Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.

Ülésnapok - 1896-101

101. országos ülés 1897. május 22-én, szombaton. 151 összpontosulnak, a mi két első és legnagyobb műintézetünk erkölcsi hírét, tisztességét érintik és érintik azon felsőbb vezetésnek jellegét és természetét, melyet mi az intendanturában és intendánsi állásban összpontosítva látunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én nagyon jól tudom, hogy azok a közlemények, melyeket bizonyára a t. háznak minden tagja ismer, nem olyanok, hogy azokkal egyenként itt a házban foglalkozhatnám, nem is olyanok, a melyeknek mindannyija idetartoznék. Mert az elől nem lehet elzárkózni, hogy sértett hiúság, vagy jogtalannak vélt mellőzés különösen a művészvilágban nem egyszer erősebb emocziókra ég a boszúvágy erősebb forrására késztet. De van ezeknek a vádaknak egy része, a melyek az intendáns úr kimagasló hivatali állásával szorosan összefüggnek, (Ügy van! Úgy van! balfelöl.) ezeket igenis köteles vagyok a t. ház előtt előadni, mert azok a tények, a melyek itt neki imputáltatnak, az ő hivatali kötelességeivel vannak szoros összefüggésben, azokkal a kötelességekkel, a melyek miatt a kormány is felelősséggel tartozik a törvényhozásnak és a képviselőháznak. Én nagyon jól tudom, hogy az események ezen részének előadása elég kényes, azonban bocsánatot kérek, t. ház, azon kötelességeknél fogva, a melyek reánk, mint a parlament tagjaira háramolnak, itt mégis el kell azt mondanom és itt azzal a szálló igével kell élnem; a mely különösen most látott napvilágot: »Ii faut passer par la«,ezen keresztül kell esni. (Élénk derültség.) A súlyos és az intendánsi állást közelről érintő vádaknak egyic legnagyobb figyelmet érdemlő része az, melynek az operaház elbocsátott első tánczosnője adott kifejezést egy nyílt hírlapi levélben és egyéb hírlapi közleményekben. Kijelentem, hogy magával az elbocsátás tényével és az elbocsátás okaival itt a t. ház előtt foglalkozni nem akarok, habár a beavatott köröket és a művészi élet iránt nagyobb tájékozottsággal biró köröket meglepte az a rohamosság és az a rögtönösség, a melylyel ez a tánczosnő, a ki első magán tánczosnője volt az intézetnek, elbocsáttatott és hogy neki még a szokásos búcsúfellépégre sem adták meg az alkalmat. A parlament, azt hiszem, legkevésbbé van arra hivatva, hogy a saját felelősségi és hatalmi körrel felruházott, intendánsnak ilyen egyik-másik tényét, ha ez a czélszerííségi vagy szükségességi felfogásból ered, itt a házban bírálat tárgyává tegye. Tény azonban, hogy midőn ezen tánczosnő, a balletkarnak első tagja elbocsátását vette, akkor ő egy levelet tett közzé a lapokban, a melyben azt írja, hogy azért bocsátották őt el, mert bizonyos eseményekkel szemben, a melyeknek középpontja, intézője és rendezője állítólag az intendáns úr volna, elítélő szavakat használt volna és ennélfogva tisztán a boszúállásnak esett volna áldozatul. Hogy mi voltak ezek az események, azt a lapok megírták és ennélfogva, tekintetbe véve. hogy a sajtónak komolyabb része is az elbocsátásnak ezt az előzményét komolyan tárgyalta; tekintetbe véve azt, hogy operaháznak, ezen míüntézetünknek erkölcsi életét és az intendáns úrnak hivatali működését ezek az események különös világításba helyezik, igenis, ezt a t. ház előtt el kell mondanom. Azt mondja az elbocsátott tánczosnő nyilatkozatában, hogy azért történt az ő sürgős elbocsáttatása, mert — úgymond — »őszii;tén nyilatkoztam az intendáns úr által a nemzeti kaszinóban rendezett ballet-szupékről; ez volt és ez lehetett egyetlen vétségem; nem vén vagyok én, hanem becsületes.« Ugyanezen nyilatkozatával kajiesolatban azt az állítást is koczkáztatja az általam említett hölgy, hogy akkor, a midőn a hallétnek tagjai vonakodtak bizonyos urak által rendezett magánnmlatságra elmenni, a mely elmenetelre nézve a t. intendáns úr óhaját fejezte ki, a melyre nézve ő parancsolólag is intézkedett, állítólag, akkor maga az intendáns ár lett volna az, a ki a szczenikai rendezővel együtt az esteli órákban bérkocsikon vezette a balletkarnak ezen hölgyeit a mulatozó urak közé. (Élénk mozgás bcdfelóí és felkiáltások: Botrány !) T. ház! Habár ennek a hírnek lehet bizonyos pikánsabb mellékíze és elég alkalmas talán arra, hogy pillanatnyi derültségre is hangolja a t. házat, de midőn Magyarország első műintézetének az állam által fizetett és felelős vezetőségének nemcsak saját fényeiről van szó, de ez intézetnek erkölcsi híréről is, a melyet neki első sorban kell megóvnia, akkor ezek a dolgok a mi közerkölcseinkre, de különösen az intendáns úr művezetésére homályt vető szomorú jelenségek. (ügy van! a szélső baloldalon.) Magyarország adózó polgárainak filléreiből hajlandók vagyunk müintézetcket fen tartani, de arra nincs hivatva a nép, hogy akármelyik kiváltságos osztály kedvtelési czéljaira mtíintézeteket vagy balletkarokat tartson fenn. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Természetes, hogy e vádak beható vizsgálat alá veendők, hogy a belügyminiszter úrnak, a ki a színházak legfelsőbb vezetője, a legalaposabban, esetleg az érdekeltek meghallgatásával kell kiderítenie, hogy mi az igaz ezekben az állításokban, és ha ezek igazak, tartsa kötelességének az intendanturával szemben megtorló intézkedések megtételét. Ha pedig alaptalanoknak bizonyulnak ezek a vádak tekintve azon rendkivűli horderőt, a melylyel ezek a hireszte-