Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-107
107. országos Ülés 1897. jnníns 2-án, szerdán. A l \ köre bénítja meg és tereli egyesek működését néha tévutakra. Sajtószabadságunk zsenge korában tehát egészen megokolt és szabad, előretörekvő felfogásra valló volt azon intézkedés, hogy megfelelő törvények és bíróság hiányában, az összes saj tó vétségek megtorlására, sajtószabadságunk előharczosai, átmeneti intézkedéskép, miként ez a törvényben kifejezést is nyert, a már akkor is a tudomány által általában helyesnek ismert esküdtbíróságfélét alakítottak meg; a megfelelő bíróság hiányával igazolt szükségképeni okon kívül, még azon czélszerűségi szempontból is, hogy a sajtószabadság ellenőrzését nem volt szabad, az akkor még a sajtóellenes áramlatok által könnyebben megközelíthető és sarokba szorítható bürokracziára bízni. Máskép áll azonban egészen a dolog most, a teljesen megváltozott korviszonyok között; midőn már független szakbíróságaink vannak és megelégedésre régen működnek, midőn az esküdtbíróságok általában behozva lesznek, s midőn a sajtószabadság a köztudásban már annyira mély gyökeret vert, hogy a legreakczionáriusabb elemektől sem lehet félteni többé. (Úgy van! jobbfelől.) Az esküdtbíróságok behozatala mellett hasonló okok pedig mind oly belső természetűek, hogy az eskiidtszéki hatáskört, a büntetendő cselekmények külső ismérvei szerint, szigorú jogi következtetéssel megállapítani nem lehet. Az elkövetés eszköre is —• sajtóvétségeknél tehát a sajtó — csak ilyen külső ismérve a büntetendő cselekményeknek és épen azért, legfölebb czélszerííségi szempontokkal, helyi és kori viszonyokkal, melyek gyakrabban és köztudás szerint aránylag rövid időközökben változni szoknak, igazolható, ha valamely büntetendő cselekmény, mely különben a közönséges bíróságok elé tartoznék, csupán azért, mert sajtó átján követtetett el, az esküdtszék hatáskörébe lesz utalva. Nem szabad azonban többé és mindenkorra úgy vélekedni, hogy minden sajtóvétség az esküdtbíróság elé állíttassák, ha különben belső okokból nem is tartoznék oda, ha általa bármennyit szenvedne is az általános kriminalisztikai szempont. Nem szabad állandó és minden irányban mutatkozó fejlődéssel egyáltalán megnem okolható kivételeket kérni, hanem be kell látni, hogy a mely büntetendő cselekmény különben nem való az esküdtszéki tárgyalásra, azáltal sem válhatik odavalóvá, ha elkövetésének eszköze történetesen a sajtó. Nem szabad összezavarni a lényeget a formával. Már pedig csak nem akarja kívánni senki azt, kívánni nem is lehet, hogy az összes becsületsértési és rágalmazási vétségek az esküdtszékek által legyenek elbírálva? Más tehát a becsületsértés, más a rágalmazás lényege, ha szóval, más ha Írásban vagy más módon történik ? Midőn így felhívtam a múlt idők tanúságtételét s felhívtam a figyelmet azon óriási haladásra, mely mindkét irányban, mely a megítélés serpenyőjébe esik, tapasztalható: felvetem a kérdést, vájjon a múlt idők intézkedése, az anynyira változott viszonyokkal szemben helyesen felmutatható-e? Vájjon igaz-e, hogy ugyanazon meleg köntösbe bujtassuk az erejében duzzadó ifjút, melyet az aggódó gondozás, mint gyermekre reászabott? Ennek bővebb megítélhetésére haladjunk tovább az elmélet útján. Úgy találtam az életben, hogy a becsület fogalmát az emberek, mindenki saját egyéniségéhez, vérmérséklete, természeti nevelése, műveltsége, társadalmi állásához képest, sőt gyakran legközelebbi környezetéhez kényszerűségből alkalmazkodva, különbözően értelmezi. Még sértésének megtorlása is, különböző eszközökkel történik: az egyik vállat von, vagy viszontsért, a másik bírót keres, vagy nagy lármát csap, a harmadik pénzt szerez, a negyedik fegyverhez nyúl, a párbaj vagy a cavalleria rusticana szabályai szerint. Pedig a becsületnek az elmélet szerint abszolút fogalomnak kell lennie s miként az idő, bár évekre, órákra, perczekre osztjuk is be, csak egy: az örökkévalóság; olyaténképen a becsület is csak egy lehet s azért helyes megítélésénél ezen abszolút fogalomnak, mint ideálnak kell szemünk előtt lebegnie, melyet ugyan egész terjedelmében, egész mértékében föl nem foghatunk és szabatosan meg nem határozhatunk ; de legalább kiinduló pontúi el kell fogadnunk azt az egyet, hogy mindenkire lehetőleg egyforma legyen; miből következik, hogy a gyakorlati életben, bármiképen kerüljön is szóba, ez irányban kivételeket állandóan sohase alkalmazzunk. Már pedig ezen egyformaságnak rovására, az elméletben semmi által meg nem okolható rovására esik, ha az egyiknek nagyobb és a másiknak kisebb mértéket szabunk. (Helyeslés jobbfelől.) A sajtó határozott előnyben részesül, ha a honpolgárnak a felette költséges és hosszadalmas, nehézkesen mozgó, idejét nagy mértékben rabló esküdtszékhez kell fordulnia, mely kötelezettség a sajtót viszont ellenében nem terheli ; jóllehet a sértés foka, mértéke sajtó útján mindenesetre nagyobb, mint egyéb módon. Ebben akirívó igazságtalanság, úgyszólván, megmérhető. Gyakran megesik, hogy az esküdtszéki eljárás költséges volta vagyonilag tönkre teszi a
