Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-108

108. országos ülés 1897. június 3án, csütörtökön. 301 jesen lehetetlen. És miért? Mert már a dolog természeténél fogva, olvassa el bárki a büntetőtörvénykönyvet, minden más bűntett, vagy vétség meghatároz ásától abbrm különbözik, hogy ennek a fogalma fluktuáns, épúgy, a mint a közvéleményben időnkint, évtizedeken vagy még hosszabb időn keresztül is az a fog-alom, hogy mi a becsület és mi nem, változik. Éjien azért a büntetőjog alaki rendjének ehhez alkalmazkodnia kell. Azt mondja például, hogy rágalom, ha valaki feljelentetett olyanokért, a mik őt közmegvetésnek teszi ki; becsületsértés, ha valaki meggyalázó kifejezést használ. Lehetett-e a közmegvetésnek és a meggyalázásnak minden időre fixir ózott fogalmát megadni'? Nem ! Mert ha lehetett volna, akkor kötelessége lett volna a törvényhozásnak ezen fogalomnak meghatározását belevenni a büntetőtörvénykönyv illető szakaszába. De mivel nem lehetett, nem-e útmutatás ez arra, hogy mit tart a nagyközönség gyalázatnak, mit olyannak, a mi valakit közmegvetésnek tesz ki. Midőn pedig erre van utalás az anyagi törvényben, akkor nem szabad a szakbíróság ítélkezése alatt megmerevíteni ezen fogalmat és lehetővé tenni azt, a mit kizárt az anyagi büntetőjog. Már pedig ha ily sajtóvétségek felett szakbíróság ítél, ez következnék be. Mert míg az esküdtszékeknél a közlelkiismeret nyilvánul a tett kérdésében arra nézve, hogy miért vetnők meg az illetőt, vagy miért tartanok gyalázatosnak, addig a szakbírósägnak formulázott megokolással kell kimondania, hogy közmegvetés tárgya az illető ezért meg ezért. És ha egyik ítéletnél kimondta, hogy mit tart például közmegvetésre méltónak, akkor nem szabad azt mondania, hogy a mi tegnap igaz volt, az ma nem igaz s ugyanazon oknál fogva utóbbi ítéletében is az előzővel egyenlően kell ítélnie. Már pedig igen gyakran megtörténhetik, hogy a mi az egyikre ráfér, a másikra nem fér rá; mert míg az egyik megérdemli egész életénél, múltjánál fogva a közmegvetést, a másikkal ezt tenni nem lehet. Ezt a tényezőt az esküdtszék veheti figyelembe, csak a közlelkiismeret, a népbíróság belátása és mérlegelése ítélheti meg kellően, mert sem forma, sem indok nem köti, hanem ítélhet szabadon, becsületes belátása szerint. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Felhozta azonban a miniszter úr azt is, hogy az esküdtek ítéletei megbízhatlanoknak mutatkoztak, mi annyit jelent, hogy nem volna, hogy ily ügyekben nincs meg a kellő érzékük. Erre további ellenvetést tenni nem akarok. Elég, azt hiszem, azt mondanom, az igazságügyminiszter úrnak sem szabad így megsérteni nagy részét Magyarország polgárságának. (Elénk helyeslés a bal- és ssélső baloldalon.) Mert ha ezt ki lehet mondani az igazságügy miniszteri székbői, hogy mindazoknak, a kikre rábízzuk az esküdtszéki bíráskodást, nincs érzékük a beösület iránt, akkor Magyarország maga legelső sorban a megvetés és meg nem becsülés tárgya. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Mert olyan ország, a hol nyíltan ki lehet mondani, hogy az egész polgárságnak nincsen a becsület iránt érzéke, tiszteletet nem érdemel. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Eddig a sajtó kérdésével foglalkoztam és nem akarok ezen kérdésre tovább kiterjeszkedni. Még csak igen röviden akarok foglalkozni ezen törvényjavaslat más igen jeles alapelveivel, a melyek, nézetem szerint, szintén azt bizonyítják, hogy ez a javaslat csakugyan a politikai, polgári és egyéni szabadságnak nemhogy biztosítását czélozná, hanem most, mikor erre felhasználhatná az alkalmat, példának okáért hatáskör besztásánál, akkor épen azok csonkításán működik. A hatáskör beosztásánál a megterhelés kérdéséről bővebben nem akarok szólam. Csak azt említem fel, hogy ezt ily rossz beosztásra nem lehet indoknak elfogadni, mert ha félünk az esküdtbíróságok túlterhelésétől, könynjen segíthetünk, ha kiveszszük azt, a mi nem oda való, —- miután már nem lehet mindenre esküdtszéket behozni — és odateszszük csak azt, a mi oda való. A felosztás a törvényjavaslat szerint a királyi törvényszékek és az esküdtbíróságok közt a következő elv szerint történik. A hol öt évi vagy annál súlyosabb büntetést szab az anyagi törvény, az az esküdtbírósághoz tartozik, néhány kivétellel, az annál kisebb büntetéssel sújtott bűncselekmények a mennyiben a járásbíróság hatáskörébe nincsenek utalva, tartoznak a törvényszékhez. Méltóztatnak látni, ez méterrendszer szerint való felosztás. Ez Prokusztesz-ágyba fekteti a kérdést, holott már az esküdtszékeknél bebizonyosodott, hogy épen a hatáskör kérdésénél egyedül az ügyek természete és a bíróságnak arra alkalmas volta kell hogy irányadó legyen. Nem arról van szó, hogy az egyik hatályosabban, a másik kevésbbé hatályosan ítél, mindenik bíróságnak jónak kell lenni azon ügyekre vonatkozólag, a melyek eléje tartoznak. Az a kérdés^ mennyire szükséges az, hogy a közönség ellenőrzése alá helyeztessék valamely cselekmény s az ilyen utaltassák az esküdtbírósághoz; a hol pedig arra nincs oly szükség, ellenkezőleg, a hol jobban működik a juris cognitiónál fogva is a szakbíróság, az oly ügy utaltassék a szakbírósághoz. De ebbe a Prokusztesz-ágyba fektetve épen azok maradnak a szakbíróságnál, a melyeket a politikai, egyéni és polgári szabadság érdekében lehetetlen az esküdtbíróság elé nem utalni. Mik ezek? Ezek a hivatalos hatalommal való visszaélés esetei. Van-e, a mi inkább igényli, hogy a közönség ellen-