Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-103

184 103. országos ülés 1897. májas 25-én, kedden. együtt nagyon élvezhetővé teszik a salátát. De azonfelül nyilatkozata félreértésen is alapúi, mert én — s ezt a miniszter úrral szemben is hangsúlyozom — épen azt dedukáltam hosszasan, hogy a bíróságra kellene bízni a szelekcziót, mely leginkább van megszokva ahhoz, hogy az igazságtól egy hajszálnyira se térjen el, de magasabb szempontból elleneztem ezt, abból, hogy a bíró sohase legyen kénytelen hőssé válni — ezt a kifejezést használtam — ha hivatását teljesíteni kívánja, hogy a kormányzat vezetői, vagy közegei ne is követelhessenek tőle olyat, mi lelkiismeretével talán meg nem egyezik és talán arra birná őt, hogy az igazság útjáról csak a legkisebb mértékben is letérjen. Másrészt kifejtettem, hogy az önkormányzatra miért nem bíznám a szelekcziót, mert a legtöbb vármegyében az történnék, a mit a főispán akarna és beállna az, a mit ellenzéki képviselőtársaim felhoztak, hogy a főispán kinyomatná és szétosztatná a hivatalos lisztát és a ki ebben benn volna, belekerülne az esküdtszékbe, a ki nem, feltétlenül kimaradna belőle. De a mit a bizottság szövegezése alapján az igazságügyi kormány indítványoz, az egészen más: nem az esküdtek megválasztása bízatik az önkormányzatra, hanem azon három férfiúé, a ki azután a törvény alapján a szelekcziót gyakorolja, a mi nem egészen egy dolog; mert én azt hiszem — és ha az a rózsás szín, melyet a miniszter úr beszédében használt, a tényleges állapotoknak megfelelne, pláne egészen bizonyos volna — hogy még olyan vármegyékben is, a hol elsősorban pártpolitikát szoktak íízni, akkor, a mikor arról van szó, hogy a bizottság tagjai választassanak meg, meg fognak választatni oly kiváló férfiak, a kik a pártpolitikát alá fogják rendelni a közérdeknek s három olyan férfiút fognak oda választani, a kikről, ha talán kormánypártiak is, az a vélemény, hogy ezek, ha egyszer a bizottsági tagságot elvállalják, kötelességöket teljesíteni fogják s azon kötelesség teljesítésében nem fognak pártpolitikát íízni, mert tudják, hogy ezzel a jogszolgáltatásnak ártanak. Erre a bizottságra, — melyet csak tökéletesebbé tehet a két hivatásos bírói tagnak közreműködése — t. ház, én teljes megnyugvással bízom a szelekcziót, de csak azon esetben, ha az a három tag, a ki a bizottságban az önkormányzatot képviseli, csakugyan annak a vármegyének a kiválasztott három embere lesz. Ámde, t. ház, azon szövegezésben, a mely e szakaszban foglaltatik, a dolog nem így áll. A bizottság tagja lesz a törvényszéki elnök és egy bíró, azonkívül azt mondja a szakasz: »és három bizalmi férfiú, a kiket az elnök a törvényhatóság által a 18. §. értelmében megválasztott bizalmi férfiak közül hív meg*. Mit jelent ez, t. ház? Azt, hogy a törvényhatóság nem három tagot fog kiválasztani erre a bizottsági tagságra, hanem választ majd tizenkettőt. E tizenkettőt azután a törvényszéki elnök fogja megrostálni és kiválaszt maga a tizenkettő közfii hármat. Ezt, őszintén megvallom, t. ház, nem helyeslem; bátor leszek kifejieni, hogy miért. (Halljuk!) Akármelyik vármegyében, ha még nincs a legtökéletesebben korrumpálva, — mert a melyik már odáig van, hogy ott egyáltalán nem gondolkoznak az emberek, hanem a főispáni akarat előtt feltétlenül meghajolnak, ott nem vagyunk képesek egy pártatlan intézményt létesíteni, mely helyét megállja, mert ott mindig a pártpolitika fog dominálni, de ez szerencsére a kisebb szám Magyarországon — tehát oly vármegyékben, t. ház, hol a főispán akarata nem feltétlenül domiuál, a hol legalább olyankor, a mikor nem a napi politika kérdéseiről van szó, az emberek képesek az objektivitás nívójára felemelkedni, oly vármegyékben a főispánnak nem lesz módjában, ha csak három tagot választ a vármegye, megakadályozni azt, hogy az a három tag épen a vármegyének legkitűnőbb férfiai közül való legyen; oly vármegyében, t. ház, ha mi csak három tag választását bízzuk a megyére, az fog bekövetkezni, hogy csakugyan három oly férfiú fog belejönni a szelegáló bizottságba, a kik nem fognak politizálni akkor, a mikor jogszolgáltatási teendők végzésére hivatott közegeknek a megválasztásáról van szó; holott ha a törvényhatóságra bízzuk, hogy tizenkét tagot válaszszon, akkor már nem oly bizonyos ez, t. ház. Először is sokkal nehezebb tizenkét ily férfiút találni egy vármegyében, mint hármat; másodszor mi fog bekövetkezni ? Az a három ember, a ki, ha csak három tag választatnék, okvetlenül bejönne a bizottságba, kétségtelenül bele fog jönni így is, mert hiszen ha az a nagybirtokos például, a kiről akármilyen párti, ha kormánypárti is, az egész közvélemény tudja, hogy önzetlenül él a közügyeknek, hogy minden közügyben résztvesz és mindenütt a pártatlanság nívójára emelkedik, hogy ha az hajlandó a bizottsági tagságot elvállalni, akkor a főispánnak nem lesz módjában, vagy legalább is feszélyezve lesz abban, hogy kihagyjon a három közül egy ily kitűnő embert, vagy ha három ily kitűnő ember ajánlkozik, hogy kihagyja mind a hármat. De tizenkettőnél nem így áll a dolog, t. ház, belevesznek három vagy kilencz legkitűnőbb embert, de hármat fognak választani olyat, a ki feltétlenül a pártpolitikának áldoz, és majd a törvényszéki elnök a tizenkettő közül ezt a hármat fogja megtartani, (lgasl Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát, t. ház, a miniszter úr erre nevet. Én erre csak azt az egyet vagyok bátor megjegyezni, hogy nem tételezem fel minden törTény-