Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-52
76 52. országos ülés 1897. február 18-án, csütörtökön. neti beosztásukat, az 1821—1890-ig terjedő adatok összevetéséből igyekszem a népesedési viszonyt feltüntetni. Tagadhatatlanul vannak vármegyék, a melyekben a román elem százalékos aránya stagnált és tért veszített. így BelsőSzolnokban 4°/o-kal, Hunyadban 5°/o-kal, Fogarasban 1869-től számítva 5°/o-kal. a régi Küküllőben ll°/o-kal, Torontálban 1840-től 3°/o-kal, Temesmegyében ugyanezen idő alatt 12°/o-kal. Ezzel szemben azonban növekedett a románság százalékos aránya Dobokában 1869 ig 2%-kal, a régi Fehérben 13°/o-kal, Kolozsbau — és erre különösen felhívom a t. ház figyelmét — alig 21 esztendő alatt 10°/o-kal, Szatmárban 5°/o-kal, Mármarosban 19°/o-kal és Biharban 36°/o-kal. Megjegyzem, t. ház, hogy ez utolsó vármegyére nézve a statisztikusok azon nézetben vannak, hogy az 1821-iki felvétel alkalmával a románság aránya nagyon kicsinynek lett felvéve ; de ha ezt beismerem, és ha csak 1840-től számítjuk is, a mikor már Fényes Elek teljesen megbízható felvételt készített, akkor a románság növekedése ezen vármegyében 10°/o-ra tehető; oly vármegyében, a mely már a nagy magyar tömeggel érintkezik. Érdekes, t. ház, még egy másik körülmény, a mely szerintem a legnyugtalanítóbb, legkomolyabb jelensége az erdélyi részek népesedési viszonyainak, mely annál komolyabb és nyugtalanítóbb, mert a két legutolsó népszámlálás szerint e tekintetben semmiféle javulás be nem állott; Csíkmegyében 1821-ben a lakosságnak csak 5°/o-a volt román, ma pedig már 13°/o-a román; Háromszéken ugyanezen idő alatt szintén 7°/o-kal növekedett a románság százalékos aránya, Udvarhelyszéken 3°/o-kal, Marosszéken 1869-ig l°/o-kal, a régi Aranyosszéken pedig ugyanezen idő alatt 14-°/o-kal. Míg, t. ház, a városokban egyáltalában elmondható, hogy a magyar elem hódít és terjeszkedik, sőt diadalmasan előrenyomul, addig mit látunk a székely városokban? Csíkszeredán az utolsó tíz év alatt l°/o-kal nőtt a románság százalékaránya, Kézdivásárhelyen is nőtt valami kevéssé, Sepsiszentgyörgyön l°/o-kal, Székelyudvarhelyen Y 20 / 0 "^ és végre Marosvásárhelyen, a hol 1821-ben román embernek még hire-hamva sem volt, ma a lakosságnak 10°/o-a román. Pedig, t. ház, Erdély önálló fejedelemség volt századokon át; politikája, szelleme, kultúrája, közigazgatási nyelve, mindene magyar volt a Királyföld kivételével. Később, a mikor a szabadság napja leáldozott és a Básták kora köszöntött be, az állami önállóság sírján tovább nyiladoztak a magyar és szász kultúra virágai. Az abszolút korszaknak múló változásai után az alkotmányos élet helyreállta óta, újra magyarok keze, magyarok munkája, magyarok hazafisága, magyarok törvényei uralkodnak benne. Mi következik ebből, t. ház? Az, hogy az erdélyi részek politikai helyzete és politikai szervezete sohasem kedvezhetett a románság terjedésének, és ha kedvezett mégis, az csak két dolgot bizonyít. Az egyik az, hogy az alföldi magyarság nagy propagativ ereje még nem érezteti hatását az ország szélein, tehát tisztán az alföldi magyarság erőfeleslegének, hogy úgy mondjam kisugárzásától várni az etnográfiai bajok megszűnését, legalább is olyan egyoldalúság és olyan vérmes reménykedés, a mely előbb-utóbb megboszúlja magát. Es bizonyítja még azt is, hogy Európa közvéleményét még sohasem foglalkoztatta nagyobb, — bocsánat a talán nem egészen parlamentáris kifejezésért, — szemérmetlenebb vád annál, hogy a magyar nemzet erőszakos, hogy a nemzetiségek beolvasztására törekszik, hogy tíízzel-vassal kényszeríti rá nyelvét, kultúráját, politikai uralmát idegen nyelvű honfitársaira. Ha a magyar nemzet politikája az erőszakos beolvasztásnak a politikája lett volna, akkor én azt hiszem, hogy könnyíí lett volna Magyarországon magyarrá tenni a földet és eget a rendi alkotmány idején. Hogy ha Magyarország állami és társadalmi intézményeinek egész ereje és öszszes tevékenysége a nemzetiségek erőszakos beolvasztására lett volna irányítva, akkor kérdem, t. ház, lehetséges lett volna-e, hogy a román elem akadálytalanul terjeszkedhetett a magyarság rovására?! (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Ha végűi a nemzetiségi törvény meghozatalával, a nemzetiségek szabad mozgása biztosításában elmentünk a legszélsőbb határig, a meddig az állam történeti jellegének komoly veszélyeztetése nélkül elmehetni és daczára ennek a dákó-román törekvéseknek utazó ügynökei mégis elnyomással és zsarnoksággal vádolják a magyart: akkor valóban fellázad az emberbea minden jobb érzés, és én a vándor-apostoloknak ezt az eljárását csak azért nem nevezem hazaárulásnak, mert azt az anyaföldet, mely őket szülte és táplálta, melyben atyjaik csontjai nyugosznak, hazájukul el nem ismerik. A statisztikai adatok világítása mellett ily színben tűnik fel a nemzetiségeknek az a sanyargatása, az a tíízzel-vassal való pusztítása, melyről fájdalom ma már nem csak a nemzetiségi lapok írnak, és nemcsak a nemzetiségi túlzók beszélnek, hanem a magyar lapok és a magyar politikai pártok is. Én, t. ház, figyelemmel olvastam nemzetem dicsőséges törtenetkönyvét. Sokat szenvedett ez a nemzet, sok végzetes csapás érte. Volt már nagy és félelmetes. Volt már idő, mikor a manapság oly hatalmas és prepotens németség
