Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-112

378 lí2, országos ülés 1897. június 11-én, pénteken. indokolásában, hogy az esküdtszékek egészben mint igazságügyi intézmény nem használhatók s a miniszter azzal végezte indokolását, miután az esküdtszékek egész bűnlajstromát felsorolta, hogy ezen az áron a magyar törvényhozás bizonyára nem fogja behozni az esküdtbíróságokat, és ha azok behozatalára csak e mód kínálkoznék, a törvényszerűség nevében kategorikus »nem«-mel fogunk felelni. Ha ezeu törvényjavaslat akkor tárgyalás alá került volna, ott látom például Nagy Mihály t. képviselőtársamat, meg vagyok róla győződve., hogy ugyanazon érvek mellett ugyanannyi lelkesedéssel, a meggyőződésnek ugyanazon erejével szállott volna síkra, mint most, mikor kiadtak egy üres jelszót: hogy az esküdtszékek nem alkalmasak arra, hogy a magánbecsületet megvédjék; meg vagyok róla győződve, t. ház, hogy Molnár Béla t. képviselőtársam épúgy beszélt volna velünk szemben az esküdtszéki lázról, mint a hogyan most használja ezt a kifejezést, mikor kiadták a jelszót, bogy az esküdtszékek elveszítették az ő egyszerű emberi érzéküket aziránt, hogy megbírálhassák, mi az egyéni becsület és mi nem. És mikor történt ez? Ezelőtt rövid tíz esztendővel történt, hogy az akkori igazságügyi kormány rámutatott a franczia esküdtszékek felmentéseire épúgy, mint most rámutat a becsületsértés! ügyekben nálunk hozott felmentő ítéletekre, hogy azok politikai befolyás alatt állanak és rámutatott a német esküdtszékekre és mindenre esküdött, hogy ez az intézmény nem fog beválni. És most mit látunk? Rövid tíz esztendő múlva — szerencsére nem nyújtották be azt a javaslatot — megfordult a koczka. Benyújtottak egy törvényjavaslatot, a mely épen az ellenkezőt bizonyítja, és az indokolásban, valóságos rajongás, valóságos szeretet nyilatkozik meg az esküdtszék intézménye iránt. T. képviselőház! Molnár Béla t. képviselőtársam és az ő hasonló gondolkodású társai, a mi t. képviselőtársaink a túloldalról, az esküdtszéki intézményt is megtámadják, akkor, a midőn az esküdtszéki intézményt az életbe kívánják levezetni, a mikor a nagy néprétegek rokonszenvét, az esküdíszéki intézménybe helyezendő közbizalmat, a verdiktben megnyilatkozó igazság iránt közvéleményt kell most megteremteni és meg kell teremteni az egész nemzet ragaszkodását Vájjon ez politika-e ? Nézzük, t. ház, a bűnvádi perrendtartás indokolását. Roppantul jellemző dolog, hogy most oly csekély vétséget, melynek elbírálására nagyon hivatott az esküdtszék, át akarnak utalni a törvényszékekhez s erre azt használják fel érvül, hogy az esküdtszékek téves verdiktjeire mutassanak rá. Ott van az indokolásában a bűnvádi perrendtartásnak. Igaz, hogy ez nem Erdély Sándornak, hanem az ő elődjének Szilágyi Dezső volt igazságügyminiszternek, (Élénk éljenzés balfelöl.) tehát ugyanannak a miniszternek a műve, a ki, mint be fogom bizonyítani, oly alapon építette fel a bűnvádi perrendtartásnak egész rendszerét oly alapon építette fel a 30. fejezetben megalkotott sajtó bírósági rendszert, a mely azt mutatja, hogy teljesen kizártnak tekintették, hogy a nyomtatvány útján elkövetett büntető cselekményeknek legkisebb része is átutaltassák a rendes bírósághoz. íme, ebben az indokolásban azt látjuk, hogy épen annak a czáfolatába bocsátkozik az indokolás, mintha minden csupa szentírás, aranyigazság volna, a mit a közönséges, a mit a szakbíróságról hirdet. A t. igazságügyminiszter úr idézi erre nézve egy porosz bírónak egy mondását, a melyet a nagyhírű Glaserlrez intézett és a mely így szól: »Ich lasse mich durch einzelne verkehrte Verdikté nicht irren; wir rechtsgelehrten Richter habén nicht minder unsere Dummheiten gemacht; wir machten sie nnr nicht so auf offenem Markte«. Magyarul ez annyit tesz, hogy »engem egyes visszás verdiktek nem tévesztenek meg; mi jogtudós bírák is megcsináltuk a magunk együgyűségeit, csakhogy nem a nyilt piaezon«. Ezt a büntető perrendtartás indokolásamondja, de egy nagyhírű olasz államférfi és jogtudós, Pisanelli egyik előadásából, egyik parlamenti beszédéből is idézett a miniszter úr. Megjegyzem, hogy ezen javaslatot nyújtotta be .Erdély Sándor igazságügyminiszter úr is a ház elé és ebből lett törvény. Azt mondja: »Mindnyájan hallottunk már beszélni igazságtalan és képtelen verdiktekről, olyanokról, a melyek közmegütközést keltettek és általános megbotránkozásra adtak okot. Elismerem a tényt, de két észrevételem van rá. Mindenekelőtt biztosak-e önök abban, hogy mindezeknek a téves verdikteknek a hibája kizárólag az esküdtek vállait nyomja? A panaszolt eredményekért vájjon nem felelős-e azon bíróság, a mely azon ítéletekben közreműködik? Hozzáteszem, hogy azon verdikteket, a melyekért olyan nagy lármát ütnek, nem is tanulmányozzák kellőleg. Kivánnám, hogy a miniszter úr éber szemmel kisérje azon verdikteket, melyek a közvéleményben zajt keltenek, mert több ízben tapasztaltam, hogy az a zaj oknélküli volt és a, megvizsgáltam verdiktek valóban más vélemény keltésére valának érdemesek. Mindez azt bizonyítja, hogy midőn némely esküdtszéki határozat ellen hangos kárhoztatások emelkedtek, nem kell azokat mindjárt elítélni, és gyakrabban fogják igazságosnak találni azon verdiktet, a mely miatt lármát csapnak, mint azt, a melyet általános tetszés és taps fogadott. És ez természetes is, mert az esküdtszéki intézkedésnek