Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-98
98. országos ülés 1897. május 18-án, keiden. 77 nem vállalhatnám (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) és ahhoz nem járulnék, s egyszersmind kifejeztem azt is, hogy ha ennek megfelelőleg a felvétel nem történhetnék meg, bármi okból, vagy talán az idő előhaladott volta miatt is, akkor maradjon továbbra is, a hivatalosan megállapított programm érvényben, a melyben az országgyűlés két küldöttsége nem foglalt helyet. (Helyeslés balfelöl.) És most engedje meg a t. ház, hogy ezen rövid előadáshoz még hozzáfüggeszszek egyet: Ezen inczidens megítélésére nézve tévedés volna feltételezni, hogy azok részérő!, a kik hivatali állásuknál fogva a programm megállapításába befolytak, az országgyűlés közjogi állásának és ebből kifolyó méltóságának sértési vagy kicsinylési szándéka fenforgott volna. (Helyeslés jobbfelöl. Felkiáltások a szélső baloldalon: Ügyetlenség! Tudatlanság! Zaj! Halljuk!) S épen azért, t. ház, azon véleményemet és egyszersmind kérelmemet terjesztem tiszteletteljesen a ház elé, hogy a ház véleményét és magatartását ezen kérdésben ne befolyásolja az a feltételezés, melyet említettem, mely, meggyőződésem szerint, nem forgott fenn. (Égy hang a szélsőbalon: Tudatlanság!) Ezekben van szerencsém, t. ház, eíőterjesz teni a felvetett kérdésekre való felvilágosításomat, illetőleg jelentésemet. (Hosszantartó helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! A dolog természete és a ház szabályai szeínt, . . . Olay Lajos: A kormánypárt nem éljenez? (Mozgás. Halljuk l) Elnök: ... a napirend előtti felszólalás az arra adott nyilatkozaton túl sem vitának, sem határozatnak tárgyát nem képezi s így rátérek a további bejelentésekre. Bejelentem a t. háznak, hogy Kossuth Ferencz képviselő úr magánügyeiben való elutazása miatt két heti szabadságot kér. A ház a szabadságot megadja. Jelentem, hogy gróf Andrássy Gyula, Olay Lajos és Csernatony Lajos időközben megválasztott országgyűlési képviselők megválasztása óta 30 nap eltelt g választásuk ellen kérvény nem adatott be. Ennek folytán a nevezett képviselők véglegesen igazoltatnak. Bemutatom a miniszterelnök úr átiratát, melyben arról értesít, hogy Magyarország és Ausztria között egyrészt Besztercze-Naszód és Máramaros vármegyék, másrészt Bukovina szélén elhúzódó országos határvonal megállapításáról és Olaszországgal a vagyontalan betegek kölcsönös díjtalan kórházi ellátása iránt Bécsben 1896. évi június hó 25-én kötött nemzetközi egyezmény beczikkeiyezéséröl szóló törvényjavaslatokat ő Felsége legkegyelmesebben szentesítvén, azok mint ez idei XIV. és XV. törvényczikk kihirdettettek. Tudomásul vétetik, Bemutatom Gömör-Kishont vármegye közönségé uek feliratát és az újpesti függetlenségi körnek Holló Lajos képviselő által beadott kérvényét a közösügyi kiadások quótájának felemelése ellen. Kiadatnak a quóta-bizottságnak. Bemutatom Heves vármegye közönségének feliratát, a törvényhatósági tisztviselők fizetésének javítása iránt; Torontál vármegye közönségének feliratát, az ipartörvény 6. §-ának módosítása iránt. A soproni királyi bíróságok és ügyészség személyzetének Fabiny Teofil képviselő által beadott kérvényét, az 1896-ik évnek nyugdíjukba háromszorosan leendő beszámítása iránt. Tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Psik Lajos, az ijrazoló állandó bizottság előadója. Psik Lajos előadó: T. ház! Az igazoló állandó bizottság részéről van szerencsém bemutatni Brenneberg Gyula, Brassó város I. kerületében megválasztott képviselőnek megbízólevelét. A bizottság a választási jegyzőkönyveket és a megbízó-levelet átvizsgálván, azokat a törvény kellékeinek megfelelően kiállítottaknak találta. Ezek alapján nevezett képviselőt a kérvények beadására kiszabott harmincz napi határidő fentartásával igazolta. Elnök: Brenneberg Gyula, Brassó város I. választó-kerületében megválasztott országgyűlési képviselő a harmincz nap fentartásával igazoltnak nyilváníttatik és a VII. osztályba soroztatik. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Psik Lajos, az igazságügyi bizottság előadója! Psik Lajos előadó: T. ház! Az igazságügyi bizottság részéről van szerencsém bemutatni (írom. 169) a bűnvádi perrendtartás életbeléptetésére vonatkozó törvényjavaslatot; az igazságügyi bizottság véleményével. Kérem ezt kinyomatni, kiosztatni és annak idején tárgyalásra kitűzetni. Elnök: A beadott jelentés kinyomatását, szétosztását a ház elrendeli, a napirendre tűzés iránt később fog intézkedni. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Apáthy Péter, a II. bíráló bizottság előadója! Apáthy Péter előadó: T. ház! Csonka Pál és társai szentesi lakosok Sima Ferencz elöbbeni választása, ellen kérvényt adtak be. E kérvény alapján költségek merültek fel és most kérik Sima Ferencznek ezekben a költségekben való elmarasztalását. Minthogy Sima