Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-109

304 109. országos ülés 1897. június 4-én, pénteken. ból, mert a javaslatba pártszínezetet visznek és vegyítenek, részint elfogultak a törvényjavaslat intencziói iránt, a mennyiben ezen törvényjavaslat intézkedéseit és rendelkezéseit félreértik és ez által félre is magyarázzák. A szabadsajtónak, a hazafias magyar sajtónak én is egyik feltétlen híve és tisztelője vagyok, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem látjuk!) és épen azért, ha csak a legkisebb mértékben látnám is veszélyeztetve vagy megtámadva, teljes erőmből, magam is sietnék annak védelmére, mert nem tartozom azok közé sem, a kik a sajtó iránt ellenszenvvel viseltetnek; ellenszenvvé azon kinövések és visszaélések miatt, a melyek a sajtó egy részében az utolsó időkben egyesek bűnei miatt előfordultak. Mert, t. ház, sokkal többre tudom becsülni azokat a nagy szolgálatokat, melyeket a sajtó teljesített és azokat a nagy érdemeket, melyeket a sajtó magának kivívott, semhogy e visszaélések miatt azt, szerintem, megrendszabályozni kellene és szabad, és mert ha egybehasonlítást teszünk a külföld sajtóival, akkor mi még mindig büszkeséggel hivatkozhatunk a magyar sajtóra és annak képviselőire. De ha komoly, beható és tárgyilagos bírálat tárgyává teszszük a javaslat 16. §-ának 2. pontját, lehetetlen abban — bármiként akarjuk is — alkotmánysértést vagy a szabadság veszedelmét felfedeznünk. Mert mit akar a javaslat 16. §-nak 2. pontja? Akarja azt, hogy mindazon esetekben, midőn magánszemélyek ellen becsületsértés vagy rágalmazás vétsége követtetik el, ez nem az esküdtek, hanem a rendes bíróság által bíráltassék el. A javaslat e diszpozicziójával én sem az alkotmányt, sem a sajtószabadságot veszélyeztetve nem látom. Álljon elő az, a ki a magyar bírói kar igazságérzetében és igazságos ítéletében kételkedik! (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem arról ván szó!) Álljanak elő a javaslat t. ellenzői és mondják meg nyíltan és férfiasan, hogy azért nem akarják magukévá tenni a törvényjavaslat 16. §. 2. pontjában lefektetett elveket, mert szerintük a magyar bírói karra a magánszemélyek becsületét bízni és bocsátani minden más esetben lehet, csak akkor nem, ha az a sajtó által támadtatik meg. Mert, t. ház, a ki a törvényjavaslat 16. §. 2. pontja ellen küzd, az ezt mondja az így vélekedik, mert másként nem is vélekedhetik. Tudom, hogy a javaslat ellenzői közül sokan lesznek, a kik ezzel szemben azt az ellenvetést fogják felhozni, hogy ők nem azért nem akarják a 16. §. 2. pontjában foglalt cselekményeket a rendes bírói karra bízni, mintha annak igazságos ítélkezésében kételkednének, hanem csak azért, mert a rendes bíróság a törvény szakaszai, az esküdtek pedig lelkiismeretük és meggyőződésük szerint ítélkeznek. Már pedig szerintük ily esetekben sokkal nagyobb szükség van a polgárok élő lelkiismeretére, mint a törvény holt betűjére. De én ezt az ellenvetést és megkülönböztetést sem tartom helyesnek és elfogadhatónak, mert nem látom be, hogy a magánszemélyek ellen elkövetett becsületsértés és rágalmazás vétségei mért bízassék az esküdtek verdiktjére, ha az a sajtó útján, és miért bizassék a rendes bíróság judicziumára, ha az nem a sajtó útján követtetett el. De nem tartom helyesnek és nem fogadhatom el ezt a megkülönböztetést azért sem, mert míg a közérdeket érintő kérdések az idő és viszonyok változtával más és más elbírálást igényelnek, — és jogosan — ezeknél tehát állandó zsinórmértéket, állandó czinozurát felállítani nem lehet és itt csakis a társadalomban élő és ezzel haladó esküdt az, a kinek meggyőződése és tapintata az igazságos ítéletet hozhatja; úgy másrészről a magánbecsület törvényei örök időktől örök időkig ugyanazok. Ezeket sem a társadalmi, sem a politikai áramlatoknak alávetni nem szabad és ily kérdéseknél, hol mindig egy és ugyanazon igazság nyerhet csak alkalmazást, egyedül a törvénytudó rendes bíró az, a kinek ítéletében^ mindenkor megnyugvással találkozhatunk. Úgy vélem, t. ház, és azt hiszem, hogy ezt senkisem fogja elvitatni, hogy a magánszemélyek cselekedetei legtöbbnyire nem közérdekűek és azoknak a nagy közönség elé való hurczolása nem lehet a sajtónak hivatása. Szerintem sokkal magasztosabb a sajtó hivatása, mint ok és alap nélkül a magánegyének becsületét a nyilvánosság előtt pellengérre állítani. Ezt meg lehet tenni botrány- vagy reklámhajhászatból, de semmiesetre sem a közérdek vagy a magánérdek jogos megóvása vagy előmozdítása szempontjából, mert, t. ház, ha a sajtót valóban a közérdek vagy a jogos magánérdek megóvása vezérli, és ha ily esetben és körülmények közt követi el a vétséget, akkor csak nemes hivatást teljesít és ezt teljesítse is, mert ez a sajtónak egyik fő és fontos kötelessége is. De ily esetekben, t. ház, a sajtónak nem lesz semmi bűnhődése. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) nem lesz semmi bántódása a sajtónak még akkor sem, ha felette a rendes bíróság dönt és ha reá a törvény teljes szigora alkalmaztatik is. Erről eléggé gondoskodik az 1878. évi V. törvényczikk 268. §-ának 5. pontja, a mely határozottan és világosan rendelkezik. E szakasz ugyanis azt mondja (olvassa): » Rágalmazás és becsületsértés esetében az állított tény, illetőleg kifejezés valódiságának bebizonyítása meg van engedve, ha a vádlott igazolja, hogy állításának czélja a közérdek vagy jogos magánérdek megóvása vagy