Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-51

51. országos ülés 1897. február 17-én, szerdán. m ügyi minisztérium költségvetése a ház előtt, tudniillik 1890-ből, és ha a földmívelésügyi minisztériumnak 1890. évi szükségletét összehasonlítom az 1897. évi szükségletével, úgy azt találom, hogy az a többlet, a mely 1897-ben mutatkozik, 6,400.000 forinttal nagyobb, mint az 1890. évi szükséglet. Egyetlen egy tárcza sincs, melynek szükséglete — kivéve a vallásés közoktatásügyi tárczáét, (Ralijuk!) a mely hasonló arányban emelkedett volna, mint épen a földmívelésügyi tárczáé. Ha most nézzük azt, (Halljuk/ Halljuk!) hogy a földmívelésügyi kormány minő irányban működik, azt látjuk, hogy nincs a mezőgazdaságnak egyetlen egy ága, nincs egyetlen egy pontja, a hol a földmívelésügyi kormánynak keze látható ne lenne, nézzük bár az erdészetet, nézzük a lótenyésztést, a borászatot, szőlészetet, vagy a tanügyet: mindmegannyi ága a földmívelésügyi kormánynak, hol ismét és ismét mind nagyobb eredményeket tüntet fel. Hogy mindent el nem lehetett érni, az természetes; hisz az emberek vágyakozásai ki nem elégíthetők. De látja a gazdaközönség azt, hogy ez a kormány minden irányban mííködik. Hogy ennek a működésnek hatása nem volt olyan teljes, és a közönség nem tudta annyira méltatni, mint a mennyire méltatható lett volna, annak oka, t. ház, az, hogy az utóbbi évek a magyar gazdára csapást csapás után hoztak; hogy a magyar gazda az egyik csapásból alig ocsúdott fel, már a másik érte, és így nem tudta kellőképen méltányolni azokat — a nagy csapásokkal szemben mindenesetre csak jelentéktelennek mondható — intézkedéseket a melyeket a magyar gazda érdekében a földmívelésügyi kormány az utóbbi években tett. Csak felemlítem, hogy e hét évre esik a szőlők elpusztulása, a sertésvész és a gabonaárak óriási hanyatlása. És, t. ház, ha azt nézem, hogy vájjon a magyar gazda a legrosszabbul kerűlt-e ki e csapások közül; hogy őt legsúlyosabban érték-e ezek: azt találom, hogy a magyar gazdát aránylag a nyugati államok gazdájaihoz képest, a csapások aránylag a legkevésbbé sújtották. Ha nézzük a magyar földmívelést, annak fellendülése tulajdonkép az utolsó évtizedekre esik. Az utolsó évtizedek eredményezték, hogy az olcsó földárakról átmentünk a magasabb földárakra; hogy a kisebb földrentérel átmentünk a nagyobb földrentére; a nyugati államoknál e tekintetben sokkal előbbre vagyunk. (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kovácsy Sándor: Ott a földárak igen magasak voltak, és a rente is oly magas volt ott, hogy a további fejlődést meg nem engedte. Az ár-depresszió egyaránt érte a nyugati államokat és Magyarországot. De míg a nyugati államokban a föld értéke perczentekben esett egészen 25°/o-ig, addig a magyar gazda földjének értéke ezen csapások daczára is megmaradt abban a magasságban, melyben az utolsó években volt. A mi pedig a rentét illeti, a magyar gazda egyoldalú gazdálkodása és kevés termelése által még magas földrentével nem dieskedhetett. Akkor, a mikor az árak depressziója bekövetkezett, a magyar gazdának még elegendő módja van czélSzerííbb gazdálkodás által ez irányban még sokat pótolni. Legyen szabad egy rövid összehasonlítást tennem ezen állításom igazolására, (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) és felemlítenem egy húsz éves cziklust, mely szemünk előtt folyt le. 1893-tól 1873-ig mit találunk? Azt, hogy 1873-ban Londonban a búza ára 18 forint 43 krajczár volt, a mi pénzértékünkre átszámítva, Budapesten ugyanakkor a búza ára volt 14 forint 76 krajczár, tehát a londoni áraknál 3 forint 67 krajczárral olcsóbb. Vagyis igen könnyen kimehetett a magyar búza Londonba, a drágább szállítási költséget is kibírta, és e mellett a közvetítő kereskedelemnek is igen szép haszna volt. És mit találunk 1893 ban? Azt, hogy a búza ára Londonban volt 7 forint 20 krajczár, és Budapesten 7 forint 98 krajczár, tehát már a búsa árá Budapesten 78 krajczárral drágább volt, mint Londonban, a mihez még szállítási költség 1 forint 84 krajczárral hozzáadandó lévén, 1893ban tulajdonképen 7 forint 98 krajczár helyett 5 forint 36 krajczárnak kellett volna lennie, hogyha még mindig búzát vittünk volna Londonba, mint azt 1873-ban tettük. És tényleg minek köszönhetjük azt, és a magyar gazda minek tulajdoníthatja azt, hogy aránylag az ár-depresszió reánk nézve nem volt olyan terhes, mint a nyugati államok gazdáira ? Tulajdonítható ez tisztán annak, hogy 1893-ban már a magyar búza nem ment ki többé a külföldre, hanem azt itt malmaink őrölték meg, és a mi búzánknak csak a lisztjét, és annak is csak'a legfinomabb részét, tudniillik a nullás és az egyes lisztet szállították ki, a mi elbírta a szállítási költséget, és a mi képesekké tette malmainkat arra, hogy itthon jobban megfizessék a búzát. De azt mondják, hogy hiszen Magyarország Londonnal nem hasonlítható össze, összehasonlítható azonban Romániával, hol a búzakiviteli viszonyok csaknem olyanok, mint Magyarországon. És azt találjuk, hogy akkor, mikor Budapesten a búza ára 7 forint 98 krajczár volt, ugyanakkor Galaczban volt 5 forint 65 krajczár, tehát 2 forint 33 krajczárral olcsóbb, daczára annak, hogy Budapest szállítás tekintetében sokkal kedvezőtlenebbül fekszik, mint Gralacz. Búzánknak kitűnő minősége, malmainknak óriási