Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-68

26 68. országos ülés 1897. márczlug 11-én, csütörtökön. hogy nagy elvi kérdésekben egységesen érvényesülő jogelvek nyerjenek alkalmazást, a mi közrehatna arra, hogy a felek könnyebben béküljenek ki és a perektől inkább tartózkodjanak. Á miniszter úr megemlékezett a katonai büntetó törvénykönyvről is. Gondolom, Barta t. képviselőtársam terjesztette elő e tekintetben kívánságát, a melyhez egész terjedelmében hozzájárulok ; de erre nézve azt mondja, hogy a katonai büntető törvénykönyv megalkotásának nagy közjogi akadálya vau. Erdély Sándor igazságligyminiszter: Az egységes jog megalkotásának! Polónyi Géza: Eddig ezt az érvet nem hallottuk, Nem volt egy miniszterünk sem, ki a katonai büntető törvénykönyvnek a polgárival való equiparálását és az utóbbinak béke idején a katonaságra való alkalmazását ne hitte volna lehetőnek, Erdély Sándor igazságügyminiszter: Az egységes büntető törvénykönyvről beszéltem. Polónyi Géza: Tudom, hogy azt tetszett érteni, hogy a szűkebb értelemben vett Magyarországon és Horvátország területén nem léphet életbe egyszerre a katonai büntető eljárás, mert ennek külön igazságügye van. Ha az az argumentum komoly, akkor nekünk ennek alapján le kel] mondanunk a katonai büntető törvénykönyv megalkotásáról addig, a míg az 1868. XXX. törvényczikk revízió alá nem kerül. Igaz, hogy e törvényben sok a hézag. Fentartatik ott a kereskedelem, a tengerészet és a bányajog terén a közös törvényhozás, csak a véderőre nézve nem tartatik az fenn, pedig az tényleg közös. Igaz, hogy ma élő törvények szerint mi Horvátországra is érvényes eljárási törvényt nem alkothatunk, de azért van kormányunk és vannak politikailag felelős férfiaink, hogy Horvátországgal még azt a kérdést se tudjuk elintézni, hogy ott a magyar törvényekkel konformis törvények hozassanak? Ha ez akadály volna, akkor le kellene mondani arról, hogy jogéletünk egy nagy területén, a katonai bíráskodás terén törvényt alkothassunk. Akkor jobb volna ennél az az állapot, hogy legalább a magyar állampolgárokat részesítsük abban a kedvezményben, hogy velük szemben ne legyen a vádló és a bíró egy személyben, és részesüljenek a védekezés teljes szabadságában! Legalább a mi gyermekeinket mentsük meg attól a szégyenfolttól, mely a katonai bíráskodás révén még fennáll, és úgy látszik még sokáig fenn fog állani. A t. miniszter úr ne beszéljen nekünk Horvátországgal szemben fontos közjogi akadályról, hanem vallja be, hogy úgy tesz mint akárhány elődje a kik ígérgettek, de egyik sem volt elég erős, hogy a közös hadügyminiszter álláspontjával szemben győzzön. (Úgy van! a szélwbahn.) Ez a közjogi akadály forog fenn; nem a horvátokkal való alku kérdése! De ha ez így van, — pedig így van, — akkor a 67-iki kiegyezés ellen a legerősebb argumentumot szolgáltatjuk, bebizonyítva, hogy e kiegyezés még azt is lehetetlenné teszi, hogy a nemzet gyermekeinek jogvédelméről mint önálló és független nemzet úgy intézkedjünk, a hogy jónak látjuk! Az idő előrehaladtára való tekintettel röviden még csak a következőket jegyzem meg. Szeretek párhuzamot vonni, a mostani és a múlt igazságügyi kormányok közt. Láttunk már ott zseniális nagy férfiút, lánglelkíí nagy embert. Láttunk oly férfiakat kik az ígéretek listáján oly tömkeleggel álltak elő, hogyha sokszoroan meghosszabbítanók is egy miniszter életét, akkor sem lett volna képes az illető törvényeket meghozni. Most, t. ház, talán előnyére abban különbözik a mostani kormányzat, hogy legalább ezt a borzasztó sok ígéretet nem halljuk tőle. Én konstatálom, hogy tényleg csendes munkásság folyik az igazságügyminiszteriumban. Eredményeket is produkál, a bűnvádi perrendtartás megalkotásánál pedig azt is bebizonyította az igazságügyminiszter úr, hogy konczilians és a transzakcziónak helye van és a meggyőződés fegyvere elő] nem zárkózik el. Látom azt is, hogy legközelebb az esküdtszéki instituczió életbeléptetése iránti törvény be fog nyújtatni és a bűnvádi perrendtartási törvényjavaslat is előttünk fog feküdni, mert hiszen tudom, hogy a végleges perrendtartás megalkotása iránti törvényjavaslat megvan és nemsokára a ház elé kerülhet; a mit azonban én a magam részéről*ugyan helytelen dolognak tartottam, tartok, s fogok is tartartani mindig, az az, hogy a polgári magánjogról szóló törvénynek megalkotása meg nem előzte a proczesszuális eljárásról szóló törvényjavaslatot. Tudom, hogy e tekintetben kontroverziák vannak a jogászok között, de én azt hiszem és állítom, a proczesszuális, az alaki törvény, alkalmazkodhatok az anyagi törvény instituezióihoz; de az auyagi törvényt a proczesszuális törvény instituezióihoz alkalmazni nem csak nem lehet, de nem is szabad Rendkívül sajnálom, hogy a magánjogi kodifikáczió terén a t. miniszter úr nem fejti ki azt az energiát, a mit tőle Joggal elvárhatnánk. Igaz, hogy négy hó alatt aligha lehet azt megcsinálni, még ha Emmer Kornél képviselőtársam is benne lesz a kodifikaezionális bizottságban. Hiába is keresem én a túloldalon a Napóleonokat, mert ón azokat felfedezni nem tudom. (Közbekiáltások a jobboldalon: Ott van! Derültség.) Ha itt van: annál jobb. Le kell tehát mondanom arról a reményről, hogy négy hó alatt egy törvényt megalkossanak, de midőn nem néhány hónapról, hanem