Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.
Ülésnapok - 1896-73
78. országos ülés 1897. márczins 18-íin, csütörtökön. 131 Legyen megengedve e végből néhány példára hivatkoznom. (Halljuk ! Halljuk !) A czukorfogyasztási adót 1881 ben léptették életbe ; ezen idő óta 1896. év végéig, tehát 16 év alatt az Ausztriából beszállított czukor mennyisége 4,737.350 métermázsa. Viszont kivitelünk az országból 2,274.056 métermázsa. Tehát egybevetve a behozatalt a kivitellel, még mindig kedvezőtlen az eredmény reánk nézve 2,436.284 métermázsával, melynek termelési adóját 11 forintjával véve, habár az utóbbi időben, úgy tudom, 13 forintra emelkedett, a pénzügyi eredmény mégis 27,096.240 forint, vagyis ezen összeg folyt be az osztrák kincstárba oly árú ntán, mely Magyarországon fogyasztatott, de a melyből a magyar államnak semmi néven nevezendő haszna nem volt, (Úgy van! a szélső haloldalon.) Ezen számokat a hivatalos kimutatás tünteti fel. Ha ezekhez még számításba veszszük a csempészet útján az országba özönlő és fogyasztási adó tárgyát képező osztrák arákat, melyeknek mennyiségéről megközelítő adataink sincsenek, de a melyeknek nagy mérvét bizonyára elismeri a t. pénzügyminiszter úr, úgy kétségtelennek fogja mindenki tartani, hogy itt az ország egy nagyon fontos pénzügyi érdeke forog kérdésben, mely még annyival fontosabb, tehát megoldásában könnyebb, mert a fiskális érdekek itt véletlenül összevágnak a közönség, de különösen a hazai kereskedő osztály és az ország érdekeivel is. De eltekintve még ettől is, ellene szól a jelenlegi rendszernek a borzasztó drága ellenőrzési eljárás, (Ügy van! a szélső laloldalm) mely a kincstárt indokolatlanul terheli meg, és jóllehet a zárt városok kivételével lehetetlen is különösen a vidéki városokban és községekben a hatályos ellenőrzést gyakorolni, az, hogy a fennálló szabályok értelmében az ellenőrzés költségeivel, tudniillik az eljáró pénzügyőri tisztviselők napidíjaival is az érdekelt kereskedők és iparosok terheltetnek meg, a mi szintén igen nagy méltánytalanság, nem sokat változtat a dolgon, mert a terhek túlnyomó része mégis csak a kincstárt illeti. A kincstár érdekei tehát határozottan megkövetelik a fogyasztási adók mai rendszerének gyökeres megváltoztatását. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A közönség szempontjából tekintve már most a dolgot, úgy ez a legnagyobb igazságtalanság, még pedig azért, mert a velünk ez idő szerint vámközösségbeu élő Ausztria nem ismeri a czukor- és szeszfogyasztási adókat. Méltóztassanak csak tekintetbe venni, hogy Ausztriában a ezukrot métermázsánként hat forinttal, a szesztermékeket hektoliterenként 15 forinttal kevesebb adó terheli, mint Magyarországon ; tehát mily súlyos versenyviszonyok fejlődnek ebből, és milyen háládatos itt a csempészet, mind ez természetesen a hazai kereskedés rovására. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) De engedje meg a t. ház, hogy még egy körülményre utaljak, mely e kérdés megvilágítására felette fontos, nevezetesen a czukorfogyasztási adóbérlők intézményére. A czukorfogyasztási adóbérlők, kik a kincstárral előre megállapított összegért bérlik a fogyasztási adót, a fennálló rendszer alapján saját előnyükre azon kedvező helyzetbe jutnak, hogy a ezukrot métermázsáját 2—3, sőt 4—5 forinttal olcsóbban árusíthatják el, mint a zárt város kereskedői. Sőt van eset rá, hogy gyári áron alul is eladhatják azt, a mennyiben a kiegyezés következtében korlátlan mennyiségi! árát szállíthat be a bérlő saját területére, s azt vagy maga, vagy fióküzlete révén értékesíti. Ebből azután az következik, hogy a versenyképessége kihat nemcsak a zárt városok kereskedőire, de a szomszédos városok kereskedőire is. Például tegyük fel, hogy egy kereskedő kibérli a fogyasztási adókat X községben 100 forintért; most neki természetesen érdeke nem csak 100 forint erejéig, mondjuk 16 2 /a métermázsa ezukrot felhasználni; de jól felfogott érdeke úgy hozza magával, hogy annak kétszeresét, háromszorosát értékesítve, azonkívül még ugyanazon községben levő kereskedőtársaira, sőt a magánfogyasztókra is, kik velük összeköttetésben nem állanak egy bizonyos átalányt kiróni joga van a nélkül, hogy kereskedőtársaival, vagy a kincstárral szemben jogtalanságot, vagy visszaélést követne el, vagy ezt rábizonyítani lehetne. De van, t. ház, a fogyasztási adótörvénynek még egy szakagza, úgy emlékszem, az 53, §., a mely tárgyalja a tételenkénti megadóztatását a fogyasztás alá eső tárgyaknak. Ez volna még az igazságosabb része a fogyasztási adótörvénynek, ha ugyanis méltányosságra találna és igazságosan hajtatnék végre. Ez ugyanis jogot ad a vidéki közönségnek arra, hogy szükségletét bárhonnan fedezheti, azonban viszont kötelezi őt a fogyasztási adóbérlőnek 24 órával az árúk megérkezését megelőzőleg értesítésére. Ez igen számos esetben kivihetetlen azért is, mert rendes vasúti vagy hajózási megállók nincsenek minden községben és városban, és így ez sokszor több időt vesz igénybe, semhogy a bérlő a szemlét megejthetné. Ebből azután differencziák merülnek fel: a bérlő rendesen nem fogadja el a fél által bemutatott számla alapján leendő megadóztatását a fogyasztási adó alá került czikkeknek, hanem veszi — mondjuk — a göngysúlyt, a fuvarlevél alapján tehát teljes súlyát, habár a felek nemcsak fogyasztás tárgyát képező árúkat szállítanak, hanem egyéb tárgyakat is, mert mondjuk egy ilyen ládának tartalma lehet 100—150 kilónyi, ebben lehet 100 kilónyi fogyasztási adó tárgyát 17*