Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-102

102. ország s ülés 1897 Madarász József: Dehogy kívánatos! Mócsy Antal: Majd megmondom mindjárt, hogy miért kívánatos. Kívánatos először az egyenlő jogok és terhek elvénél fogva, de kívánatos azon szempontból is, mert épen a papság tagjai az állásukkal járó magasabb értelmi és erkölcsi műveltségnél fogva és kiképzésüknél fogva az esküdtszékek számára igen alkalmas, igen hasznavehető, teljes mértékben megbízható elemeket szolgáltathatnak. Továbbá épen az igazságügy miniszter úr szombaton mondott beszédében említette, hogy az ország némely vidékein olyan csekély az esküdtképes egyéneknek a száma, hogy az esküdtszékeknek megalakítása telette nehéz és csak úgy lehetséges, hogy ha a külföldi helyes gyakorlattól eltérőleg, hazánkban a köztisztviselők is az esküdtek közé soroztatnak. Tehát az igen tisztelt miniszter úr a köztisztviselőknek az esküdtek közé leendő felvételét a kényszerítő szükséggel indokolja meg. Ha a dolog így áll, a mint azt tagadni nem lehet, — hiszen a jelentésben foglalt táblázatok áttekintése után meggyőződhetünk arról, hogy sok oly törvényszéki terület van hazánkban, hol a helyzet csakugyan az — akkor azt a kényszerítő szükséget, a mely a miniszter úr szerint egyedül indokolja a köztisztviselőknek az esküdtszékekbe való bevonását még fokozni a papság kirekesztése által, azt hiszem, nem állhat az ügy érdekében. Mindezeknél fogva én abban a véleményben vagyok, hogy módot kell keresni arra nézve, hogy a papság az esküdtszék szolgálattételébe bevonható legyen. Ez kívánatos és szükséges, az azonban mindenesetre méltányos, a mire Győry Elek képviselőtársam is mai beszédében rámutatott, hogy a kötelességek összeütközése elkerűltessék, hogy tehát a papoknak bevonása ne történjék oly módon, hogy vagy polgári, vagy egyháza iránti kötelessége ellen vétkezzék s ezen kényes helyzetből csak úgy szabadulhasson, ha súlyos bírságot fizet. Ez okoknál fogva, azt hiszem, világos az, hogy a papságnak az esküdtszéki szolgálatba való bevonása kivánatos és méltányos, úgy azonban, hogy kötelességösszeütközési esetek elő ne forduljanak. Szombaton, midőn erről a kérdésről szó volt, t. képviselőtársam, Molnár János úr utalt a 7. §-ra is; akkor a t. ház elnöke azt mondta, hogy a 4. §-nál nem lehet tárgyalni a 7. §-t. Igen ám, csakhogy a 4. és a 7. §. oly szoio3 összefüggésben van, hogy a kérdésnek minden irányban való helyes megoldása csak ezen szakaszok együttes tárgyalása útján lehetséges. (Igás! Ügy van! balfelől.) Azért, hogy módot találjon a t. ház arra, hogy a kérdés minden irányban megnyugtatólag megoldva legyen, bátorkodom egy indítváuynyal előállani, melynek szÖ. május 24-én,' hétfőn. Jg3 vege a következő (olvassa): » Tekintettel arra, hogy a 4. és 7. §. között a lelkészek, papok esküdtszéki alkalmazását illetőleg oly szoros összefüggés van, hogy a kérdésnek minden irányban való helyes eldöntése csak e két szakasz együttes tárgyalása útján lehetséges, a ház elhatározza, hogy a 4. §-nak a lelkészekre és papokra vonatkozó szövege a 7.§-szal együttesen tárgyaltassék. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Kivan még valaki szólani? Gr. Zichy Jenő: T. ház! Én talán nem is szólaltam volna fel ezen szakasznál, ha igen tisztelt Sierbán Miklós képviselőtársam fel nem szólal és felszólalásában azon kissé kényes húrokat nem pendíti meg, melyeket végtére is tisztázni kell, és ez annak a bizonyos nemzetiségi kérdésnek kidomborítása a nyelvi momentumban. Eziránt csak egy felfogás lehet. A magyar állam fogalmát érezni kell, attól át kell hatva lenni. (Tetszés.) Ez az első alapmomentum, melybői ki kell hogy mindenki induljon, a ki ezen háznak tagja. (Helyeslés.) A mi az applikáczióban, ezen eszme egyes árnyalatainak kivitelében előjöhet, arra nézve valamit el akarnék itt mondani. (Sálijuk! Halljuk!) Ezelőtt hat-hét évvel, vagy tán régebben is, nagyon magasra dagadtak a hullámok a nemzetiségi kérdés körűi. Én akkor Szerbiából Romániába mentem s ott e kérdésről több elsőrangú államférfiúval beszéltem, mert hisz ez urak úgy négyszemközt sokkal szelídebbek, mintha ide jönnek hozzánk csinálni a dolgokat. (Derültség.) Kérdeztem, üilajdonképen mi a bajuk? Hol van az a rettentően nyomorgatott oláhság? Miben áll hátrább az oláh a magyar állampolgárnál, ha állampolgári kötelességét teljesíti? <5k mindig a nyelvet emlegették. S én akkor — nem mindjárt, mert ilyesmiben óvatosan kell eljárni — kérdeztem: »Körülbelül mennyi magyar lakik a román királyságban?« Azt mondták: »150— 200 ezer.« »Hát vájjon községekben laknak-e együtt ?« »Igenis.« »És persze, szabad nekik anyanyelvüket használni ?« »Hogy-hogy?« kérdezték. »Hát mért nem engedik meg?*, »Hiszen Románia önálló királyság, ez nem férne meg méltóságával!« »Nos bát, — szóltam — épen olyan önálló állam a magyar királyság, a hol, ha az állampolgárok kötelességüket teljesítik, gyönyörűen megélhetnek ; ha valaki ez ellen vét, az ellen jogosan járnak el önök a magyarokkal, mi a románokkal szerűben.« Azt hiszem, ezt érdekes volt itt elmondanom. (Helyeslés.) A mi magát a 4, §-t illeti, igen helyesnek találom Sághy Gyula t. barátom stiláris módosítását, valamint azt a bővítést is, a melyet Győry Elek t. barátom ajánl. Mert nem helyes és igazságos az állampolgári jogok gyakorlását adófizetéshez kötni. így ha vaNinely jómódú