Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-107

2fi6 107. országos ölés 1897. jnnius 2-án, szerdán. fordultak elő tévedések, még pedig nem olyanok, melyek miatt egyik-másik polgár becsülete nem kapott elégtételt, hanem igenis teljesen ártatlanul hosszú időre lettek az illetők szabadságuktól megfosztva. Hát ezeket nem proskribálja? Talán Köteles Mihály uramat az esküdtbíróság ítélte el? Pedig számos esetet lehetne még fölhozni. De, t. ház, ha tényleg történtek is tévedések és ha ezeket a föltevések régiójából kikutatott eseteket, mint megtörténteket tekintenők is, vájjon ezen — mindenesetre ritka — esetek kedveért és ezekre támaszkodva, szabad-e megbolygatni és akár csak csekély részében is megsérteni egy oly intézményt, a melyre a miniszter úrnak is nagyon tetszik úgy hivatkozni, mint a közszabadság egyik garancziájára ? T. ház! Azt hiszem, sem jogpolitikai, sem igazságszolgáltatási érdekek ezen felhozott argumentumokban nincsenek, a melyek ezen elhatározást indokolnák, egyéb argumentumot pedig a t. miniszter úr a javaslatok tárgyalásánál felhozni nem volt képes. (Úgy van! Űgy van ! a szélső baloldalon.) T. ház! Ezek a felmentések folyton kisértenek, de hogy ezen gyakori, úgynevezett inkonveniens felmentések komoly argumentum-számba vétessenek, azt, kellene a t. miniszter úrnak megmondani, mik voltak azon esetek, a melyekben az esküdtek olyanokat ítéltek el, vagy mentettek fel, a kiket benső meggyőződésük szerint bűnösnek tartottak, mert csak ebben van inkonvenies ítélethozatal, mert ha ezt a lényeges kritériumot elhallgatja, akkor azt kell hinnünk, hogy a t. miniszter úr az igazságszolgáltatási téren mííködő bírák megbízhatóságát, annak jellemét a gyakori vagy számos elmarasztalásban keresi. (Űgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De hiszen ha ezt keresi, vagy ezt tekinti legfőbb kritériumnak, akkor hivatkozzon a Karaffa és Haynau törvényszékeire, azok mindenkit elítéltek. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, ezt a vádat így elhangzani nem szabad engedni. A t. igazságügyminiszter úr, ha egyéb okot nem tud felhozni, hogy ezen esküdtbírósági intézményt megcsonkítsa, ezt a vádját elhallgathatta volna. T. ház! Minden tagadás és minden ürügykeresés daczára kétségtelen az, hogy a sajtó illetéktelen megrendszabályozására irányuló törekvésnek és az esküdtbíróság iránti bizalmatlanságnak következménye ez a tervezett 16. §., a melyre a t. miniszter úr egyenesen átterelte a, vitatkozás rendét. (Űgy van! a szélső baloldalon.) A bizalom hiányának igazolása végett azokon kivűl, melyeket a t. miniszter úr nyilatkozataiból voltam bátor kimulatni, csak egy momentumra legyen szabad rámutatnom, arra a tényre tudniillik, hogy a közhivatalnokok által általában és különösen az egyéni szabadság és a közbizalom ellen elkövethető bűntetteknek és vétségeknek a zöme, valamint az úgynevezett politikai bűntetteknek és vétségeknek enyhébb, tehát annál gyakrabban előfordulható esetei mind ki vannak véve az esküdtbírőságok hatásköréből. Hogy ebben bizalom nyilvánuljon, ezt én belátni nem tudom. Igaz, hogy a t. miniszter úr ezen kérdés tárgyalása alkalmával szintén az esküdtbíróságok túlterhelésének megelőzésére hivatkozik ; nem szabad alkalmat nyújtani az esküdtszék túlterhelésére. Hát, t. ház, ha az igazságügyminiszter úr azon meggyőződésben van, hogy a közhivatalnokok által elkövethető cselekmények — azt hiszem, a statisztika alapján dolgozik a miniszter úr — oly nagy arányokat öltenek, (Halljuk! Halljuk!) annyi kategóriát, oly nagy tömeget képezhetnek, hogy ezek felbillenthetnék az eskudtbíróságok működésének mérlegét, akkor, t. ház, ez csak egy okkal több arra, hogy ahhoz ragaszkodjunk, hogy a közhivatalnok által elkövethető cselekmények felett a szabadságok őrzésére elsősorban hivatott állampolgárok ítéljenek. (Űgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t. ház, az igazságügyminiszter úr csak fél az esküdtszékek túlterheltetésétol, de statisztikája nincs az eszküdtszékek működéséről. Legalább ha van, azokkal, a kik e kérdéssel foglalkoztak, az eddig közölve nem lett. T. ház! A t. igazságügyminiszter úr kénytelen volt a bizottsági tárgyalás alkalmával, (Halljuk! Halljuk!) minden merevsége daczára is belátni azt, hogy bár szent meggyőződése és a mellett erősen áll, (Derültség a szélső baloldalon.), hogy a sajtó útján való közlés által elkövethető kihágás nincs, egypár nap múlva Budapest főváros főkapitánya ráolvasott a miniszter árra, hogy van ilyen kihágás. És azon bizottsági tárgyalás folyamán a miniszter úr kénytelen volt engedni álláspontjából és hozzájárulni a 15. §. II.-vei jelzett bekezdésének oly szövegezéséhez, mely szerint a sajtó útján közlés által elkövetett kihágások is az eskudtbíróságok hatáskörébe tartoznak. Az az egy tény, hogy a miniszter úr azt kénytelen volt belátni, igazolja, hogy a sajtószabadságot oly ötletszerű kategóriák szerint egyik vagy másik oldalon megfosztogatni azoktól a jellegektől, a melyekből ha egy darabka hiányzik, már nincsen meg az egész, nem lehet. Meggyőződhetett a t. miniszter úr arról, hogy nyomban, minden kísérlet nyomán feltíínik az elmaradhatatlan konzequenczia, tudniillik magának a szabadsajtó működésének korlátozása, vagy mint Emmer Kornél t. képviselő úr mondta, feszélyezése, mely a sajtónak munkálkodását nehezíti, sőt sok esetben lehetetlenné teszi. Meggyőződhetett a miniszter úr arról, hogy nem lehet a sértett fél személyi jellege szerint különböző kompeteneziákat megállapítani; dekü-