Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-102
J 72 102- országos ülés 1897. május 24-én, hétfőn. tátik. És azért, nézetem szerint, olyan dolog volna ezt már előre fel nem tételezni, hogy fenn kell tartanom azt a szót, hogy képtelenségnek tartok minden olyan indítványt, mely ezen szempontokkal ellenkezik. Itt van a felelet egyrésze arra is, liogy az esküdt nem mint szakbíró működik. Akárhogy működik, tagadhatatlan, hogy működésében, ha népbíróság vesz is részt abban, azért a magyar állam gyakorolja bírói hatalmát, és nem gyakorolja semmi más, mert itt nem fajnak, nem nemzetiségnek, hanem egy ezer év óta fentartott és fennálló államnak hatalma nyilatkozik meg s azt respektálni kell, bármilyen nyelven beszéljen is valaki otthon. (Élénk helyeslés a bal és szélső baloldalon.) A második, a mit mondott, az, hogy nem kell az anyanyelvet elnyomni és azért tette azon indítványt. Sajátságosan vagyunk ezzel. Mindig az anyanyelv elnyomásáról beszélnek és ilyen javaslatokkal állanak elő s akkor azután, ha nincs szükség arra, hogy tudják a magyar nyelvet, ennek a magyar államnak a nyelvét, akkor mindig előjönnek, hogy még nem tudunk, tehát ne méltóztassanak tőlünk kívánni. Mi pedig azt mondjuk, hogy hiszen utóvégre ez a magyar állam nekik vendégjogot adott, századok óta laknak itt és nem tudták annyira megbecsülni, hogy valamennyien ezen államhoz nyelvben is ragaszkodjanak; hogy mikor semmiféle népfaj, még a leghatalmasabbak sem voltak képesek itt államot alkotni, hanem csak átmenő, átfutó nomád népek voltak, egyedül a magyar faj volt képes államot alapítani és egyedül reá támaszkodva állhattak fenn azok, a kik nemzetiségeknek nevezik magukat, egyedül az ő védszárnya alatt maradt fenn a nyelvük. A meghódított szlávokat a poroszok németekké tették, s míg Francziaország a nyelvegységen dolgoztak, mi folytonosan respektáltuk és respektáljuk a nemzetiségek nyelvét most is, de viszont azt is követeljük, hogy ha más nem, legalább a hála azért, hogy itt a nyelvüket eddig is fentartottuk, kötelezze őket arra, hogy a magyar államhoz még talán hívebbek legyenek, miut azok, a kik a magyar fajnak szülöttei. (Élénk tetszés és helyesés a szélső baloldalon ) Elég szomorú, hogy eddig az ellenkezőt tapasztaltuk, hogy valahányszor a hatalom a magyar állam, vagy a magyar faj ellen tört, ők mindig a támadónak oldalán voltak. De reméljük, hogy máskép lesz a jövőben. Reméljük, hogy ha csakugyan hazafias gondolkodás nyilatkozik meg az ilyen indítványokban, akkor az nem fog három szóval a papiroson megmaradni, hogy nemcsak megértik s írni és olvasni is tudnak a magyar nyelven, hanem úgy fog megnyilatkozni, hogy ragaszkodnak a magyar államhoz. Erre van szükség és épen ennek a megvitatása, ennek a bebizonyítása végett méltán és joggal követeljük meg azt, hogy mindenki, a ki a magyar állam bírói hatalmának gyakorlásában részt akar venni, legalább nyelvben mutassa magát magyarnak. Meglehet, bekövetkezik, hogy szívben is annak fogják magukat mutatni. (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Ez az, a mit Schreiber Frigyes t. barátomnak válaszolni akartam és ha talán hevesebben nyilatkoztam is, hiszem, hogy meg fog nekem bocsátani a t. ház, mert lehetetlen, hogy mindnyájan Jelkünkön ne hordjuk azokat az érdekeket, a melyeknek ez alkalommal az én szerény szavam most hangot akart adni. (Elénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) A mi már most módosításomat illeti, véletleuűl a szakasz ellen vagyok felírva, én azonban nem vagyok a szakasz ellen, hanem mellett. Hanem még valamivel meg akarom azt toldani. Itt tudniillik fel vaunak sorolva azok az esetek, a melyekben az illetők ki vannak zárva az esküdtszéki lisztából és az esküdtek jegyzékébe nem vehetők fel és pedig bizonyos megbélyegzésnél fogva. Az egész qualifikáczió ezen törvényjavaslat szerint olyan — nem tudom magamat máskép kifejezni — nesze semmi, fogd meg jól; mert mire alkalmazásra kerül a sor, ások reklamáczió, észrevétel mind sutba van vetve és gusztus szerint lehet az esküdteket kiválogatni. Általánosságban ez a gusztus ment keresztül, mert ez a gusztus a szabadelvű párté. Már most ennek az 5. §-nak valami nagy jelentősége nem igen van. Kimondatik ennek egy pontjában, hogy a ki nyereségvágyból eredő bűntett vagy vétség miatt jogerősen szabadságvesztésre volt ítélve, a ki hivatalvesztésre, vagy politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére van ítélve, nem vehető fel az esküdtek jegyzékébe. Ez a mostani javaslat szerint, miután a kiválogatás elve van elfogadva, semmi egyebet nem jelent, mint egy kissé kényelmesebbé tenni a községi jegyzők, bírák, polgármesterek munkáját, hogy azok is válaszszanak ki esküdteket és ne irigyeljék a bizottság munkáját itt fönn. De ha már egyszer ez az alapelv el van fogadva és a selejtezésre megyünk át, akkor én azt tartottam volna szükségesnek, hogy akkor selejtezzünk, mikor az alaplajstromot összeállítjuk, hogy teljes nyugalommal lehessen kisorsolni és ne keverjük még a törvényszéket is az objektivitás hiányának gyanújába. Hanem ez eddig nem ment keresztül és én azt tartom, hogy ha ezen a nyomon indulunk, hogy itt az 5. §-ban felsoroltak ne vétessenek fel az esküdtek jegyzékébe, akkor czélszerű lenne még valamit felvenni, hogy tudniillik ott mindjárt az