Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-110

33Q 110. országos ülés 1897. június 9-én, szerdán. volna, a mely nem az esküdtbíróság intézménye iránti bizalmatlanságból indul ki, a mely nem akként kategorizál, hogy erre alkalmas, arra nem alkalmas az esküdtbíróság, — mert ha egyáltalában alkalmas, akkor alkalmas minden bűncselekmény elbírálására, •— hanem a mely abból indulna ki, hogy az esküdtbíróság egész benső természete

s annak egész funkcziója szükségképen magával hozza a tárgyalás legnagyobb nyilvánosságát és azért annál csak a legnagyobb szükség esetén szokott a nyilvánosság kizáratni. Lehetnek egyes bűncselekmények, melyek nem kivételképen, — mert ezeket idesorolni nem lehet — hanem egész természetüknél és a közmorál követelményeinél fogva is kivétel nélkül alkalmatlanok a nyilvános tárgyalásra, melyeknél tehát egész általánosságban ki kellene az esküdtszékek nyilvánosságát rekeszteni, miáltal épen annak egyik, a nyilvánosságban rejlő garaneziája elesnék. A sajtó által elkövethető ily bűncselekmények közül azonban csak a családi élet és a női becsület megtámadását tudom ilyennek elismerni, a melyeknél tudniillik egész általánosságban kizárandó a nyilvános tárgyalás. Ha a kormány erre az álláspontra helyezkedett volna, úgy képzelhető volna egy kompromisszum. De midőn a kormány épen az intézmény alapját támadja meg, és midőn a mai kormányzati szellem mellett nem tudjuk, hogy hová jutunk, ez irányban még indítványt tenni sem merészkedem. Ily viszonyok között tehát nem marad más hátra, mint csatlakozni azon felfogáshoz, melyet nemcsak itt, de a túloldalon Emmer Kornél t. képviselőtársam is hangoztatott, hogy a sajtóvétségekkel szemben csorbítatlanul tartsuk fenn az 1848-iki törvényhozás által megalkotott hatáskört, tehát a statusquot. (Helyeslés balfelöl.) A túloldalon, Emmer Kornél t. képviselőtársam kivételével, azt is vitatták, hogy a javaslat nem érinti a sajtószabadságot, sőt azt megvédelmezni törekszik akkor, midőn annak visszaéléseit lehetőleg megakadályozni iparkodik. Ennek még világosabbá tételére a t. államtitkár úr a birtokvédelemre utal, azt mondván, hogy a birtokvédelem ezer eset közül kilenczszáz esetben a tulajdonosnak javára szolgál és csak száz esetben nem a tulajdonosnak és e szempontból indokolt. E feltevés igazságát kétségbe nem vonom, de igenis a belőle levont konzequencziát. A t. államtitkár úr tudniillik azt a konzequencziát vonta le, — másként értelme sem volna az egész példának — hogy a 16. §. intézkedése ezer közül kilenczszáz esetben a sajtószabadságot meg fogja védelmezni, de száz esetben — ezt maga is beismerte — a sajtószabadságot érinteni fogja. Tehát azt a konzequencziát vonta le, mint a birtokvédelemre, hogy ámbár magában nem helyes, hogy a tulajdonos száz esetben hátrányt szenved, de végre mégis a törvényhozás átlagos szabályokat kénytelen felállítani, s azért azt nézi, hogy az esetek többségében milyen hatással van. De egyét elfelejtett a t. államtitkár úr g azért ezt mint szuppozitumot sem fogadhatom el, vagy legalább semmiesetre se konezedálhatom. De ha még szupponálnám is, arról megfeledkezett a t. államtitkár úr, hogy abban a száz esetben, a mikor a tulajdonoson a birtokvédelem, a birtokkeresetek nem segítenek, annak van egy másik jogeszköze ; ott vannak a petitorius keresetek, a jogper s a tulajdonos segít magán, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) ha rajta a rövidebb, olcsóbb birtokper nem is segített. De ha egyszer a sajtón ama száz esetben a szakbíróságok a sajtószabadság sérelmével elverték a port, ott nincs többé segítség. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Mert hiszen a javaslat nem engedi, hogy akkor talán még az esküdtbírósághoz is folyamodhassák orvoslásért a szabadságában megtámadott sajtó. Ebből tehát inkább az következik, hogy a t. államtitkár úr által felhozott érv s példa nem az ő álláspontja mellett, hanem álláspontja ellen bizonyít. A többi felhozott példák tekintetében magam is csatlakozom azon elbíráláshoz, melyben e példák ez oldalról részesültek s a többi érvvel szintén nem kívánok foglalkozni azért, mert hiszen azokkal gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam már elbánt. (Halljuk! Halljuk!) Azonban a javaslat mellett felhozott érvek közül még egyre ki akarok terjeszkedni, a melyet, úgy tudom, úgy a t. államtitkár úr, mint Pulszky Ágost t. képviselőtársam is felhozott: (Halljuk! Halljuk!) hogy ezen javaslat már csak azért sem foglalhat magában támadást a sajtószabadság s ennek folytán a közszabadság ellen, mert hisz ez csak a visszaéléseket iparkodik meggátolni, de magának a sajtószabadságnak legcsekélyebb korlátozását sem czélozza

: ilyen intencziókkal egyáltalán nem bír és valamennyien visszautasítottak maguktól minden ilyen intencziót. Hát, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) & ma,gam részéről nem szoktam foglalkozni az intencziókkal, nem is tartom hivatásomnak, mert teljesen osztom e részben gróf Apponyi Albert képviselőtársam nézetét s ez az oka annak, hogy még azon Pulszky Ágost t. képviselőtársam részéről épen nem szokatlan gyanúsításokra sem akarok kiterjeszkedni és nem követem annak terén őt, (Helyeslés balfelöl.) a melylyel utolsó felszólalását fűszerezte, az ellenzék fejére zúdítván egy teljesen indokolatlan és épen nem találó gyanúsítást. De, t. ház, ha ezzel az érvvel akarok foglalkozni, akkor elsősorban vizsgálnom kell a javaslat tartalmát, (Úgy vem! balfelöl.) másodszor pedig ezen javaslatnak lehető további következményeit, kihatásait. (Úgy van! balfelöl.) És ha aztán a kettő felett ítéletet alkotok magamnak, ebből fogom a javaslattal szemben bírá-