Képviselőházi napló, 1896. VI. kötet • 1897. április 28–junius 12.
Ülésnapok - 1896-99
99. országos ülés 1897. május 19-én, szerdán. 111 Ragályi Lajos l ... örömmel vagyok kénytelen kijelenteni, hogy teljesen egyetértek azokkal, a miket a t. miniszter úr az épen most előadott igen gondosan egybeállított beszédében az esküdtszékekre vonatkozólag elmondott, és azt tartom, t. ház, hogy az alkotmányos szabadságnak és a jogot és méltányosságot egyaránt szem előtt tartani hivatott jogszolgáltatásnak minden igaz barátja örömmel üdvözölheti ezen mai javaslatot, a melynek törvénynyé váltával végre nálunk is a megvalósulás küszöbéhez jut e SJ ol}' an igazán liberális intézmény, a mely már mindenütt a művelt világon helylyel bir a jogszolgáltatás tényezői között. És szinte csodálatos, t. ház, hogy ez az intézmény, a melynek nyomaira már a szabad Róma idejében rátalálunk, a mely mindenütt a népszabadsággal együtt virágzott és azzal együtt szenvedett elnyomást, nálunk, a kik alkotmányos szabadság dolgában annyi más nemzetet oly messze megelőztünk, csak igen későn jutott a megvalósulás stádiumába. Ha fejlődésének menetét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, t. ház, hogy ez a fejlődés nem folytonos, állandó és fokozatos; sőt ellenkezőleg, a negyvenes évekkel szemben a legutóbbi időkig határozottan visszaesést mutat. Köztudomású ugyanis, t. ház, hogy 1843-ban a karok ésrendek többsége, nyomon követve a 43-iki bűnvádi eljárás nagyszívű és nagyeszű alkotóit, már elhatározta azt, hogy Magyarország bűnvádi eljárása olyképen reformáltassék, hogy annak körében megtalálja az esküdtszék! intézmény az őt megillető méltó helyet, és csak a főrendek indokolatlan félelme emelt gátat ezen javaslat törvényerőre emelésének. 1848-ban, mint tudjuk, t. ház, ez az eszme részben megvalósulást nyert a sajtóügyeknek az esküdtszékre bízásával, és midőn az abszolút idők lejártak, e nemzetnek jobbjai első kötelességüknek tartották ennek az intézménynek újra helyreállítását s Deák Ferencz és Horvát Boldizsár siettek kifejezést adni annak, hogy a független állami bíróságok szervezését az esküdtszékek behozatalának nyomon kell követnie. De a mit, t. ház, a szabadságért lelkesedő és az alkotmányos államot újra felépítő korszakoknak nagy férfiai mint feltétlen követelményt állítottak fel és a mit akkor a nemzeti közvélemény is hangosan követelt, azt a későbbi kor államférfiai megtagadták. Tudjuk, t. ház, hogy midőn a büntetőtörvénykönyv megalkotása után a bűnvádi eljárás reformálására került a sor, az a minisztertanács, a mely a javaslat szerzőjét utasításokkal volt hivatva ellátni, egyebek közt elhatározta azt is, hogy a javaslat úgy alkotandó meg, hogy az esküdtszék behozatala a javaslatban mellőztessék. Ennek alapján úgy az 1882-iki, mint a 1886-iki javaslat csakugyan akként készült el, hogy azokban az esküdtszéki intézmény helyt nem talált, és egymással szembeállítva ezeket a javaslatokat, még akkor is visszaesést mutattak, mert míg az 1882-iki javaslat csak a mi specziális viszonyaink alapján, nemzetiségi aggodalmak miatt, addig már az 1886-iki javaslat elvi szempontokból mondta az esküdtszéki intézményt mellőzendőnek. Csodálatos, t. ház, hogy a nemzetnek az a közvéleménye, a mely a negyvenes években teljes erővel követelte ezen jogintézmény behozatalát, a későbbi időkben minden emóczió nélkül vette tudomásul ezen intézmény sutbadobását, a mely pedig mindenütt, a hol ezen intézményt behozták, nemcsak megfelelt a hozzáfűzött várakozásoknak, hí!nem azokat messze túlhaladta. Ha ennek indokát keresem, t. ház, két körülményben vélem az feltalálni. Az egyik az, hogy a nemzet közélete megfosztatván vezérlő ideális egyéniségeitől, mind mélyebbre és mélyebbre sülyedt az opportunizmusba és mindinkább elvesztette érzékét a szabadságjogok iránt. Eszmék és intézmények, szabadságjogok és alkotmánybiztosítékok, a melyeknek csak érintése is hajdan lázba hozta volna a nemzet testének összes idegeit és a vakmerő támadóra zúdította volna a közvélemény felháborodásának visszariasztó erejét, később mind kisebb és kisebb emócziók gerjesztése mellett tiporhatok lábbal a közhatalom kezelői által, mert az emberek legnagyobb része el lévén foglalva egyéni érdekeinek istápolásával, nem ér rá törődni a közszabadsággal és eltűri a közszabadság sérelmét, ha csak az ő anyagi érdekei kellő figyelemben és istápolásban részestílnek. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) A másik indok, t. ház, a mely megmagyarázza azt, hogy a közvélemény nem nagyon reagált az előbb hangosan követelt esküdtszéki intézmény mellőzése miatt, nézetem szerint abban áll, hogy a mi esküdtszékünknél is érvényesült az az általános törvény, a mely szerint a legkiválóbb intézmény is elveszíti jóságát, ha szervezete nem megfelelő. A mi sajtóügyi esküdtszékünk számos hibáival és a közéletet sértő nagy tévedéseivel az irányban hatott közre, hogy még az intézmény igaz barátai is gondolkodóba estek az iránt, hogy vájjon megvannak-e azon előfeltételek, a melyek ezen intézmény működését az országra nézve áldásossá teszik. Az igen tisztelt miniszter úrnak közvetlen elődét, a ház jelenlegi igen tisztelt elnökét illeti meg az az érdem, hogy csaknem egymaga, — azt lehet mondani — még nem is nagyon buzdítva a közvélemény lelkes kívánalma által, szakítva azokkal az aggodalmakkal, a melyek elődeinél
