Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-111

348 I11, országos ülés 1897. június 10-én, csütörtökön. Láttak ezt a választásoknál, midőn nem volt más a czél, mint egyes politikai pártoknak kiirtása, továbbá a gyülekezési s egyesületi jog megsértését láttuk akkor, midőn a fiatalság az alkotmányos jogok gyakorlása miatt megrendszabályoztatok, általában az összes polgári jogok a legdurvább eszközökkel fcámadtatnak meg, egyeseknek méltatlan üldözése s zaklatása napirenden van, most pedig a szabad sajtó ellen intéznek egy merész támadást. A sajtó munkásai ellen békót kovácsolnak, hogy azután azok minden perczben pörbe idéztethessenek a bírói eljárás során elnémíthassanak, elrettentethessenek. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) így a sajtó munkásait mííködésökben megbénítani, megzsibbasztani tőrekésznek. Szóval azt látjuk, hogy a kormány minden törekvése odairányúl, hogy a szabad s alkoímányos Magyarországból rendőrállam váljék. (Zajos helyeslés balfelöl) Ezen törekvések nek útját kell állanunk s nem szabad megengednünk, hogy a szabad sajtón rés üttessék. A latin közmondás mondja: Gutta cavat lapidem. A csepp a követ kivájja. Nem szabad engednünk, hogy alkotmányunk egyik sarkkövét, sajtószabadságunkat ily intézkedéssel megingassák s így a sajtószabadság nagy elvén rés üttessék. En nem engedem, hogy a nemzeti önérzet megsértessék; nem engedem, hogy sajtószabadságunkkal, alkotmányunk s közszabadságunk e nagy kincsével veszélyes játék űzessék, s azért, e javaslatot részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom. (Élénk tetszés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Lázár Árpád jegyző: Ragályi Lajos! Ragályi Lajos: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) A tárgyalásnak jelen stádiumában, a midőn már előttem annyi kiváló szónok és köztük nemcsak a politikai életnek, de a jogászvilágnak elismer! tt-kintéhei és kitűnőségei fényes beszédekben mutatták ki a tárgyalás alatt levő törvény javaslatnak és különösen a legfőbb intézkedést tartalmazó 16. §-nak tarthatatlanságát, talán felesleges ÍP, — és egy bizonyos mértéke talán a szerényíelenségnek, — hogy igénybe bátor kódom venni a t. ház figyelmét. (Halljuk ! Hall juk!) De teszem ezt két indokból. Elsősorban azért, mert az a szerény véleményem, hogy annak a képviselőnek, a ki pártokon kivül áll, csak kétszeres a kötelessége aziránt, hogy megindokolja nagyobb kérdésekben a maga egyéni állásfoglalását és másrészről, hogy talán tudok mégis a vitában felmerült egyes szempontok kidomborításához egy-egy újabb eesetvonással hozzájárulni. És ha az általam felhozandó érvek súlyban és erőben messze mögötte maradnak is azoknak, a mik előttem elhangzottak, talán mégis megérdemlik azon kevés időt, a melyet előadásukra igénybe venni óhajtok. (Halljuk! Halljuk !) Őszintén megvallom^t. ház, hogy nem követhetem azt a t. képviselőtársamat, a ki a túloldalról felszólalva »büszkén és bátran « —e szavakkal kezdte beszédét — szavazza meg ezt a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot. Mert habár elismerem, hogy a bátorságnak meglehetősen nagy mértéke szükséges ahhoz, hogy a javaslatot mai konczepcziójában valaki a büszkeség érzetével akarja megszavazni, (Igaz! Úgy van! balfelöl) én a bátorságnak ezzel a nagy mértékével nem rendelkezem. Nem is a büszkeség, hanem azzal talán ellentétes érzet fog el, (Tetszés balfelöl.) a midőn azt látom, hogy a t. túloldalon, eltekintve a túloldal egynéhány jelesétől, a kik az igazságügyi bizottság tárgyalásain és azóta is részben itt a házban, nyilt, őszinte és bátor fellépésükkel bebizonyították, hogy ha csak kevesen is, de néhányan mégis vannak a túloldalon olyanok, a kik legalább nagy kérdésekben magukat a pártkötelékek fölé helyezni tudják, (Éljenzés a bal-és szélső baloldalon.) mondom, ezektől a teljes elismerésünket érdemlő, kiváló jogászférfiaktól eltekintve, a túloldalon nem lát juk azt a büszkeségre jogosító felbuzdulást, a mely elsősorban azt kívánja kötelességének tekinteni, hogy megvédje e nemzetnek jogait és szabadságát. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) É*. t. ház, eimek az örvendező hangulatnak a keltésére szerény meggyőződésem szerint az sem nyújthat elegendő alapot, ha azt látjuk, hogy a t. túloldal nagy többsége, a milyen büszkeséggel és bátorsággal tapsolt a miniszter úrnak akkor, a midőn az általam is örömmel üdvözölt bűnvádi perrendtartást itt beterjesztette, a melynek — a mint méltóztatnak tudni, — egyik intézkedése úgy szól, hogy minden sajtó útján elkövetett vétség az esküdtszéki bíráskodás alá fog tartozni, (Igaz! Úgy van! a bal- és ssélső baloldalon.) ugyanazzal a büszkeséggel és bátorsággal fogadja most a miniszter úrnak érveléseit, a mikor a miniszter úr — ellentétben azzal a törvénynyel, a mely még életbe sem lépett és el entéfben azzal a szokással, hogy legalább az életbelóptető törvényben ne módosítsuk már a még életbe sem lépett törvényt, — most azt akarja bizonyítani, hogy helytelen az, a mit annak idején bizonyítottak volt előttünk, hogy tudniillik kívánatos, mikép minden sajtó útján elkövetett bűncselekmény az esküdtszék elé tartozzék, mert most már szerinte azt kell elhinni, hogy nem minden vétséget kell az esküdtszék elé sorozni, hogy ha a sajtószabadság és a sajtó érdekeit szem előtt tartani kívánjuk. Pedig, t. ház, azok az érvek, a melyeket a miniszter úr, az államtitkár úr és a túloldaltól