Képviselőházi napló, 1896. IV. kötet • 1897. február 15–márczius 10.

Ülésnapok - 1896-50

48 50. országos Ülés 1897. február 16-én, kedden. hogy ezen politikai kérdések kiküszöböltessenek. Maga a közjogi ellenzék programmjáriak sarktételeként minden közgazdasági kérdést ezen programm alapján bírál el, és soha sem tudja különválasztani a külön vámterület kérdését a gazdasági kérdésektől. De ezenkívül, t. ház, nem hagyhatom bírálat nélkül azt sem, hogy midőn a gazdasági viszonyok mindig súlyosabbak és súlyosabbak lettek, ezek hatása alatt keletkezett Magyarországon egy irányzat, mely a gazdákat és gazdasági érdekeket maga körül csoportosítván, bizonyos külföldről importált agrárius tendencziákkal a gazdák ezen helyzetét fel akarta használni arra, hogy őket maga körül csoportosítván, bizonyos reakczionárius és feudális irányban állítottak fel egy programmat. A lefolyt választási küzdelemben agrárius programm alapján igyekeztek politikai párt alakulásokat létrehozni; tény azonban, hogy e programmból csak a nemzeti és néppárt vette át a legfontosabbakat, és abban látom én bizonyítékát annak, hogy a magyar nemzet közérzületében visszhangra nem talált. (Úgy van! jobbfelöl.) Ezen gazdasági programmnak a legveszedelmesebb része talán az, a mely azon egyes osztályokat akarja egymással ellentétbe állítani, egyiket a másik ellen óhajtja küzdelembe vinni (Úgy van! jobbfelöl.) s az által az egyöntetű és békés fejlődésnek korlátokat vetni. (Ügy van! jobbfelöl.) Ebben a mozgalomban, mely első sorban a nagy toké ellen irányúi, nem osztozhatom. Elismerem a jogosultságát annak, hogy a gazdaközönség a nagy tőke befolyásával szemben bizonyos mértékig állást foglaljon. De hogy ezt animozitással tegye, hogy osztälybarczot akarjon előidézni, ezt nem helyeselhetem. (Helyeslés jobbfelöl.) Igaz ugyan, hogy a nagy tőkének ezzel szemben elfoglalt azon álláspontját, hogy ő tulajdonképen a magyar mezőgazdaságnak jótevője és megmentője, szintén nem helyeselhetem. Azzal az érvvel szoktak előállani, hogy az utóbbi évtized összes gazdasági fejlődése tisztán csak a nagy tőke hozzájárulásának köszönhető; a vízszabályozást, intenzivebb gazdálkodást a nagy tőke támogatása nélkül megteremteni nem lehetett volna. Ez igaz is, csakhogy nem nagylelkűségből, nem a mezőgazdasági érdekek önzetlen támogatása czéljából kereste fel a nagy tőke, hanem tisztán csak azért, mert a mezőgazdaság rohamos fejlődésénél fogva ott előállott nagy tőkeszükséglet folytán a mezőgazdasági érdekeket felkeresvén, ezeket kitűnő befektetési tárgynak találta, a honnan busás jövedelmeket remélt. (Úgy van! jobbfelöl.) És számtalan példa van rá, hogy a mezőgazdaságba való befektetést a nagy tőke ki is zsákmányolta. Megteremtette, hogy csak egy példát hozzak fel, Magyarországon a czukoripart, de ugyanakkor a czukor-kartelekkel a ezukorrépatermelés összes hasznát a gazdák kezéből kivéve önmagának biztosította. (Úgy van!) Ezt csak argumentumul hoztam fel arra nézve, hogy a nagytőke sem hivatkozhatik nagylelkűségre a mezőgazdasággal szemben. Közös érdekről van itt szó ; a gazdának kötelessége és joga is, hogy a nagy tőkét igénybe véve védekezzék a kizsákmányolás ellen, a nagy tőkének viszont megvan a joga, hogy lehetőleg a maga részére biztosítsa a befektetésből a hasznot; de e kérdés minden animozitás nélkül, egymással szemben minden ellenséges állásfoglalás nélkül kell, hogy megoldassák. (Úgy van! jobbfelöl.) Sokkal összébb vannak ma már forrva a gazdának és a tőkepénzesnek az érdekei, semhogy az egyik romlása a másikét is maga után ne vonná. (Úgy van ! jobbfelöl.) S épazért meg vagyok győződve arról, hogy a nagy tőke nem nagylelkűségből, de saját érdekéből a gazda-közönséget támogatni és istápolni fogja abban, hogy a mezőgazdasági válságokkal szemben mentül nagyobb ellenállási erőt és képességet tudjon kifejteni. (Helyeslés jobbfelöl. Halljuk ! Halljuk!) Hát én nem hiszem, t. ház, épen ezen érdekközösség folytán, hogy az agráriusok által szított ezen kérdések maradandó nyomást és hatást gyakorolnának a közéletre. Ezek maguktól el fognak enyészni, de hiszem azt, hogy a gazdaközönség, ha kellő irányt és vezetést fog kapni, önként fog a körűi csoportosulni — és ezen helyes vezetést a földmívelésügyi érdekeknek hivatott vezéreitől kell, hogy nyerje — ég annak útmutatása mellett a kibontakozás útjára is fog lépni. A jelen költségvetési vitának legkimagaslóbb momentumát és annak egész képét kétségtelenül a szoeziális kérdések képezték. A magyar Alföldön jelentkező agrár-szocziálizmus mindinkább szerveződvén, mindinkább előtérbe lépvén, a képviselőházat is az foglalkoztatta; számos érdekes felszólalást hallottunk erre nézve, nemcsak a jelen költségvetés vitájában, de a belügyi tárczától kezdve a kereskedelmiben is. Én a magam részéről e kérdésekre bővebben kiterjeszkedni nem akarok; az agrár-szoczializrnusnak nem tulajdonítom ma azt a fontosságot, hogy ezek tárgyalása folytán fontosabb és aktuálisabb, akutabb jellegű gazdasági kérdésekről elterelhetnok a figyelmet. (Ügy van! jobbfelől.) Igaz ugyan, hogy az Alföldön különösen a munkás-mozgalmak hatásaikban kellemetlenek, hatásaik fontosak is lehetnek; ezekkel szemben állást is kell foglalni, de ezt csak egy elszigetelt jelenségnek tartom, a mely ma még az egész országra kiható fontossággal nem bír. Az a bizonyos munkás- és cselédmozgalom, a mely az egész országban érezhető, sem a szo-