Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-112
380 112. országos ölés 189J, június 11-én, pénteken. fikálásáuak kiinduló pontjával is. Folyton hivatkoznak az 1848-iki törvényre, sőt annyira mentek, hogy azt mondták, hogy az 1848-iki törvény nem is czélozta, hogy a magánbecsületsértés esküdtszék elé tartozzék, sőt a t. miniszter úr azt is mondta: olyan is benne van, a mi nem belevaló, mert ezen alkotmányjogi törvényben a hatásköri törvény az anyagi törvénynyel kapcsolatban létesíttetett. De annyira menni és azt mondani, hogy a magánbecsületsértéseket nem kívánta tárgyalni, mert a régi törvényes felfogás szerint azt rágalomnak nevezik, vagy a mint a t. miniszter úr mondta, hogy ha az 1848-iki törvény szerint járnánk el, a királysértéseket sem lehetne az esküdtszék elé utalni, mikor mindnyájan méltóztatnak tudni, hogy a királysértés újabb fogalom és a felségsértés fogalma azt teljesen magában foglalta: ezt ía felfogást non sens-nak kell tartani. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De itt van az erkölcsi tanuknak paragrafusa, az 1848-iki törvény 24. vagy 25. §-a, mely szerint a panaszos fél a maga erkölcsisége mellett tanukat hallgattathat ki, de a védelem annak ellenkezőjére tanukat nem hallgattathat ki. Ez a legflagransabb bizonyítéka annak, hogy az 1848-iki törvényhozás az esküdtszékben, úgy lehet mondani, külön becsületbeli zsűrit akart alkotni, mert ily különleges intézkedéseket vett fel. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Igaz, hogy ez a szakasz különösen az czélozta, hogy oly esetekben, midőn a valódiság bizonyítása ki van zárva, az esküdtek jobb tájékoztatása végeit a sértett fél az ő hírére, az ő közbecsülésére nézve tanukat hallgattathasson ki. De akármint volt, tény az, hogy ez a szakasz megczáfolja azt a felfogást,. mintha az 1848-iki törvény a politikai esküdtszék mellett épen becsületbeli zsűrit nem akart volna alkotni az esküdtszék intézményében. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja a miniszter tVr, hogy a 17. §., a mely az esküdtszéket létesíti, tulajdonképeu esetlenül került a törvénybe, mert nem odavaló. Jól mondta Hódossy Imre t. képviselőtársain, hogy a sajtószabadságnak három garancziáját létesítette az 1848-iki törvény: eltörölte a czenzurát, megállapította a fokozatos felelősséget és létesítette az esküdtszéket. Mélyebb jogi és lélektani kutatással rájöhet mindenki, hogy e három dolog egymást kiegészíti, egymás nélkül helyesen nem alkalmazható. (Ügy van! a szélső haloldalon.) A hol nincs czeuzura, a hol anmagánember és a köztisztviselő is preventív intézkedés lehetősége nélkül ki van annak téve, hogy becsületében a sajtó útján megtámadtathatik: ott senkit sem lehet elzárni attól, hogy ne ugyanott a nyilvánosság előtt követeljen maga számára elégtételt, a mely előtt megtámadták. Nem úgy áll a dolog, a hogy a t. miniszter úr mondja, a ki akkéu, hivatkozik Ausztriára, hogy ott van czénzurat de nincs sajtóügyekben esküdtszék; mert egyik a másikat ellensúlyozza. De ez nem képezhet érvet arra, hogy a hol tehát nincs czenzura, nem kell esküdtszék sem. Mert épen ott, a hol teljes a szabadság, nem lehet megtagadni a megtámadott egyéntől, hogy a nyilvánosság előtt követeljen elégtételt, főkép oly országban, a hol még a helyreigazítási kényszer sem létezik, mely másutt minden sajtótörvényben megvan s így nincs módja a megtámadottnak ugyanattól a laptól, mely megtámadta, helyreigazítás útján követelni elégtételt. Azt mondja a miniszter úr, hogy ő nagy híve a fokozatos felelősségnek. M.tjd be fogom bizonyítani, lehet-e fokozatos felelősséget csinálni a törvényszékek előtt. A 30. §. szerint ennek csak esküdtszék előtt van helye; mert hiszen csak nem fogunk miniszteri rendeletekkel bűnügyi eljárást csinálni! De erről most nem szólok. A miniszter úr azt mondta, hogy fenn akarja tartani az 1848-iki törvény által is kimondott fokozatos felelősséget; ez benn van a 30. §-ban. Ha tehát fenn akarja tartani, kettőt kérdek a miniszter úrtól: mondja meg, hogy oly országban, a hol alaki felelősség van, tehát a bűnös kézrekerítése a éajtóvétségek terén nem úgy történik, minta közönséges igazságszolgáltatás terén, micsoda nagy retorziója van amagánbecsület megsértésének a 18. §. életbeléptetésével, a hol fokozatos felelősség van, a hol tehát a felelős szerkesztőnek, tehát a hol nem is a tényleges, csak a bejelentett szerkesztőnek azon nyilatkozata, hogy a felelősséget elvállalja, vagy a hol a felelős szerkesztő által bejelentett szerzőnek előálítása, a valódi tettesnek kipuhatolását is kizárja és megnehezíti. Vájjon hol van itt az a czél, a melyet el akar érni, ha a becsület megtámadását meg akarja torolni? Én a becsület megtámadásának jogalapját két irányban láthatom, vagy az elégtételben, vagy a megtorlásban. A megtorlás csakis akkor lehet, hogy ha a valódi bűnös előállíttatik. A 16. §. szerint azonban nem tudhatjuk, hogy a sajtó túlcsapongása, valaki becsületének pellengérre állítása, vagy az asszonyi és a magánbecsület megsértése esetén a valódi tettes büntethető- e, ha a bíróság elé állítják? Az alaki felelősséget tartja fenn az igazságügyi kormány, de javaslata szerint a megtorlás teljesen ki van zárva. A különbség csak az: a magyar sajtó eddig nyíltan harezolt, a Sitzredacteuröket eddig Magyarországon nem ismertük. A szerkesztő, a kiadó, a publiczista és zsurnaliszta a legelső kategóriától kezdve,, mind maga állott ki, mert igazát az esküdtszék előtt képes volt megvédeni, mert úgy vélekedett, hogy neki olyan fórum előtt van dolga, mely előtt az ő
