Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-110

97. június 9-én, szerdán. 326; UO. országos ülés 18! majd kihajt a másik esztendőben. És ha a másik esztendőben ferdén hajtanak az ágak, vagy ha azokat ismét meglepi a hernyó, mi történik a szegény törzszsel? Jön ismét egy újabb operáczió, a melybei aztán könnyen belehal maga a törzs is. Nem; ezt a fát bántani nem szabad! Lehet, hogy ez a jó és gonosz tudásának a fája, de megsértése és érintése könnyen kiűzheti az emberiséget a szabadság paradicsomából, mert kétségtelen dolog, hogy az emberiség szabadságának legfőbb alapja, mondhatnám, egyedüli biztosítéka a szólás- és sajtószabadság. Amaz szűkebb körben működik és hat, — mert közelebb jár a földhöz — mintha lába volna a gondolatnak; emez, tudniillik a szabad sajtó, szárnyakat fűz a szóhoz, az eszméhez, felemelkedik, mint a saskeselyű; szemébe néz bátran a napnak, honnan a világosság árad és megtelik fénynyel és szabad levegővel, hogy szétáraszsza az emberiségnek minden rétegébe. Ez a szó nemes értelmében vett szabad sajtó. (Úgy van! a szélső baloldalon.) így fogták ezt fel a 48-iki dicső napokban Kossuth Lajos és lánglelkű társai, midőn a nemzeti szabad alkotmány egyik szegletkövéül a szabad sajtót tették; de így fogták ezt fel a reakczíó emberei is, (Halljuk! Halljuk!) midőn a nemzetnek nemcsak lábára és kezére verték rá a bilincset, hanem egyszersmind szellemére is, a !

szabad sajtó korlátozása, illetőleg elkobzása által. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És hiába hullott volna le a bilincs a nemzet lábairól és kezeiről, hogy ha nem sikerűit volna egyszersmind szelleméről is lerázni a rablánczot. Magyarország nem volna névlegesen sem külön állam, hanem egy osztrák provinczia és minisztereink nem itt e házban, hanem a Reichsratbban találhatnák fel, ha ugyan feltalálhatnák helyeiket. És mi lett volna édes anyai nyelvünkből ? Emlékezzünk csak vissza a hetvenes években Budapest fővárosára. Az idegen, a ki idetévedt s a fővárosról ítélte meg Magyarországot, nem azt mondhatta volna, hogy Magyarország olyan ország, a hol minden nyelven, még magyarul is beszélnek, hanem azt, hogy Magyarország olyan ország, a hol minden nyelven, csak magyarul nem beszélnek. Azt hiszem, senki sem kétkedik abban, hogy a sajtószabadság a magyar alkotmánynak egyik legerősebb bástyája és annak gyakorlása nemzeti létünk legerősebb védvára. (Úgy van! a szélső halóidalon.) De tán kérdezik a túloldalról, hogy azt az erős várat, még ha akarnók is, — a mi pedig részünkről ki van zárva — hogyan dönthetnők le egy ártatlan szakaszszal? Hát egy szemernyi robbanó anyag nem elég-e szokszor egy óriási szikla ledöntésére, felrobbantására? Félő, hogy ilyen robbantó anyag lesz ez a 16. §. majd a reakezió kezében; egy kis rosszakarat, vagy még az sem kell hozzá, csak gyermeki tudatlanság és romba dől a kicsinyek által mindaz, a mit nagyjaink annyi bölcsességgel, és előrelátással megalkottak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ugyanezért mi, a kik ezen a párton vagyunk s mintegy esküt tettünk reá, hogy még egy szemernyi jogot sem engedünk a nemzet jogaiból kezünkből kisiklani vagy kiosikarítani: nem engedhetjük meg, hogy habár e parányinak látszó veszedelmes robbantó anyag is beékeltessék alkotmányunk védbástyájába. Mi nem adhatjuk a legveszedelmesebb fegyvert a reakezió kezébe. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) És kérdem azokat, kik a hatvanhetes alapon állanak, azon az oldalon, melyet mint olyat fogadott el az akkori többség, hogy azon, a nemzet jogait és szabadságát fokról-fokra fejleszteni lehet, elfogadják-e a visszafejlesztésnek azt a műveletét, a melynél fogva most egyik törvénybe, máskor másik törvénybe iktatunk be olyan szakaszokat, a melyekből, hogy ha takarva is, de kilátszik a már többször említett trójai fa-ló, kilátszik s ott van a boszorkány láb, ott van a tagadásnak, Luczifernek az a szelleme, mely csak egy sötét pontot keres, hogy azzal halomra döntse az egész világosságot, romba döntse az emberi észnek minden nemes alkotását. Oh, azok a modern trójai fa-lovak, (Derültség a szélső baloldalon.) ezek a szakaszok veszedelmesebbek régi elődjüknél, mert ezek nemcsak befurakodásnak, hanem egyszersmind a csavarnak szorító jellegével is birnak, olyanok ezek, mint a boa constrictor, mely midőn áldozatára lecsap, nem nyugszik addig, míg azt agyon nem fojtja, Hát én megengedem, hogy a t. igazságügy miniszter úr gyógyeszköznek véli ezt a szakaszt, melylyel a sajtó kórós kinövéseitakarja gyógyítani, de igen könnyen úgy járhat vele, mint az a mű főorvos, a ki saját kezét sebezte meg műtét közben és saját testébe oltotta a halálos mérget. A példa megvan rá a történelemben. (Halljuk/ Halljuk!) Francziaország egykori hires minisztere, Gruizot, azt monda: »Könnyebb a sajtónak egyenesen nekimenni és annak szabadságát megnyirbálni, r

hogy semmint élét tűrni, töviseit elviselni.« Es az a nyilatkozat okozója lett bukásának. (Tetszés a széső baloldalon.) Hát én nem vonom le vagy legalább nem így vonom le a következtetést; lehet, hogy a t. miniszter urnak és a t. többségnek egy hajaszála sem fog meggörbülni, de félek, hogy magába féltve őrzött kincsünkbe, a sajtószabadságba oltatik bele a halálos méreg. Félek, hogy ez a szakasz oly rést üt azon, melyet lassanként, idővel kapuvá tágít ki egy korlátlan hatalom, melyen könnyűszerrel bemehetnek azután a szabad szónak -