Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-110

1Í0. országos ülés 1897. Jnnius 9-őn, szerdán. 329 Nem mind oly érvek-e ezek, t. ház, a melyek mindig csak az esküdtbíróságok elleni bizalmatlanságból indulnak ki és abban összpontosulnak ? (Helyeslés a baloldalon.) Mert az a másik érv, — a melyet, ha jól tudom, a t. igazságügyminiszter úr részéről hallottam — tudniillik az esküdtbíróságok tehermentesítésének szüksége, azok után, a miket t. barátom Hódossy Imre kifejtett, komoly számba csak nem vehető. Hisz ő a napnál fényesebben kimutatta, hogy ha szükség van tehermentesítésre, mikép lehet azt az ügyek elintézésének hátránya nélkül keresztülvinni és mikép lehet aként elérni, hogy azért az esküdtbíróságok eddigi hatásköre a sajtóval szemben ne szoríttassák meg. Ennélfogva, 1. ház, az az egy komoly érv marad, — a melyet akármilyen alakban is hoznak fel, mindig ugyanaz — az tudniillik: hogy az esküdtszék nem alkalmas ezen sajtóvétségek elbírálására. De, t. képviselőház, Hódossy Imre t. képviselőtársam fejtegetései után nagyon hoszszasan ezen kérdéssel sem kell foglalkoznom; ő kiváló Szakszerű beszédében megczáfolhatlanúl és fényesen kimutatta ezen érvnek tarthatatlanságát és rámutatott arra, hogy épen a magánszemélyek ellen elkövetett magánbecsületsértések és magánrágalmazások elbírálására az esküdtszékek nemcsak alkalmasak, hanem a lehető legalkalmasabb közegeket képezik. Mert az ártatlanul, sajtó útján nyilvánosan megtámadott becsület rehabilitácziója nagyobb mérvben semmikép nem eszközölhető, mintha ezen igaztalan támadással szemben épen maguk a polgárok, kik az esküdtszék útján nyilatkoznak, a legnagyobb nyilvánosság mellett adják meg a megfelelő elégtételt. (Helyeslés balfelöl.) Ennélfogva tehát kétségtelen tételként állítható fel, hogy épen az esküdtbíróság ezen sajtóvétségek elbírálására a lehető legmegfelelőbb, a lehető legalkalmasabb közeget képezi. (Igás! Ügy van! a bal- és ssélsö baloldalon.) Azért részemről alig is tudom elképzelni, hogy azok, a kik általában az esküdtbírósági intézmény iránt bizalommal viseltetnek és azt általában a büntető igazságszolgáltatás kezelésére alkalmasnak tartják, hogy azok az esküdtszéknek ezen javaslatban a sajtóvétségekkel szemben kontemplált korlátolását megszavazhassák és támogathassák. Mert azon konzekvenczia elől kitérni nem lehet, a melyet az előbb felállítottam : hogy vagy bízunk az esküdtszékekben és akkor hozzájuk utaljuk ezen vétségek elbírálását is, vagy nem bízunk és akkor egyáltalán megtagadjuk az esküdtbíróságok hatáskörének általánosítását is. Itt csakugyan teruum non datur, mert csak ez az egyetlen logikus, mert ez a józan jogászi felfogásnak szükségszerű következménye. (Helyeslés a baloldalon.) De mert így fogom fel a KÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 1901. VI. KÖTET. kérdést, azért egyáltalában nem lehetek barátja a hatáskörök olyan szempontból kiinduló megállapításának, hogy erre a bűntényre alkalmas az esküdtbíróság, arra a bűntényre nem alkalmas, ezen bűntény elbírálásánál az esküdtszékekben megbízunk, a másik bűntény elbírálásánál meg nem bízunk, és épen azért, nemcsak azt az álláspontot tartom teljesen elhibázottnak, hol a hatáskörök ezen szempontból kiindulva egyúttal a személyek minősége szerint állapíttatnak meg, — a mint azt a kormányjavaslat teszi, — hanem részemről nem tudnám támogatni már csak azért sem, mert nem is tartom elvi alapon nyugvónak, azon módosításokat sem, a melyeket az igazságügyi bizottságban Chorin Ferencz és Beksics Gusztáv t. képviselőtársaim felvetettek. Mert eltekintve különösen Beksics Gusztáv indítványától, a gyakorlati kivihetőség szempontjából, melylyel szemben igen nagy nehézségek támadnak, egyáltalában valami lényeges javítást Chorin Ferencz t. képviselőtársam indítványa által sem látnék elérve a törvényjavaslat jelen szövegével szemben. Mert miben állna az egész javítás? Abban, hogy egypár esettel több soroltatnék taxatíve az esküdtbíróság hatáskörébe, mintsem azt a javaslat kontemplálja. Megengedem, hogy némi javítás, de nem elvi javítás; mert az elv megmaradna továbbra is, csakhogy nem terjedne ki olyan széles körre a szakbíróságok hatásköre, mint a kormányjavaslat eredeti szövege értelmében. Én nem akarok ezen felmerült módosításokkal most bővebben foglalkozni, már csak azért sem, mert hiszen ezek az indítványok csak az igazságügyi bizottság kebelében lettek eddig felvetve és tárgyalva, de maga a ház előtt még csak megpendítve sem voltak. Ugyanezen okból nem kívánok bővebben és hoszszasabban foglalkozni Polónyi Géza t. képviselőtársam indítványával sem, a melyet, gondolom, ő is az igazságügyi bizottság körében vetett fel, bár megengedem, hogy az ő indítványa már elvi alapból indul ki, de az ő indítványával szemben is megvannak a kivitelnek nehézségei, épen a kompetencziális kérdések tekintetében, tehát ezen megoldás sem zárna ki minden kételyt, minden félremagyarázást. Van azonban egy másik, ennél sokkal nagyobb okom, a miért ezt sem fogadhatnám el, tudniillik részemről különösen a jelen uralkodó politikai áramlat és irányzat mellett a sajtószabadság biztosítékainak legcsekélyebb érintését is perhorreszkálom s annak legcsekélyebb kikezdéséhez, gyengítéséhez sem tudnék hozzájárulni. (Helyeslés a baloldalon.) Ha már valaki, t. ház, a bifurkáczió álláspontjára akar helyezkedni a hatáskörök megállapítása tekintetében: úgy az egyetlen álláspont, melyet megérteni s honorálni tudnék, az 42