Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-52
90 52. országos ülés 1897. február 18-án, csütörtSkdn. Ez a kérdés nem új. Annyira régi a Duna-Odera-csatorna tervezése, hogy visszamegy III. Ferdinánd király idejére. Már ennek korában tanulmányozva és tervezve volt, hogy a Morva a beleömlő Becsova folyócskával — igen csekély viz a sziléziai határon — használtassák fel e csatorna kiépítésére. Ennek a létesítését akkor a háború és pénzhiány gátolta meg. Azután I. Leopold alatt megint szóba hozták, III. Károly alatt ismét, végre Ferencz császár idejében: de mindenkor a dévényi torkolatot vették kiindulási pontúi. Azt, hogy nagy kerülővel Bécs felé vitessék e csatorna, csak a legújabb időben tervezték az osztrák érdekelt körök, hogy valahogy Budapest és a magyar kereskedelem ne nyerjen evvel a csatornával, hanem ismét a kedvelt és dédelgetett Bécs hizzék fel azzal a haszonnal, melyet az olcsó és könnyű vizi szállítás a vasúti szállításokkal szemben ezen csatorna által nyújtana. Említettem, t. ház, hogy a drezdai konferencziáról, melyen, mint mondám, magyar kiküldöttek is voltak jelen egypáran, kezeimben van a titkári jelentése a magyar hajózási országos egyesület kiküldöttének. Tájékozásul, hogy a kérdés hogyan áll, melyet az osztrákok épen nem engednek elaludni, bátorkodom a jelentésből egy pár pontot felolvasni. Mert az a válasz, a mit akkor Dániel miniszter úr adott nekem, akkora port vert fel és mennyire feldühödtek azon a bécsi körök, — más kifejezést nem használhatok, mert az alsó-ausztriai kereskedelmi kamarának felirata az osztrák kormányhoz oly éles hangon tört ki Magyarország és a magyar kormány ellen, mely szerint Bécsnek természetes jogát ki akarjuk kezükből rag; dni Budapest és Magyarország előnyére, pedig, szerinte, ezen csatorna átrakodó főhelye Bécset illeti, — hogy ezen felirattól felingerelve kell felháborodásomnak kifejezést adnom. Mondom, ez a bécsi kereskedelmi kamara olykép irt fel az osztrák kormányhoz, hogy inkább álljon el általában a Duna-Odera-csatorna létesítésétől, inkább ne legyen belőle semmi, semhogy abból Magyarország és a magyar kereskedelem valami hasznot húzzon. Ugyanezen szellem lengette át a drezdai értekezleten az osztrák hajós-egyletek képviselőit, mint majd abból az egy pár pontból, melyet tájékozásul bemutatni bátor leszek, kiderül. A magyar hajósok országos egyesületének kiküldötte, jelentésében ezeket irja (olvassa) : »A mi speczialiter a magyar kiküldöttek álláspontját illeti, úgy nagyon természetes, hogy mi a Duna-Odera-csatorna kiépítését tartottuk első sorban szem előtt, miután ezen csatorna nemcsak legközelebb fekszik hozzánk, de ezzel jöhetünk legközelebbi összeköttetésbe Berlinnel és a Keleti tengerrel is. Sajnos, a politikai viszonyok a Lajtán túl és különösen Bécsben annyira ellenséges áramlattal vannak telve Magyarország iránt«, — nem én mondom, hanem ez a jelentés, — »hogy még csak a Duna-Odera-csatorna elsőbbségének pártolása is elégségesnek látszott ezen csatornái terv elejtésére. Ily körülmények között sem én, sem társaim nyilt kifejezést a csatornák elsőbbsége tekintetében nem adhattunk.« — Elég meg-* hünyászkodók voltak! — » Annál kevésbbé nyilváníthattuk azou óhajunkat, hogy a Duna-Oderacsatorna a Morva folyó felhasználásával Dévénytől ágazzék ki a Dunából, sőt el kellett hallgatnunk azon szerény kívánságunkat is, hogy a mennyiben a dévényi kiágazás keresztülvihető nem lehetne, legalább a Morva folyó hajózhatóvá tétele^után« — a mint nekem igérte Dániel miniszter úr — »az a főcsatornával egy mellékcsatorna által (alig pár kilométernyi távolság) összeköttessék. De ha ezen kívánságainknak a nyilt ülésben kifejezést nem adhattunk is, úgy mégis odaiparkodtunk, hogy ezen kívánságok mint Németország óhajai előhozzasaanak, a minek a német kiküldöttek készségesen eleget is tettek.« Nohát szép dolog, t. ház, mikor a magyar kiküldöttek a magyar érdekek iránt még esak óhajtásukat sem merik nyilvánítani, hanem a németekhez, helyesebben a poroszokhoz folyamodnak, mert azoknak, különösen Boroszlónak és Berlinnek az érdeke a direkt magyar összeköttetés, azokat izgatják neki kéz alatt, hogy mint Németország, illetve Poroszország óhajait hozzák elő a gyűlésen a tulajdonképeni magyar óhajtásokat. Ennyire megy a mi rettenetes meghunyászkodásnak a bécsi hatalmi körökkel szemben, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) még azon ügyekben is, a melyek nem politikai, hanem tisztán forgalmi, gazdasági ügyek. Hát ne keseredjék el az ember, és várjon-e sikert, mikor ilyeneket kell tapasztalnia? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondja továbbá a jelentés: »Hogy azonban ezen kívánságoknak lesz-e ezidőszerint vagy a közel jövőben foganatja, alig hihető, mert Bécs ellenszenve minden iránt, a mi magyar, annyira dominál e kérdésben is, hogy a tervezett mellékcsatorna ezidöszerinti kiépítését még az esetben sem tartom keresztíílvihetőnek, ha a Morva folyó szabályozását és a-mellékcsatorna összes költségeit a magyar kincstár vállalná is magára.* No, t. ház, hát ilyen irányban fejlődött e£ az ügy azóta, mióta én itt ezen kérdésben a múlt őszszel felszólaltam. Elég volt -— mondom — a kereskedelemügyi miniszter úrnak az a félig biztató válasza arra, hogy dühre lobban-