Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-73

78. országos Més 1897. márczins 18-án, csütörtökön. 137 ma már körülbelül 420.000 hektolitert tesz ki, de szükség esetén gondoskodás lesz az iránt is, hogy szükség esetén ez a kontingens még tovább emelkedjék, úgy hogy minden szükséglete a mezőgazdasági szesziparnak e tekintetben kielégítést nyerjen. Ezenkívül, t. képviselőház, a mi szintén rendkívüli fontossággal bír, a mezőgazdasági szesziparra a bonifikácziók emelése tervbe van véve, hogy ezáltal megszűnjenek azok a termelési különbözetek, a melyek az ipari és mezőgazdasági szeszgyártás között jelenleg fennállanak. Ezenkívül kisebb-nagyobb fontosságú intézkedések terveltetnek; azonban már itt ki kell jelentenem és konstatálnom kell, hogy mindazok az óhajtások, a melyeket egy, ez ügyben tanácskozott ankét kifejezett, teljesíthetők nem lesznek, nem lesznek pedig azért, mert azok között olyan kívánságok is vannak, a melyek az állam ellenőrzési jogával jönnek összeütközésbe, a melyekhez természetszerűen hozzájárulásomat nem adhatnám. Okolicsányi László képviselő úr figyelmeztetett a fogyasztási adók kezelésénél mutatkozó visszaélésekre és kiemelte azt, hogy a nagyvállalkozók, a nagy fogyasztási adóbérlők indokolatlan kíméletben részesülnek a pénzügyi hatóságok részéről és ezt arra vezette vissza, hogy egyik másik pénzügyigazgató abban a véleményben van, hogy neki sokkal kényelmesebb egy nagybérlővel, mint 50—60 községgel érintkezni. Nekem arról tudomásom nincs, hogy valamely nagybérlő indokolatlan, igazságtalan kedvezményben részűlne, de a mennyiben kíméletben részestíl, ennek magyarázata nem a kényelem szempontjában keresendő, hanem abban, hogy az a nagybérlő szerződési viszonyban áll az állammal, az állam tehát köteles őt az ő szerződésében megvédeni minden oly törekvések ellen, melyek az 8 jogtalan megrövidítésére irányúinak. Egyébiránt úgy az Okolicsányi László, mint Brázay Kálmán t. képviselő úr által a fogyasztási adókezelésnél előforduló visszásságokról elmondottakhoz teljes mértékben hozzájárulok, s teljesen aláírom, hogy bizony az a módja a fogyasztási adókezelésnek, mely nálunk alkalmazásba vétetett, nem kedvező sem a kincstárra, sem a magánosokra nézve. Azonban egy elkerülhetetlen szükség idézte elő, hogy mégis a kezelés ez a módja alkalmaztassák, mert, midőn államháztartásunk egyensúlyának helyreállítása érdekéből szükséges volt fogyasztási adóink hozadékát emelni, nem volt más mód, mint konzum-adókat hozni be, mert a törzsadókat, a termelési adókat nem emelhettük fel egyoldalúlag, mivel az Ausztriával fennálló s törvénybe iktatott szerződés azt kívánja, hogy ezek egyenlő mérvben KÉPVH. KAFLÖ. 1896—1901. V. KÖT1T. vettessenek ki s egyenlő elvek szerint kezeltessenek. Tehát a törzsadók nem lévén emelhetők, mert Ausztria a maga adóit nem kívánta emelni, nem maradt egyéb hátra, mint hogy kerülő úton jussunk a czélhoz, s így a konzum-adókat hoztuk be. Ez a rendszer még ma is fennáll, de mert a kormány teljes ismeretével bír azon bajoknak és visszásságoknak, melyek a konzumadók kezelésével kapcsolatosak, elhatározta, hogy mihelyt lehetségessé válik, azokat megszünteti. Minthogy most, a kiegyezés tárgyalása alkalmával erre a lehetőség kínálkozik, megállapodás történt arra nézve is, hogy a konzum-adók megszüntetésével az alapadók ugyanily mértékben emeltessenek fel, (Helyeslés a jobboldalon.) Á mi a dohányjövedék ellen felhozottakat illeti, nem kívánom a t. ház türelmét hosszasan igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) esak azt kívánom megjegyezni, hogy abból a körülményből, hogy a dohánytermelés! terület és a termelők száma csökkent, még nem lehet a dohánytermelésnek ugyanily mérvű csökkenésére is következtetni. Köztudomású dolog, hogy egy hold dohány hozadéka, normális viszonyokat feltételezve, évről-évre emelkedik, miután a kultúra és az eljárási módok javulnak; azonban tagadhatatlan tény, hogy a dohánytermelést restringálni kellett és kell. Ennek az indokát már többször voltam bátor a t. háznak előadni, a mennyiben felemlítettem, hogy részint a külföldi fogyasztás csökkenése, részint a belföldön az ízlésnek más irányban való fejlődése teszi a kincstár kötelességévé a dohánytermelés ezen megszorítását. Azt a tanácsot, hogy tegyünk kísérletet arra, hogy szivarok készíttessenek a mi dohányunkból, a dohányjövedék nemcsak hogy elfogadta, de teljes mértékben gyakorolja is. Évenként 15—30 millió szivar állíttatik elő a mi dohányunkból, csakhogy ezek a legolcsóbb, a legalsóbb fajú szivarok; mert magasabb minőségű, jobb fajú szivarok gyártására a mi dohányunk tényleg nem alkalmas. A minőség tekintetében a dohányjövedék minden lehetőt elkövet, hogy ezt emelje; hisz az elsősorban annak az érdeke, mert esak nem akarhat olyan dohányt beváltani, melynek semmi hasznát nem veheti; beváltani pedig kötelessége, bármilyen is az a dohány, mert hiszen monopólium áll fenn. De hogy mi amerikai fajú dohányokat honosítsunk meg, arra — megvallom — semmi kilátás nincs. Hiszen nagy például a déli gyümölcs behozatala is, de azért még senkinek sem jutott, eszébe, hogy nálunk narancsot, vagy más déli gyümölcsöt kellene termelni. így vagyunk az amerikai dohányfajokkal is. Polónyi Géza képviselő úr szóba hozta, hogy a szivarládák révén nagyon sok pénz megy 18