Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-68

Ifi 68. országos ülés 1897. márczfiu 11-én, csütörtökön. Meg kell itt jegyeznem, hogy nekem nincs tudomásom arról, hogy ez a jogorvoslat oly leírhatatlan visszásságokat idézett volna elő. Erdély Sándor igazságügyminiszter: Sőt! Plósz Sándor államtitkár: A kúria egész jól el tud bánni ezzel a jogorvoslattal. Imittamott vannak ugyan nehézségek, de hát hol ne volnának a jog terén nehézségek? El bir egészen jól bánni ezzel a 1 í királyi tábla is; onnan nincsenek panaszok, sőt mi több — nem az én indítványomra — nálunk az elsőfolyamodású törvényszékhez is mennek felülvizsgálati kérelmek a járásbíróságoktól, oly ítéletek ellen, a melyek ellen ki van zárva a felebbezés s a királyi törvényszékek is egészen jól meg tudnak birkózni ezzel a perorvoslattal. Nem is olyan nehéz azt megállapítani, hogy hol kezdődik tulajdonkép a jogkérdés. Nem nehéz azt megítélni, mert a kérdés, hogy jogszabály van-e megsértve, tulajdonképen arra megy ki, hogy lehet-e itt jogszabályt alkalmazni, vagy sem? Kissé hozzá kell szokni, az igaz. (Derültség balfelöl.) Emmer Kornél t. képviselő úr ezen jogorvoslat helyett az esetek többségében — kiszámította — három negyedrészében . . . Immer Kornél: Hozzávetőleg! Plósz Sándor államtitkár ... az egyszerű semmiségi panaszt tartja jónak; az esetek egy negyedrészében pedig a teljes felülvizsgálatot. Azt hiszem, tán a teljes felebbezést, mert a teljes felülvizsgálat, vagy teljes revízió, a revisio de jure et de faeto volna . . . Emmer Kornél: Majd erről beszélünk! (Derültség.) Plósz Sándor államtitkár ... Hát én nem tudom, t. ház, hogy hogyan kontemplálja a t. képviselő úr a semmiség! panaszát; de azt kell hinnem, hogy ismét vissza akar térni azon bifurkáczióhoz, a mely nálunk már megvan, hogy tudniillik a félnek meg kell mondania, hogy semmiségi panaszt akar-e indítani, vagy felebbezést, a mivel aztán karöltve jár a formalizmus is, mert ha mind a kettőt indíthatja, mégis csak meg kell mondania, hogy melyiket akarja igénybe venni. Ismeretes, t. ház, hogy ezt az eljárást mi már megpróbáltuk, és hogy az oly rossznak bizonyult, hogy kénytelenek voltunk elhagyni. Ez a semmiségi panasz és felebbezés megvolt nálunk 1869-tol 1882-ig. Most Emmer Kornél képviselő úr ismét íel akarja eleveníteni. Azt hiszem, eleget tanultunk a kárunkon és nem fogadjuk el ismét. (Tetszés jobbfelől.) Az is bizonyos, t. ház, hogy a régi magyar jog a semmiségi panaszt és a semmisége-, ket egyáltalán nem ismerte és ez a fogalom teljesen haszontalanja és joggal nem ismerte azt a régi magyar jog. Ez a fogalom is a doktrinarizmus egyik szüleménye, a mely, különösen mint a perorvoslati rendszer alapja, egészen hasznavehetetlen. Résztvett különben ezen doktrinarizmus megalkotásában a német doktrína is. Ha Emmer Kornél képviselő úr előtt a franczia semmiségi panasz lebeg, akkor engedje meg, nem olyan nagy a különbség közöttünk. Mert hiszen a franczia semmiségi panasz csak abban különbözik a revíziótól, hogy a törvényt, mely meg van sértve, meg kell jelölni, és hogy csak ebben az irányban vizsgálja felöl a felsőbíróság az ügyet. De megegyezik az a német perrendtartásnak revíziójával, a mi perrendtartásunk felülvizsgálatával is annyiban, hogy csak jogi kérdésekre vonatkozik a felülvizsgálat. A tényés jogkérdés között különbség tehát ott is felmerül, a mint hogy a cour de cassation előtt is elég sok eset van, mely ezt a kérdést tárgyalja. Hogy miképen képzeli magán ik Emmer képviselő úr a teljes feljebbviteli, illetőleg a teljes felülvizsgalatot, mint harmadfokú jogorvoslatot, azt megvallom, nem tudom. Nagyon szerettem volna, ha ezt bővebben kifejtette volna. Hasznos szolgálatot tett volna ezzel nemcsak a mi törvényhozásunknak, hanem megoldott volna egy oly kérdést, a melynek czélszerü megoldása általában nem sikerült. Egy másik vádja Emmer képviselő úrnak az, hogy a sommás eljárás túlozza a szóbeliséget. Hát, t. ház, ez egy régi vitás pont közöttünk. Tulajdonképen ezen váltunk szét. Ezért is nem lett az 1885-iki perrendtartás egységes perrendtartás, mely közös firma alatt adatott volna ki s ezért készítettem én külön javaslatot és készített Emmer képviselő úr egy vázat. (Halljuk! Halljuk/) Én ugyanis abban a meggyőződésben voltam és vagyok, (Halljuk! Halljuk !) hogy ha a szóbeliséget akarjuk, akkor azt komolyan kel! akarnunk; ha meg vagyunk arról győződve, hogy jobb a szóbeli eljárás és ha annak előnyeit meg akarjuk valósítani, akkor ügyelnünk kell arra, hogy az égési eljárás csakugyan szóbeli is maradjon, (Helyeslés.) tehát meg kell gátolnunk azt, hogy a gyakorlatban írásbelivé fejlődjék. (Általános helyeslés.) Ezért tartom én lényegesnek, hogy a perrendtartásban kimondassék, hogy a tárgyalásokon előadottnak csak az tekinthető, a mi szóval elő volt adva. Mert ha a szónak és írásnak egyenlő erőt tulajdonítnnk, akkor, t. ház, odajutunk, a hova jutottunk 1869 előtt a sommás eljárással. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Ott tudniillik meg volt engedve az 1836. és 1840-iki törvények alapján, hogy ha az ügy nem hozatott nyomban tisztába, akkor az ügy a sommás eljárásból a rendes eljárásra utasíttatott és bizony nagy