Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-107
2g4 1OT " országOB ülés 1897, június 2-án, szerdán. haloldalon.) Nem akarok triviális lenni, de azt hiszem, a közvélemény elleni merényletet a közvéleménynek imputált kívánattal indokolni, lebet talán politikai fogás, de az igazság legfőbb őrének argumentumai közé nem illik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A t, miniszter ár szerint e tervezett intézkedés nem érinti az úgynevezett tisztességes sajtót, mert a tisztességes sajtó nem követ el a magánbecsület ellen sértéseket g így ennek ily ügyei nincsenek stb. E mentség nemcsak kicsinyes, mondhatnám: naiv, hanem a mi fődolog egy argumentumnál, a valóságnak sem felel meg. Hát nem hallja-e a miniszter úr az egész sajtó egyhangú tiltakozását, melylyel a reakczió e furfangos találmánya ellen síkra szállnak? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát feltételezheti-e, hogy az egész, szerinte is tisztességes sajtó és az egész, nem hivatalos közvélemény — a hivatalosról nem szólok — szolidaritást vállalna el az úgynevezett tisztességtelen sajtóval, ha nem ézezné, hogy ez intézmény nem egyéb, mint az a trójai fa ló, melynek belsejében az alkotmány legfőbb bástyájának szétrombolására szánt fegyveresek rejtőznek ? (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) A miniszter úr az indokolásban elismeri, hogy a sajtóvétséget megállapító ítéletnek nagyobb a hatása, ha azt esküdtbíróság állapította meg. De ha ez így van, — j>edig így van, — miért akarja a miniszter úr megfosztani e nagyobb hatású ítélkezési mód garancziájától a polgárok zömét és miért tartja e kiváló privilégiumot képező intézményt csak az ő hivatalnokai számára? (Tetszés balfelöl.) Elismeri a miniszter úr azt is, hogy a nyomtatvány útján elkövetett vétségeknek a közönséget megnyugtató elbírálása jótékonyan bat a nemzet szellemi, művészi, tudományos életére, tevékenységére s termékenységére. Hát. t. ház, önként felötlik a kérdés, hogy — ha ez így van — miért akarja a kormány az Ítélkezés e megnyugtató módját resztringálni s ezáltal mintegy közvetve csökkenteni azt a nagyon kívánatos, jótékony hatást, melyet ez intézmény a nemzet szellemi, tudományos, társadalmi és művészi életére gyakorol? Azt hiszem, a kormány sokkal rövidebben megmondhatta volna, kiket akar tulajdonkép elvonni a nyilvánosság bírálata alól, és kik azok ebben az országban, a kik még kívánkoznak a kormány mindenható védszárnyai alá, hogy ne legyenek kitéve a szab&dsajtó támadásainak. (Halljuk! Halljuk!) A miniszter úrtól várom a feleletet, s azt hiszem, meg is fogja nevezni. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Azt várhatod! Zaj. Elnök csenget.) Elmúltak már azok az idők, mondja a t. miniszter úr javaslatában, a midőn a törvény alól való kivételeket a szabadság nevében követelni lehetett, Igen nagy és igen sokat tartalmazó kijelentés ez, a melyet szó nélkül hagyni, azt hiszem, nem szabad. En csak annyit válaszolok erre, hogy vegye tudomásul a t. kormány, hogy a szabadság nevében támasztható követelések idejének lejáratát nem a t. kormány van hivatva megállapítani. A szabadság nevében támasztott követelések csak akkor nem időszerűek, ha álszabadság nevében, álürügyek alatt támasztatnak, mint a hogy a t. kormány azt most teszi, a midőn erőszakos definieziók, képzelődések szüleményei alapján a szabadsajtó intézményét, kétfelé választva a társadalmat és annak becsületét, hivatalosra és nem hivatalosra osztva, még hozzá a polgárok szabadságának frázisa alatt kiszakítja a polgárok egy kategóriáját csak azért, hogy azoknak firmája alatt a szabadsajtó egész intézményét tönkretehesse vagy legalább saját czéljaira megszelídíthesse. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Azt állítja a t. miniszter úr, hogy többféle becsületbeli kategória van és a becsület ezen kitlönféieségeihez képest kívánja az egyik fajta becsület elleni vétséget az egyik, a másik fajta becsület elleni vétséget a másik ítélkezési rendszer szerint elbíráltatni. Azt is konstatálja a t. miniszter úr, hogy a sajtó útján elkövetett jogsértés, vétség és általában mindennemű sértés a legnagyobb nyilvánosság mellett szokott megtörténni. Lehet-e ennek a ténynek természetesebb konzequencziája, mint az, hogy a megtorlás is ily nyilvánosan elkövetett vétséggel szemben az igazságszolgáltatásnak legnagyobb nyilvánosság mellett működő fóruma: az esküdtbíróság előtt történjék ? És ha a t. igazságügyminiszter úr az állampolgárok egyik kategóriájára nézve megengedhetőnek, indokoltnak, sőt szükségesnek tartotta azt, hogy azoknak becsülete ellen intézett sértések megtorlását azon fórum elé utalja, a mely különben csak a legsúlyosabb bűnesetekben lesz hivatva ítélkezni, akkor nagyon nyomatékos okokat kellene felhoznia a t. kormánynak arra nézve, hogy azon merényletet igazolhassa, a melyekkel az 1848-iki bölcs törvényhozás alkotását, a szabadsajtó intézményét megtámadva, annak fennállását és mfíködbetését veszélyezteti. Én a mennyire ismerem az ezen ügyben történteket, igyekeztem ezen okokat egy kissé csoportosítani. (Halljuk I Halljuk!) A t. miniszter úr elhatározásának egyik indokául azt hozza fel, hogy azon csekély jelentőségű és a közérdeket egyáltalán nem érintő esetek nem érdemlik meg az esküdtszéki nagy apparátus mozgásbahozását. T. ház! Ez igazságszolgáltatási szempontból egy kissé furcsa kijelentés, mert ebből azután megtudjuk, hogy a t. igazságügyminiszter úr
