Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-71

90 71. országos ülés 1897. márezius 16-án, kedden. táborában ez idő szerint nem én vagyok a gazda. (Derültség.) A t. képviselő úr az esküdtszéki kérdés tekintetében azt mondja, hogy hogyan merem én ráfogni, hogy ő a sajtószabadságnak és az esküdtszéki institucziónak ellensége. T. képviselőtársam azt mondja, hogy az a felolvasás, melyből én czitáltam, egy nagytekintélyű" testület előtt tartatott meg, és hogy az rettenetes frenetikus tapsokra ragadta az ottani hallgatóságot Hát, t. ház, látott-e már a t. képviselő úr olyan konozertet, a melyen a primadonnát, akárhány gixert csinált is, meg ne tapsolták volna. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Hisz, t. ház, első sorban meg kell jegyeznem, — hogy azt, hogy ott tapsoltak-e vagy nem, azt nem tudom és pedig azért, mert a t. képviselő úr kinyomtatott munkájába, nyilvánvaló szerénységből, ezt a passzust nem vette fel. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) De most már, t, ház, tudjuk, hogy tapsoltak. Hát lássuk, hogy volt-e arra ok és alkalom? Valóban ideglázító, a mit a t. képviselő úr mondott és egy olyan felfüggesztéssel fejezte be beszédét, hogy ha én ott vagyok, én is kénytelen lettem volna tapsolni. A beszéd vége ez (olvassa); »Ha a t. kör némely tagja e pillanatban, midőn előadásom befejezéséhez értem, azt taíálja magában gondolni, hogy mitsem tanult azóta, tegye legalább hozzá: és mitsem felejtett.« Ezzel fejezte be a t. kép viselő úr. Hát azon beszédek után, a melyeket a t. képviselő úr ma és a múltkor mondott, erre én is tapsoltam volna; találja ki, hogy a befejező mondatnak melyik részéhez, ahoz-e, hogy »mitsem tanult«, vagy ahoz, hogy »miísem felejtett.* (Derültség a szélsöbalóldalon.) Hogy az illetők mihez tapsoltak, azt nem tudom. A magam részéről szívesen teszem meg, hogy a személyes kérdéstől absztrahálom ezt és a lemondásnak nemes erényét újból is leltározzam. De, t. ház, én azt mondtam, hogy nekem nagy gyanúm van, hogy a t. képviselő úr a mostani igazságügyi kormányzatot azért igyezett depopularizálui, mert a sajtószabadságnak és az esküdtszéki institucziónak nem hive. Már most, t. ház, sikerül-e ezt nekem röviden bebizonyítanom, igen vagy nem? A sajtószabadságnak két alkotmányos garaneziája van. Az egyik garanczia a fokozatos felelősség elve. Ebben a könyvben, t. ház, a t. képviselő úr — talán el fogja fogadni — a fokozatos felelősség elvének teljes hatályon kivíí! helyezése mellett és a mellett plaidirozott, hogy e helyett a büntetőjog általános elvei nyernek alkalmazást, Ugy-e, hogy így van? Emmer Kornél: Úgy! Polónyi Géza: Akkor felment a felolvasástól. Emmer Kornél: Fel! Fel! Polónyi Géza: A fokozatos felelősségnek tehát határozott ellensége. Már most, t. ház, lássuk a második kérdést, az esküdtszéki kérdést. Azt mondja a t. képviselő úr (olvassa): »Egyébiránt ily bíróság, mely a kegyelmezési jogot uzurpálja«, — tudniilliik az esküdtszék — »nem jogintézmény és csak megzavarója a régi fogalmaknak és megingatója a jog érzületnek.« Ezt mondja az esküdtszékről és ezzel konkludál (olvassa): ^Szükségesnek látom, hogy bűnvádi eljárásunk szabályozásakor az esküdtszéki intézmény az arra vonatkozó kontár-rendeletekkel egyetemben eltoröltessék«. Már most, t. h mit a magam részéről szükségesnek tartottam, az az volt, hogy objektív alapon figyelmeztessem azokat, a kik a t. képviselő úr első felszólalásakor éljeneztek ezen oldalról, és figyelmeztessem a sajtót is arra, hogy azon támadásnak legalább szerintem objektív háttere kétségtelenül az volt, hogy egy kormánynyal szemben foglalt álláspontot, a mely az esküdtszéki intézménynek híve, s miután, t. ház, a magunk részéről, itt e pártban, e padokon, mindnyájan mindig a sajtószabadságnak s az esküdtszéki intézménynek voltunk és maradunk is hívei, (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) igen természetes, hogy magam kerültem azon fausse-poziczióba, hogy egy magasztos elv érdekében, bár rendkívül kellemes és csiklandozó volt azt nézni, hogy a t. többség táborából ilyen kellemes támogatásban részesül a kormány, mégis kénytelen voltam ezzel szemben állást foglalni, nemcsak azért, mert az esküdtszék! intézménynek híve vagyok s nem szeretném azok táborát erősíteni, a kik ezen institucziót meg akarják buktatni, de másrészt, t. ház, azért is, mert a parlamentben sem szabad példát adnunk arra, hogy a parlamentáris instituczióknak alapelvével ellenkező módon járjon el a képviselő. A ki az igazságszolgáltat is menetével egészben vagy részben megelégedve nincs, az nem onnan támadhatja meg a kormányt helyesen, hanem támadhatja imien erről az oldalról, nem mondom, hogy épen közvetlenül innen, mert bár rendkívül tisztelem egyénileg a képviselő urat, ennek még sem örvendenénk. Erre kapta meg a feleletet a t. képviselő' úr ma is, midőn azt mondja, hogy az onnan szórt nyilak elől miért nem védelmezték meg az erről jövő pajzsok. Hát, t. képviselőtársam, ha már pajzsokra szüksége van, nem emlékszik-e a vérteshegyi csatára, a hol elhullatták a pajzsot a quóta-huszárok annak idején? Miért nem keresi a pajzsokat a saját táborában, talán mégis könnyebb ott pajzsokat szerezni ily reakczionárius eszméknek, mint itt, és arra ne várjon, hogy innen vegyük fel a pajzsokat a t. képviselő úr ellen irányzott nyilakkal szemben.