Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.
Ülésnapok - 1896-52
52. országos ülés 1897. február 18-án, csütörtökön. 77 templomaiban így imádkoztak: »Ments meg Uram minket a magyarok nyilaitól.« És voltunk kicsinyek, leGyŐZőttek, nyomorúságban sinylődők és a szolgaság feneketlen mélységéből kiáltottunk fel a magyarok istenéhez. A magyar história sok mindenről tud, de egyről az igen tisztelt néppárt megalakulásáig aem tudott. Még nem akadt itt magyar politikai párt, a mely — megengedem, talán öntudatlanul, talán nem tervszerűen, de mégis a működése, tevékenysége és nyilatkozatai által — a nemzetiségi túlzók vádjainak és panaszainak terjesztésére és parlamenti hangoztatására vállalkozott volna. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon. Egy hang a baloldal hátsó padjain: Mikor ?) Jól tudom, hogy az igen tisztelt néppárt tiltakozni szokott e feltevés ellen. De hát miért vette be politikai programmjába, miért irják lapjaik, miért hirdetik mindenféle változatokban a vidéken, hogy ő a nemzetiségek jogos igényeinek kielégítésére törekszik. Hol van e házban olyan politikai párt, a mely a nemzetiségeknek törvényben biztosított jogait csorbítani akarná? Hol van a házban olyan párt, melynek törekvései ellen a nemzeti ségeket az igen tisztelt néppártnak kellene védszárnyai alá veuni ? (Egy hang a baloldal hátsó padjain; Hisz akkor megegyezünk!) Molnár János képviselő úr — igen sajnálom, hogy nincs jelen — védekezett a házban ama vád ellen, hogy a néppárt a pánszláv és dákoromán mozgalmak bomlasztó erejét kiváuná a maga czéljaira felhasználni. Én elhiszem, t. ház, hogy a szándékuk jó, de az eszközeik, az eljárásuk olyan, a mely ezen nyilatkozatokkal és itt történt dezavuálásokkal homlokegyenest ellenkezik. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) És, t. ház, Molnár János képviselő úr hogyan védekezett ezen vád ellen? Mivel bizonyította be a néppártnak hófehér ártatlanságát ebben a kérdésben? Azzal talán, hogy a védekezés czíme és ürügye alatt itt a tót vidékek állítólagos sérelmeit hozta újra elő? T. ház! Az végre is az igen tisztelt néppárt privát kedvtelése, hogy a szerinte elnyomott nemzetiségek advocatus diabolijává kivan szegődni. Ha ily minőségben tett jó szolgálataiért ügyvédi tiszteletdíj fejében egy pár nemzetiségi kerület jut osztályrészéül, ez is a t. néppárt privát dolga és végre is nem tartozik a törvény által üldözött keresetmódok közé. (Derültség jobbfélől.) Az is az igen tisztelt néppárt dolga, ha a pánszlávok és dákorománok politikai irodalmában a biblia tekintélyére emelkednek a néppárti iratok, ha ezekből az iratokból merítenek klasszikus idézeteket a mi halálos ellenségeink, annak bebizonyítására, hogy a magyar nemzet zsarnoksága immár tűrhetetlen és hogy szégyenfoltja vagyunk a czivilizált Európának. Ám mikor az általam itt feltárt statisztikai adatokból is kitűnik, hogy nemcsak hogy A nemzetiségek elnyomására nem törekedtünk soha, de egész területeket akadálytalanul elfoglalhattak tőlünk idegen nyelvű honfitársaink, akkor a t. néppárt eljárásáról, ha az nem akarva történik, ha az nem öntudatosan idézi elő ezeket az eredményeket, akkor azt mondom, hogy ez a nemzet közviszonyaiban való nagy tájékozatlanság; ha pedig tudatosan, akkor annak az eljárásnak a neve már nem politika. Annak az eljárásnak a neve gyanúsítás, gyanúsítása az összes magyar politikai pártok törekvéseinek, (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) gyanúsítása a magyar nemzetnek idegen nyelvű honfitársaink százezrei előtt. (Igaz ! Úgy van ! jobbfélől.) A statisztikai adatok fáklyafényénéi feltárt helyzet azt a kötelességet rójja ráuk, hogy a vegyes lakosságú vármegyékben a magyarság növekedésének két évtized óta tapasztalható tüneteit állandó alapokra fektessük; azt a kötelességet rójja ránk, hogy e területeken a magyarságot megerősítsük és etnográfiai hadállásait minden körülmények közt megtartsuk. Védekezésről beszélek, t. ház, és ezt különösen is hangsúlyozom, nem hódításról, nem terjeszkedésről, nem valamely nemzetiség ellen irányuló erőszakos támadásról. A szabadság tekintetei azt parancsolják, hogy szabadon fejlődhessék e hazában minden nemzetiség, használja nyelvét, éljen apái hitében. Ám, t. ház, állam volnánk-e, nemzet voluánk-e, nem volnánk-e gúnyíárgya Európának, ha ebben a hazában, mely Magyarországnak van beírva a végtelen idők könyvébe, ha ezen a földön, e vérrel szerzett és vérrel megtartott birtokon, a mely a történelem telekkönyvében 1000 év óta a mi nevünkön áll, ha azon uralkodó jogara alatt, a kinek a fején szent István koronája ragyog, és a kit magyar királynak hivnak nemzetközileg is az idegen hatalmasságok kormányai: épen azon államalkotó és államfentartó fajt fosztanék meg az önvédelem jogától és eszközeitől, ha magyar törvények oltalma alatt szolgáltatnék ki lassanként etnográfiailag Erdélyt, a mely nélkül Magyarország az ellenség minden támadásainak kitett nyilt terület, és nem természetes határokkal körülvett ország. (Úgy van! jobbfelöl.) A nagy Németország a maga 40 vagy 50 millió németjével 100 millió márkát bocsátott az állam rendelkezésére, hogy azokon a területeken, a hol a lengyelek Németország rovására terjeszkednek, birtokokat vásároljon és németeket telepítsen. Alig 10 éve áll fenn ez a törvény s a 100 millió márkából 64*/2 millió
