Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-112

112. országos ülés 1S97. június 11-én, pénteken. 381 igazságát meg is fogja találni. Eddig a fokozatos felelősség csak ágy érvényesülhetett, hogy ha a törvényes intézkedésnek megfelelőleg a felelős szerkesztő odaállott az esküdtszék elé és leggyakrabban magát a czikk íróját meg is nevezte. Már most mit gondol az igazságügyi kormány, ha itt egy üldözés iránya fog keletkezni és a közönséges bíróságot fogják a bíráskodással felruházni a sajtódeliktum felett, vájjon a zsurnalisztika és a publiczistika nem fordálhat-e ahhoz az eszközhöz, hogy a fokozott alaki felelősség elvénél fogva, a mint ezt a külföldön is látjuk, Sitzredacteuröket fog alkalmazni. Hiszen méltóztatnak tudni, igen nagy jogi vitára szolgáltatott okot különösen Németországban a felelős szerkesztőnek az ő felelősségi köre, tudniillik az volt a kérdés, hogy a valóságban ténykedő felelős szerkesztő tartozik-e felelősséggel, vagy csak a bejelentett szerkesztő. Nálunk még csak ez sem képezi vita tárgyát, mert nálunk a bejelentett szerkesztő felelőssége van megállapítva. Itt tehát méltóztatik meggyőződni, hogy a 16. §. a megtorlás ellen irányúi, a melyet pedig megteremteni akarnak, a mi ezen szempontból sohasem fog önöknek sikerülni. Marad tehát hátra az elégtétel rendszere. Bocsánatot kérek, ha nem kap valaki a politikai felelősségnél fogva megtorlást, az a helyes eszme még a sajtódeliktumoknái és a fokozatos felelősségnél, hogy legalább elégtételt kapott, mert nagyon természetes, hogy azt az elégtételt, a melyet a becsületében megsértettnek megad az esküdtszék, a törvényszék nem adhatja meg, nemcsak azért, mert nem ugyanaz a nyilvánosság honol ott, hanem azért sem, mert nem épen a nép köréből vett bíróság, mert nem a közvéleményt visszatükröztető bíróságok hoznak ítéletet ebben az ügyben. Tehát úgy látjuk, t. ház, hogy mindaz, a mit itt a t. miniszter úr felhozott, teljesen leromboltatik azon elv mellett, hogy itt politikai felelősséggel állunk szemben. Ámde, a mint mondtam, maga az esküdtszéki intézmény kiegészítése a fokozatos felelősségnek; a bíróság az ő megszokott gyakorlata folytán mindig a valódi bűnöst fogja keresni. Nagyon érdekes, hogy mikor 1880-ban az életbeléptető törvényt alkottuk, akkor egy nagyszabású vita fejlődött ki a 7. §-nál, a melynek vezérszónoka Szilágyi Dezső, (Éljenzés a baloldalon.) az ellenzéknek akkori egyik vezérférfia volt. (Halljuk! Halljuk!) Szilágyi Dezső (Éljenzés a baloldalon.) a 7. §. szövegezésével nem volt megelégedve (Halljuk! Halljuk!) és a fokozatos felelősségnek szabatosabb körülírását kívánta, a mint hogy tényleg — mivel a szakaszt visszautasították az igazságügyi bizottsághoz — indítványának és előterjesztésének akkor hely is adatott. Mit láttunk ekkor ? (Halljuk! Halljuk!) Azt, hogy, pedig nem alaki, hanem csak egy anyagi és külön felelősségi rendszerrel bíró törvényt hoztunk, mégis felmerült az a felfogás, hogy a doluszszal,

1 hogy a tettesség, a büntetőjogi részességnek tanaival és elveivel mennyire elleniében van a fokozatos politikai felelősség és hogy mennyire körül kell azt írni, mennyire meg kell határozni nemcsak a fokozatok mily módon való megállapítását, hanem azon felelősséget is, a melylyel az egyes, egymást kizáró személyek a bíróság elé tartoznak. Ekkor épen Szilágyi Dezső, az ellenzék akkori egyik vezérférfia (Élj enzés a laloldalon.) nagyon alaposan mutatta ki, hogy az általános büntetőjogi felelősségi elvekkel milyen homlokegyenest ellentétben vannak a fokozatos felelősség elvei s hogy mennyire szabatos törvényre van szükség, hogy a bíróság tévedésbe ne essék és a büntetőtörvény megszokott és kodifikált felelősségi tanainak labirintusába bele ne kerüljön. Ha ez szükséges volt akkor, mennyivel szükségesebb most, a mikor a 39. §-ban fentartották az esküdtszéki intézményt és a régi eljárásra való utalással fentartották egyszersmind a sajtó bíróság intézményét, hogy ez a fokozatos felelősség kellő garancziákkal bírjon magában a bírói szervezetben is, (Úgy van! a szélső baloldalon.) a mikor új bűnvádi eljárást, új bírói szervezetet létesítünk, de a fokozatos felelősség tanának miképen, mily rendszerrel való, mily szempontokból kiindult alkalmazására nézve az igazságügyi kormány kodifikaczionális előterjesztést mai napig nem tett. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De miért nem tett ? Minthogy az esküdtszéki intézmény fentartását akarta büntető perrendtartás által az egész vonalán a nyomtatvány útján elkövetett cselekvényekre nézve és minthogy senki arra nem gondol, hogy a közönséges törvényszékek elé — minthogy az alaki felelősséget föltételező sajtóügyekkel nem foglalkoznak, mindig csak a büntetőjognak rendes elveit és felelősségi tanait alkalmazzák — mondom, senkisem gondolt arra, hogy valaha ilyen bíróságok elé fognak ezen doldok kerülni. (Ügy van! a szélső baloldalon.) így tehát ma ugyanígy vagyunk, mint 1880-ban, hogy tudniillik daczára annak, hogy kodifikált eljárásunk van, erre nézve törvényes intézkedés mégsem létezik, (ügy van! a szélső baloldalon.) különösen a rendes ítélkezéssel szemben, a mint be fogom bizonyítani. Ámde ez nagyon természetes is, mert nem is lehetett gondoskodni a bűnvádi eljárásban, mert a büntető perrendtartásnak egész rendszere, különösen a sajtóbíróság és a nyomtatványok útján elkövetett bűncselekményekre vonatkozólaglétesített különleges intézkedésnek rendszere azt bizonyítja, hogy az, a ki a bűnvádi perrendtartást megal-