Képviselőházi napló, 1896. V. kötet • 1897. márczius 11–április 24.

Ülésnapok - 1896-72

márczíns 17-én, sgeriáa. 114 72. országos fllés 1897. minden az adóra vonatkozó reformot kell hogy ellenőrizzünk pénzügyi eredményei és következményei szempontjából, melyek szoros összefüggésben állnak azon bizalommal is, melylyel az államnak hitelezői, valamint polgárai részérő! is fentartása érdekében találkozni;; kell. Ez ama szempont, mely a kormányt vezette, midőn az emlékiratot szerkesztette ég ez ama szempont, mely mint egy összekötő fonál vezet az egész reformtervezeten keresztül, mert a reform minden szavából kitűnik, hogy a nagy áldozatok és az oly nagy erőfeszítések árán létrehozott államháztartási mérleg egyenlegét semmi áron feláldozni nem hajlandó és ez a S" npont vezeti az emlékiratot, midőn az egyes t enyhen levő adókat bírálat alá veszi és a' egyes adónemek kilátásba helyezett változta? t :'f és javítását tárgyalja. Ezen konzervativizmus eléggé nem dicsérhető óvatossága azonban, véleményem szerint, egyúttal az egész adorendsze kontemplált reformiának p, megakasztója. Én annyira osztom az emlékirat szerzőjének óvatosságát, hogy nem habozom kijelenteni, hogy sokkal kisebb bajnak tartanám a jelenlegi igazságtalan adórendszer fentartását, mintsem csak egy pillanatra is feláldozni államháztartásunk nagy áldozatok árán szerzett egyensúlyát. A kérdés esak az, vájjon az emlékirat minden intézkedéséből kitíínő, az államháztartás egyensúlyának megzavarása iránti félelem jogosúlt-e és nem lehet-e minden koczkázat nélkííl a kontemplált változtatásokat úgy eszközölni, hogy a reform véghezvitele után ne álljunk szemben egy, ugyan a legrikííóbbigazságtalanságoktól meni, sok tekintetben megjavított, de mégis a modern felfogásnak meg ndm felelő adórendszerrel, És felmerül azon kérdés, vájjon ha a modern államtudomány és a külföldi államok tapasztalatai szerint a mi viszonyainkhoz alkalmazott modern adónemeket behozzuk, nem túlzott-e az emlékirat szerzőjének az államháztartás mérlegének megzavarása iránti félelme, és ha már egyszer hozzáfogtunk az adórendszer reformjához, szükséges-e, hogy fél munkát végezve, a félúton megálljunk ? Mert véleményem szerint, az emlékiratban kontemplált kiküszöbölések és változtatások nem elégségesek és meg nem felelnek az adórendszer egysége, áttekinthetősége és egyszerűsége iránt táplált igényeknek. Ha az adórendszer az emlékirat tervezete szerint nagyjában keresztül vitetik, meg fogjuk tartani majdnem összes régi adóinkat, igaz, hogy javított formában, de nem öleljük fel reformmunkánkba mindazon adónemeket, melyekből az állam minden kétséget kizárólag jövedelmeit az adótörvények szabályai értelmében szaporíthatná. Nem beszélek itt a reformjavaslatban fentartatni kontemplált kisebb adókról, mint a vadászati és fegyver-adó, a hadmentességi adó, a nyeremény-adó és a szállítási adó, melyek az egyenes adók között csak azért foglalnak helyet, mert azokkal egyenlően kezeltetnek, de velük sem okozati, sem más belső összefüggésbea nincsenek, tehát ezek fentartása ellen kifogás nem emelhető, már csak azért sem, mert egyrészt az állam jövedelmeit emelik, másrészt a vagyonosabb osztály által fizettetnek. De nem beszélek ezúttal a föld- és házadó fentartatni kontemplált tervéről sem, noha kétségtelen, hogy Ausztria kivételével alig van czivilizált ország a világon, a hol a föld- és a háztulajdon ily nagy megadóztatásnak volna kitéve, és a hol a földadóval szemben alkalmazott kivetési és behajtási rendszernek oly nagy hibái vannak, melyek különösen abban kulminálnak, hogy a földadónál a kataszterileg kinyomozott tiszta jövedelem nem felel meg a valóságnak, és hogy ez a jövedelem az ország különböző részeiben nem arányosan van felvéve. De mégis tökéletesen helyeselhető a reform álláspontja, hogy a két adóból kifolyólag körülbelül negyvenöt millió forintnyi biztos adóalapot ezen, a lakosság vérébe átment, hibáival megszokott adónemnél annál is kevésbbé volna jogosult koczkáztatni, mert az 1850-ben és 1875ben megindult kataszteri munkálatok több mint húsz évig tartottak és az államnak több mint negyvenhat millió forintjába kerültek. Tehát a föld-adó és a ház-adónak a reform utáni időben való fentartása ellen kifogás nem emelhető azért sem, mert ezen adónemek külön speeziális alappal birnak, és mert a mostani közgazdasági és pénzügyi viszonyok mellett egy új adó-kataszteri műveletre, legyen ez akár jövedelmi, akár értékkataszter, költségmegkimélés szempontjából gondolni sem lehet és ezen adónemnek a kitűntetett javításokkal egybekötött fentartása azért is látszik jogosultnak, mert véleményem szerint — és azt hiszem, erre nem is gondol senki — az adóreform egyszerre és egy időben úgy sem vihető keresztül, hanem az önmagától és természeténél fogva három részre fog oszlani, Az első legsürgősebb, halasztást nem szenvedő reform abból fog állani, hogy adórendszerünkből a föld- és házadó, valamint a fentemlített apróbb adónemek fentartása mellett az érvényben lévő adónemek hibáit, jelesen azokat, melyek az egyenletes felosztás és igazság ellen vétenek, kiküszöböljük és helyükbe, az egyén adózóképességének apprecziálását szem előtt tartva, a modern tudományos tapasztalatokra fektetett adónemeket léptetjük életbe és melyekre beszédem folyamában még vissza fogok térni. Másik része a reformnak azon tarthatatlan állapot szanálásából fogna állni, mely a hely*