bámulatos dolog, hogy ön nem felebbez, minő csuda történt a világon ?!« Azt mondja nekem az ügyész: »Uram, nem kaptam rá utasítást.* (Zaj balfélol. Egy hang bal felöl: Természetes!) Ez nem természetes. A mi jogéletünkben ez uzus lévén és az uzus apránként vérré és természetté válik; ha azonban e felett behatóan, a jogi élet igazságával gondolkozunk, akkor ez nem természetes. Mert az a közvádló 119 nem szabad, hogy a miniszternek, vagy a királyi főügyésznek utasítása alatt álljon. A közvádló kell hogy a vádban teljesen önálló véleményt, önálló felfogást és teljesen önálló ítéletet képviseljen; mert hogy ha ezt nem képvisel, hanem utasítás szerint jár el, akkor mi az eset? Az, hogy az ügyészség által már ki van szemelve a vádlott arra, hogy üldöztessék és zaklattassék. (Úgy van! balfélol.) Az igazságszolgáltatásnak pedig nem az a feladata, hogy üldözaön és zaklasson, hanem hogy elégtételt vegyen, és miután elégtételt nem a közvádló, hanem a bíróság nyújt, a bíróság magasabb fórum lévén, a közvádlónál kell hogy annak az ítélete irányadó legyen. Nem azt mondom, hogy a közvádló köteles megnyugodni a törvényszék ítéletében, hanem önmaga inicziáljon, önmaga legyen az az igazságszolgáltatást kereső fél, a melyik egy ítélettel nincsen megelégedve, de iie a királyi főügyész és az igazságügyminiszter úr. (Élénk helyeslés a bál- és szélső baloldalon.) Mert bizonyára, hogy ha az igazságügyminiszter úrra bíznák az én dolgaimat, vagy másik exponált ellenzéki emberét, meg vagyok róla győződve, hogy nem úgy ítélne, mint például mondjuk Nagy Sándor t. képviselőtársam felett. No már most, t. képviselőház, miután az igazságszolgáltatással szemben kell hogy az államnak minden polgára egyforma jogvédelemben részesüljön és az igazságszolgáltatás sohasem az üldözésnek és a zaklatásnak legyen eszköze, ennélfogva egyedül és kizárólag az esküdtszéki intézmény az, a mely minden a sajtó útján, vagy nyilvános politikai téren elkövetett bármely kihágás és vétség felett a közlelkiismeretnek megfelelően legméltóbban ítélkezhessen. T. képviselőház! Az esküdtszékkel, annak szellemével nekem sokszor volt módom érintkezni. Körülbelül tizenhárom vagy tizennégyszer álltam esküdtszék előtt és csodálatos dolog, hogy én nem félek tőle. Én, a legtöbbször kihágó, a közéleti és politikai vétségek terén legkipróbáltabb ember, nem félek az esküdtszéktől, nem félek a szabad polgárok ítéletétől. Miért fél akkor a t. miniszter úr? Talán azért, mert én nem félek? (Tetszés balfelöl.) De hogy ha azért fél a t. miniszter úr, akkor meg bizonyos, hogy ebben a törvényjavaslatban az a czélzat fekszik, hogy olyan emberek, a kiknek vétségei és kihágásai felett az esküdtszék felmentő verdiktet hozna, odavonassanak azon bíróság elé, a mely bíróságra a t. miniszter úrnak kegyes jóakarata nyomást gyakorolhat. (Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Tizenháromból egyetlen egyszer voltam elítélve és véletlenül akkor is a magánbecsület ellen elkövetett sértés miatt. Áz államkormány. ÍUHÍUS 21-én, hétfőn.