Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-52

52. országos ülés 1897. február 18-án, csütörtökön. 89 mind a két tárcza ügykörét érdekli, a mely kérdés most, — miután a Dunának vaskapui szabályozása is immár befejeztetett, legalább közel áll a befejezéshez; a feldunai vonal, a radványdévényi Dunaszakasz szabályozása pedig épen bevégeztetett, — mondom: ez a kérdés most már akuttá vált. Ez a hazánk gabonakivitelére óriási fontossággal biró duna-oderai csatorna kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Intt-rpellácziómban, melyet az őszszel szeptember hónapban intéztem volt a t. miniszter urakhoz, kifejtettem azon indokokat, a melyek engem erre indítottak, a ki ezt a kérdést nem ma hozom fel először, hanem 1879-ben, 1880-ban már itt foglalkoztam a feldunai szabályozás kérdésével, a mely előbbinek ez az utóbbi csak kiegészítése, folytatása, és a mely előbbi a részemről is, a mások részéről is történt felszólalások következtében az akkori közlekedésügyi miniszterek: Ordódy Pál, báró Kemény Grábor s a többi által foganatba vétetvén, meg is valósíttatott. Most tehát ez a másik következmény, a mely kapcsolatos vele. Ennek az ügynek nagy fontosságát a mi kivitelünkre a mi élelmes szomszédaink, az osztrákok jobban átlátták, mint mi magunk; vázoltam, hogy Drezdában egy nemzetközi konferenczia volt az őszszel tartandó a hajós-egyletek s az érdekelt vasúti társulatok részéről, a mint hogy meg is tartatott szeptember 21—23-án, a melyben részt vettek első sorban a bécsi érdekeltségek, továbbá az osztrák, valami csekély számban a magyar s igen nagy részben a porosz és szász érdekeltségi körök. Volt szó a DunaOdera-, a Duna-Elba-csatorna és más a Duna és németországi nagy folyamok közötti vizi összeköttetések kérdéséről. Én nem akarom itt ismételni azokat, a miket akkori interpelláczióm indokolásául mondottam; a t. ház régibb tagjai, a kik jelen voltak, talán emlékezni fognak azokra, az újak pedig megbocsátanak, ha, nem akarván a ház figyelmét hosszasan igénybe venni; (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) mellőzöm azokat az indokokat és csak egy pár újabb indokot leszek bátor azokhoz csatolni, hogy miért tartom én oly fontosnak ezen ügyet, hogy ez ügyben ezen oldalról legalább a mennyire tehetségünkben áll, ebben a parlamentben ne engedjünk. Az osztrák parlamentben van ez ügynek egy főfőszószólója, a kinek neve általában a Danaszabályozás kérdésében ismeretes, ez dr. Suess. 0 akkor, mikor interpellácziómat megtettem, épen a kiállítás látogatása végett Budapesten időzött. 0 jóindulattal van a Dunaszabályozás s az azzal összefüggő kérdések iránt, de mindenek felett Bécs város érdekein csüng s értesülve vagyok róla, hogy bizony-bizony — magyarán mondva — majd a guta környékezte akkor, KÉ1VH. NAPLÓ. 1896—1901. IV. KÖTET. midőn ez az ügy itt szóba hozatott. Ugyanis Ausztria szép lassan, nyilvánosságunk lehető hire, tudta nélkül szerette volna úgy megoldani a kérdést, hogy a vizet ismét a bécsi malmokra hajtsa; hogy Budapest, vagy teszem fel, más magyar hely, mint például Pozsony vagy Dévény, a hol a Morva beszakad, megszűnjék átrakodó lenni, hanem az összes magyar és esetleg aldunai gabonaforgalom tranzitoriális átrakodó kikötőjévé Bécs városa tétessék oly módon, — és ebben van a legfőbb sérelem, — hogy a Morva vizét, a mely Kalocsától kezdve magyar folyam is, egy Angern-nél rézsút vágandó csatornával Bécs alá vezessék és a duna-oderai csatornát Bécs, mint kiinduló ponttal kössék össze, erőszakot tevén a természeten is, a mely a Morva beszakadását Pozsonytól Dévénynél rendelte, s a mely pont mint legtermészetesebb kínálkozik összeköttetésűi, bennünket arra kényszerítvén, hogy a magyar gabonával egy háromszögnyi utat tegyünk, holott a Morva beszakadás reánk nézve sokkal rövidebb és ne feledjük, hogy Magyarországnak a vízjog értelmében is a Morva vizére, legalább is annak felére elvitázhatlan joga van, úgy, hogy ha mi elzárjuk azt a vizet, nekik nem lesz szabad — ha mi megkötjük magunkat — ezt a csatornázást Angern-nél keresztülvinni és a vizet Bécsbe vezetni. Ezt a körülményt akkor bővebben kifejtettem interpelláczióm indokolásában és Dániel kereskedelmi miniszter volt ki e választ kérdésemre, — és pedig a választ oly értelemben, hogy egy pár mellékkérdésre vonatkozó észrevételeket tett, megadta, s ép azért magát a választ általában egyelőre legalább megnyugvással vehettem tudomásul. Tudniillik azon aggodalmakat, melyeket érintettem, Magyarország jogait védeni óhajtván, és ezen aggodalmakat a t. kereskedelmi miniszter úr szintén osztván, kijelentette, hogy igenis csak abban az esetben volna hajlandó a magyar kormány beleegyezni a Duna-Odera-csatorna olyatén megoldásába, hogy Angerntől Bécsbe vezettessék a míícsatorna, hogv ha viszont Angerntől lefelé Dévényig a Duna természetes folyásának megfelelőleg a Morva torkolatáig szintén hajózhatóvá tétetik, úgy hogy a magyar gabona ezen a természetes utón szállíttathassák felfelé. Ezt a részét válaszának, mondom, és azt, hogy továbbra is figyelemmel kiséri a miniszter úr az ügyet, tudomásul vettem, bár én tökéletesen ezzel sem vagyok megelégedve; mert én azt óhajtanám, hogy ezen csatorna úgy, a mint mindig tervben volt, épen nem Bécsnek érintésével létesíttessék betorkolásával a Dunába, és így átrakodó állomás en gros Budapest, részlerakodó állomás pedig Dévény vagy Pozsony legyen. 12