Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-92

14 92. országos ülés 1897. május 1-én, szombaton. mes munkáért, melylyel a nemzetet felszólalásában tájékoztatta. Azon indokok után, melyeket Makfalvay Géza t. képviselőtársam elmondott, rövid néhány érvet akarok csak felhozni, miért nem járulhatok hozzá e törvényjavaslatnak még általánosságban való elfogadásához sem. Egyike ez azoknak az úgynevezett »muszáj« törvényjavaslatoknak, melyeknél az szokott a regula lenni, hogy a külügyminiszter leküldi elfogadás végett a magyar képviselőházhoz és beleteszik azután a dátumot, a melynek alapján kimondatik, hogy egészen május 15-ig — az aztán mindegy, hogy a Gergely-naptár, vagy a görög naptár szerint számítjuk — ennek törvényerőre kell emelkednie. T. ház! Nézzük meg egy kissé ezt a törvényjavaslatot. A mint elsősorban szives figyelmükbe ajánlok, az, hogy ez a kereskedelmi szerződés talán nem is annyira kereskedelmi szerződési jellegénél fogva, mint inkább azon államjogi ténynél fogva nyer fontosságot, hogy mi egy államjogilag nem szabályozott helyzetben levő fejedelemséggel kötünk kereskedelmi szerződést. Ez kétségtelenül Európa egyik vagy másik állama részéről is kereskedelmi szerződés lítján való hallgatólagos elismerését jelenti a bolgár fejedelemségnek, a nélkül, hogy ez sua forma tényleg megtörtént volna. Hálás théma lenne ez, t. ház, arra, hogy e felett diszertáczióba bocsátkozzam, de nem teszem azért, mert semmi kilátásom sincs arra, hogy az én szavammal egy ily szerződést megakadályozni tudnék annak, daczára, hogy előttem tisztán és világosan áll, hogy akkor, a mikor a szuverének hozzájárulása ilyen államjogi szerződést biztosít, nemcsak máról holnapra ily problematikus szerződési tételt biztosít csupán, de tényleges államjogi garancziával az ellátva nincs és nem is bírhat azzal. Azonban, t. ház, ezen államjogi aggodalomtól eltekintve, van néhány észrevételem, a melyet meg kell hogy tegyek ezen törvényjavaslattal szemben, és pedig elsősorban röviden közjogi szempontból is azért, mert ezen törvényjavaslat mellett vannak az úgynevezett kicserélt deklarácziók ie. Tudjuk, hogy az 1867: XII. törvényezikk szerint a külügyminiszter közvetíti a kereskedelmi szerződéseket a külállamokkal. De már az azután közjogi szempontból talán mégsem helyes, hogy ha a t. miniszter úr benyíijt egy ilyen szerződést, a mely mellett az annak kiegészítő részét képező deklarácziók tisztán és kizárólag a külügyminiszter által vannak aláírva, a melyek pedig szerződés erejével birnak és kötelező erejűek, a melyekre nézve tehát akkor, a mikor a parlamentben benyújtatnak, miután Goluchovszki Agenor gróf külügyminiszter úr a magyar parlamentnek nem felelős, föltétlenül és kétségtelenül szükséges volna, hogy az egy magyar miniszter által is ellenjegyzetten nyújtassák be. Annyira megyünk tehát, t. képviselőház, hogy az ilyen lényeges alkotmányjogi és közjogi formákon is könnyen átsiklunk, midőn ilyen muszáj módon kötött határidejű szerződéseket tárgyalunk. Magára a szerződésre, t. ház, azok után, a miket Makfalvay Géza t. barátom igen behatóan elmondott, s a melyeket én a magam részéről szívesen elfogadok és illetőleg azokhoz teljes szivemből hozzájárulok, még néhány megjegyzést kell mondanom. Az első, a mit meg kell jegyeznem, hogy a mi tulajdonképen a szerződésben nincs benne, csak az jó benne. Tudniillik az, hogy szerencsénkre az állatbevitel kérdésében és az állategészségügyi konvenczió kérdésében nem történt megállapodás, s a magam részéről teljesen helyeslem^ hogy a kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen a téren mindennemű tranzakcziót is teljesen eleve kizár. Ez az első dolog, a mit a magam részéről szívesen üdvözlök, s a miben a kormány álláspontját egészen helyeslem. Már most, t. ház, ha magukba azon törvényjavaslatokba egy kis bepillantást vetünk, mivel indokoltatik ez a törvényjavaslat? Világosan megmondja a javaslat; megmondja az előadó út is, hogy az eddigi 8 és 8V2 százalékos értékvámok felemeltetnek 14 százalékos értékvámra, de nagyrészben s főleg azon kontingensben, mely Magyarországot érinti, 20 százalék értékvámra. És mivel motiváltatik? Egyszerűen Bulgária pénzügyi viszonyaival. (Derültség és tetszés bálfelöl.) Nem akarok e tekintetben ma fmancziális összehasonlításokba bocsátkozni, de ha a quóta kérdésével majd — fájdalom — tisztában leszünk, azt hiszem, bátran rámondhatjuk, hogy Bulgária szívesen cserélhetne Magyarországgal a pénzügyek tekintetében. Az tehát, hogy a magyar állam elfogadjon értékvám-felemeléseket azért, mert a másik fél érdeke ezt kívánja, talán nem egészen helyes pénzügyi és államjogi politika. De általában véve nézzük az értékvámok kérdését, t. ház, melyek — beszéljünk magyarul — tisztán a csalás művészetén alapúinak. Én egyáltalában nem tartom helyesnek, bármennyire keleti szokás az, hogy értékvámok alapján létesüljenek kereskedelmi szerződések. Az értékvámokkal való visszaélés mesterségét mindenki tudja, a ki valaha látta, hogy egy kereskedő, a ki exportál, miként nyilvánít elsőrangú és elsőosztályú árúkat harmadrangú és negyedik osztályú árúknak, és ők azután a vámhivataloknál meg is tudják kellően védeni álláspontjukat. Tudjuk, mit jelentenek ezek az értékvámok. Tudjuk, hogy röviden annyit jelentenek: melyik ke-