Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-70

m 70. országos ülés 1897. márczius 13-án, szombaton. felség engedélyével vált lehetővé. Ez az, a mi máig is fennáll. Már most, t. ház, hogy egész tiszta helyzetet teremthessek, az egyházak által való ingatlan vagyonszerzés tekintetében még a következő törvényeket kell figyelmünkre méltatni. Az 1791—92 : XXVI. törvényezikk 2. pontjában intézkedik mindkét felekezetű reformátusoknak, tudniillik az ágostai és helvét hitvallású protestánsoknak vagyonszerzése tekintetében, mert a protestánsokra nézve nem áll fenn ezen tiltó intézkedés, a mennyiben a holtkéz nevezete alatt nem értetik más, mint a római katholikus egyház és a görög-keleti és a görög-egyesült egyház. Világos ez azért, mert a mint voltam bátor felemlíteni, az 1498 : LV. törvényezikk már keletkezésénél és időpontjánál fogva is nem vönatkozhatik a protestánsokra, miután 1496-ban Luther Márton ugyan már élt, de csak 12 éves volt. Ennélfogva akkor a reformáczióról beszélni sem lehetett és így világos, hogy az említett tiltó törvények csak az akkor létezett katholikus és görög-keleti egyházakra vonatkoznak. A most felemlített törvényezikk tárgyalja a protestánsok vagyonszerzését. Erre nézve meg kell jegyeznem, hogy a protestánsoknak ezen törvényezikkben megengedtetett, hogy iskolákat, templomokat építhettek, sőt bizonyos belsőségeket is szerezhettek maguknak minden további királyi jóváhagyás nélkül. Tudjuk azonkívül, hogy azóta, a mióta ezen törvények életbe léptek, különösen az alkotmányos korszak alatt, a Baldácsy és a Lova ssy-féle hagyaték stb. útján a protestáns egyházak nagyobb terjedelmű ingatlan javakat is szereztek minden királyi jóváhagyás és további szankezió nélkül. Nem akarok foglalkozni a Declaratorium Uliricum és az izraelita felekezetre fennálló rendeleteknek kérdésével, mert akkor csakugyan jogtörténeti előadást kellene tartanom, hanem foglalkozom az 1895 : XLIII. törvényezikkeí, a mely a vallás szabad gyakorlatáról intézkedő részeiben, a 6. §-ban, a következőket tartalmazza: »A latin, görög és örmény szertartású katholikusok, az evangélikus, a görög-keleti szerb és görögkeleti román, valamint az unitárius egyházakra és híveikre, nemkülönben az izraelitákra vonatkozó törvények és jogszabályok változatlanul feiüartatnak.« Ezen világos törvény tehát még ha helyes volna is, egy elavulásra szóló elmélet, a mint nem helyes, mert ezen törvényezikk, melyet felolvastam, soha hatályon kivííl helyezve nem lett, még ha lehetne is bármely elavulási elméletről szó; tiszta és világos, hogy ezen közjogidiszpozicziókat tartalmazó tiltó törvények, melyek az állam hatalmát az egyházzal szemben védelmezik, mint közjogi jelentőségűek sohasem avulnak el, hogy ezeket csak világos törvénynyel lehet és szabad hatályon kívül helyezni. Még ha — lehetett volna is valamely jogásznak kételye — a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvénynyel szemben el kellett annak némulnia a tekintetben, hogy a törvényhozás mindazon törvényeknek általánosságban való fentartását világosan kimondotta, a melyek ezen felekezetekre vonatkozólag eddig hozattak. A mélyen tisztelt kúria azt mindenesetre elfelejtette, hogy létezik egy törvény, a mely neki útmutatásul szolgálhatott volna arra, hogy azon szerinte elavult és hatályon kivííl helyezett törvényt világosan fentartotta, mert ha a törvényhozás ezt a tiltó intézkedést fentartani nem akarta volna, abban az esetben a törvény exezepezió alakjában világosan ki is mondotta volna: kivévén ezt a törvényt. Azt hiszem tehát, hogy nem szenved kétséget, hogy a holtkézre vonatkozó törvényes tilalmak teljes épségben fennállanak és eltekintve minden politikai és egyházpolitikai velleitásoktól, a létező törvényt a lex imperat elvénél fogva mindenkinek s így az ország legfőbb bíróságának is tiszteletben kellett volna tartania. (Helyeslés a szélsőbal felől.) A vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény a vagyonszerzés tekintetében intézkedik a jövőben elismerendő vallásfelekezetekről is és ezeknek is megengedi, hogy iskolai és templomi czélokra ingatlan vagyont szerezhetnek. A most felolvasott törvényen kivűl figyelmet érdemel még az, hogy az úrbéri birtokrendezésről szóló törvényben van egy diszpoziczió, a melynek értelmében a tagosítások alkalmával, a hol az egyházi és iskolai czélokra a kompetenezia még kiadva nem volna: az a megfelelő mértékben feltétlenül kiadandó. Ezek alapján eljutok azon, nézetem szerint, minden kétségen felül álló konklúzióhoz, hogy az a törvény, a mely a holtkézre vonatkozó tilalmat tartalmazza, mint élő törvény fennáll. A kinek azonban még bővebb indokolásra volna szüksége, azt utalom Csemegi Károly nagy tudósunk által kiadott munkára, a melynek adatait természetesen uem lehet czélom itt részletesebben fejtegetni. Mielőtt e kérdésnek végleges eldöntéséhez fognék, a törvényhozásnak módot és alkalmat kivan ok nyújtani arra, hogy a döntő lépést eziránt megtegye. Álláspontomat is jeleznem kell. Arról van szó elsősorban, hogy a holtkézen levő birtokokra nézve a tiltó intézkedések és fennálló törvények respektáltassanak és végrehajtassanak. Miként lehetséges ez? Mert hogy a törvényhozás a felsőbb bíróságok ítéleteit; hatályon kivííl nem helyezheti, az világos, mert ez egy jogállamban lehetetlen. Arra az egy esetre nézve, a melyre a kúriának döntvénye vonatkozik, — fájdalom —• minden jogorvoslat lehetősége ki van zárva. De hogy jövőre ez elő ne fordulhasson, arra nézve nekünk egy pozitiv döntő lépést kell tennünk.